Kontinensek lakossága

By | 2021-09-12
Megosztás:

Hogyan változott a történelem során az egyes kontinensek súlya lakosságuk szerint.

Figyelembe kell persze venni az egyes földrészek nagyságát is. Ha Európa 1 rész, akkor a többi földrész:

  • Afrika: 3 rész,
  • Amerika: 4 rész,
  • Ázsia: 4,5 rész,
  • Óceánia: 1 rész.

Óceánia kihagyható az elemzésből, mindig jelentéktelen volt, lakosságának aránya 1 % alatt volt, s az előrejelzések szerint 2100-ra éppen eléri stabilan az 1 %-ot, s ennél több nemigen várható.

Ázsia mindig az első volt, csak az változik, mennyivel első. Ázsia fő „titka” a rizs. Mint ismert, a világ 3 nagy élelmezési zónára osztható: búza, kukorica, rizs, s az utóbbi adja a legjobb termésarányt. A búza termésaránya csak a XIX. században lett magas, ma 1:40 körüli, de ma is elmarad mind a kukricáétól, mind a rizsétől, míg voltak időszakokok, amikor 1:3 volt az átlag. Míg a rizsé már az ókorban is nagyobb volt, mint ma a modern búzáé.

Az előrelzések szerint Ázsia lakosságaránya e század második felében fog az 50 % alá esni, de ennek egyetlen oka, hogy míg Ázsia 2050 körül el fogja érni a csúcspontját, addig Afrika esetében ez csak a XXII. sz. közepén várható. (Míg Európa már a XX. sz. második felében elérte lakosságcsúcsát.)

Amerika esetében a legfeltűnőbb: 350 év kellett a „felfedezés” okozta lakosságvesztés gyógyításához. Csak a XVIII. században sikerült újra elérni a XVI. sz. eleji népességszámot.

Afrika a legnagyobb növekedő. Még a XX. sz. közepén is azonos lakosságszáma volt, mint Európának, ma viszont már majdnem a duplája, s 2100-re a 8-szorosa várható! Az ok: a drasztikusan javuló egészségügy, az alacsony urbanizáció, s a szegénység. 2100 utánra nincsenek megbízható előrejelzések, de valószínű, hogy 2120 körülre több afrikai, mint ázsiai lesz.

Európa meg tulajdonképpen visszatér oda, ahol volt: a legkisebb kontinens a 4 közül (Óceániát nem számítva). Európa tulajdonképpen a XVI. és a XX: sz. között egy kivételes emelkedést mutatott, ennek oka: a gyarmatosítás, a műszaki fejlődés, de ennek hatása a XX. sz. közepén elmúlt.

Ha fajilag vetjük fel a kérdést, 2100-ben minden harmadik ember a Földön Afrikában élő néger lesz.

Ami a városokat illeti, az előrejelzések szerint 2100-ben egyetlen európai vagy amerikai város se lesz a 10 legnépesebb város között. Jelenleg a legnagyobb 10-ben 1 európai (Moszkva), s 3 amerikai város (Mexikó, New York, São Paulo) van.

2100-ben a 3 legnagyobb város Fekete-Afrikában lesz.