A ballib médiák büszkén számolnak be ismét, mint minden évben, az ételosztásokról Karácsony alkalmából.
A 168 óra fényképésze nagyon igyekszik hatalmas tömeget mutatni, de nem sikerül, lásd:
S mennek a végtelen viták az ellenzéki és a kormánypárti szimpatizánsok között. Az előbbiek szerint Zorbán a felelős minden egyes sorbaállóért, utóbbiak szerint minden ilyen esemény színjáték.
Pedig a valóság sokkal egyszerűbb. Ha el is tekintünk attól, hogy minden ilyen ételosztás PR-akció – mert a valódi segélyosztók állandóan végzik munkájukat, nem csak politikai lózungok alatt egyszer évente -, s ha fel is tételezzük, hogy minden sorbanálló valódi éhező, akkor is van valami ami tény: ilyen KEVÉS éhezőre még egy fejlett, gazdag, nyugati állam is büszke lehetne. Hiszen nézzük, a 2-milliós Budapesten párszáz sorbanálló az statisztikai hiba, nem valós éhezés jele.