Donald Trump felfüggesztett több külföldi pénzügyi támogatást.

Kiderült: egyes „civilek” nem csak a különböző gazember-alapítványoktól kaptak pénzt, de egyenesen az amerikai államtól is.
Ezzel persze semmi gond, de az ilyennek a neve „idegen ügynök”, nem „civil aktivista”.
A magyar „civilek” 95 %-ban nem civilek, ez igaz egész Kelet-Európára. Annyira egy készből vannak irányítva, hogy ez külön vizsgálat nélkül is látszik, lásd amikor különböző országokban teljesen más szervezetek ugyanazt a díszletet alkalmazzák a tüntetéseiken. Egy időben pl. a fehér zongora lett ilyen díszlet: Kijevben kezdték 2013-ban, nem csodálkoznék, ha a mostani szerbellenes belgrádi hőbörgésen is lenne (nem néztem meg minden képet) – miközben mindenki, akinek már volt vagy van zongorája, az tudja, még egy kisméretű zongora mozgatása is komoly erőfeszítést igényel (nekünk volt zongoránk pár évig), nemhogy egy teljes méretű hangverseny-zongora cipelése, olyan módon, hogy az rendesen működjön is a helyszínen, alapvetően még egy kisebb zongorát is újra kell hangolni intenzív mozgatás után, a hangszer rendkívül érzékeny, ez nem gitár, hogy lehet cipelni hátizsákban.
Persze akadnak szélhámos álcivilek is, akik egyszerűen kiismerték a rendszert és pénzt látnak benne, az egész nem is érdekli őket. Én is ismertem ilyen bolgár embert. Folyamatosan pályázott és nyert is projekteket. Érezte mire fognak pénzt adni, pl. ilyen „a Kardzsali megyei mozgássérült homoszexuális muszlim cigányok társadalmi marginalizációja”, hogy tanulmányt akar kiadni erről – aztán kap mondjuk 8000 dollárt, ebből 2000-et elkölt ténylegesen a projektre, a netről összeollóz halandzsákat, majd ki kell nyomtatni a közhelyekkel teli iratot, aztán szétküldeni, s nyert 6000-t. Lebukni sose lehet – még maga a fizető szerv se olyan bolond, hogy ilyeneket elolvasson.
A civil azt jelenti, hogy valaki csinál valami közhasznút. Esetleg többen összeállnak, pénzt gyűjtenek, együtt csinálják. Azt nem jelenti, hogy valaki „hivatásos civil”, aki abból él, hogy mások igényeit teljesíti. Ennek neve „lobbista”
Az említett Trump-intézkedés vicces bulgáriai következménye: veszélybe került az idei szófiai homokmenet megrendezése. Ugyanis kiderült, az eddigi szófiai homokmenet fő szervezője, a Dejsztvie nevű bolgár homoklobbista ifjúsági szervezet gyakorlatilag az amerikai Külügy pénzéből működik.
A legviccesebb, hogy ha az ember rámegy a tavalyi finanszírozás indoklására az amerikai kormányzat honlapján, ott feketén-fehéren le van írva: „Objectives – To support the achievement of U.S. foreign policy goals and objectives, advance national interests, and enhance national security by informing and influencing foreign publics and by expanding and strengthening the relationship between the people and government of the United States and citizens of the rest of the world.„, azaz „Célok – Az USA külpolitikai céljai és célkitűzései megvalósításának támogatása, a nemzeti érdekek előmozdítása és a nemzetbiztonság fokozása a külföldi nyilvánosság tájékoztatásával és befolyásolásával, valamint egyrészt az USA népe és kormánya, másrészt a világ más ország polgárai közötti kapcsolat bővítésével és megerősítésével.„.

Persze mindez teljesen legális. A legnagyobb baj, hogy orosz kötődésű egyének posztolnak a TikTok-on, „orosz kötődés” alatt olyat is értve, hogy az illető unokatestvére tavaly járt Moszkvában.