Ukrajnában immár teljeskörű lett a harc az orosz nyelv ellen. Már tilos az orosz nyelv bármilyen használata a magánéleten kívül.
Persze ez szánalmas, másrészt meg jó hír: azt jelzi, hogy a kijevi CIA-hunta már maga se bízik a győzelemben.
Hasonló volt Magyarországon is, a Rákosi-korszakban. Akkor ellenséges nyelvnek volt kikiáltva a német, a szerb-horvát és a szlovén, természetesen tisztán politikai okokból.
Saját családi történetem erről. Anyai ágamon sok a német ősöm. Mind anyai nagymamám, mind anyai nagypapám félig német volt: mindketten anyai ágon.
Az egyik vonal tisztán szudétanémet az egykori Mährisch Neustadt városból (mai neve: Uničov), ez ma cseh város a cseh-lengyel-szlovák hármashatártól kb. 50 km-re. A másik vonal „sváb”: az a XVIII. század elején települt Magyarországra, Veszprém környékére, majd onnan az engem érintő ág Érdre, majd Cinkotára.
A lényeg: a családban mindenki tudott németül, vagy anyanyelvként vagy idegen nyelvként. Olyan is akadt a távolabbi rokonságban, aki magyarul alig tudott.
Anyám éppen a legrosszabb időszakban lett kisiskolás, 1950-ben. A család elhatározta jó előre: a gyereket nem szabad németre tanítani, nehogy aztán „elszólja” magát az iskolában. Mert ebből „baj” lehet. Szóval szívós igyekezettel sikerült a németet megszüntetni a családban.
Egyébként már saját emlékem a 70-es évekből: nagymamám és az anyja egymással vagy tisztán németül beszélgettek vagy felemásan (azaz a dédnagymamám németül, a nagymamám magyarul). de mindig csakis otthon, amikor idegen nem volt jelent. Nyilvános helyen magyarul beszéltek egymással – akkor ugyan már nem volt hivataosan németüldözés, dehát „azért jobb óvatosnak lenni” alapon.
Ez jutott eszembe az ukrajnai nyelvhelyzetről. Csak ott ez nem fog menni. Egy széteső instabil állam, ráadásul idegen atlantista-sátánista irányítás alatt nem lesz képes magából nacionalista gettót gyártani. Plusz Kelet- és Közép-Ukrajnában az ukrán nemzeti öntudatúak zöme is orosznyelvű.