Nyugat-Afrika nyelvileg

By | 2021-06-27

Afrika sajátossága, hogy a legtöbb ország esetében még csak közös nyelv se létezik az adott országban, s a hivatalos államnyelv nem anyanyelve a lakosság zömének, sőt a lakosok nagy része nem is beszéli.

Ez egy hatalmas térség: összlakossága 350 millió fő. S a világ 10 leggyorsabb természetes népessegnövekedésű országa közül 4 itt található! A legszerényebb növekedést felmutató Zöld-foki-szk. népességnövekése is +1,4 %/év (a magyar adat -0,4). Jelenleg Nyugat-Afrika lakossága Európa lakosságának kb. 45 %-a, de az előrejelzések szerint 2100-ben már a 210 %-a lesz.

Íme a térség vázlatos térképe (az arab országokat Észak-Afrikához számítom, ezért nem színeztem be Mauritániát, melyet egyes források szintén Nyugat-Afrikához sorolnak):

piros – volt brit gyarmat, zöld – volt francia gyarmat, sárga – volt portugál gyarmat, szürke – speciális eset (Libéria)

A térség minden országára igaz: a hivatalos nyelv a volt gyarmattartó nyelve, azaz angol, francia, vagy portugál. (Libéria esetében az angol, Libéria az USA-beli rabszolgafelszabadítási mozgalom furcsa mellékterméke. Egyes amerikai körök a XIX. században komolyan gondolták, hogy a felszabadított rabszolgákat “haza” kellene küldeni Afrikába, így a mozgalom földet vásárolt Afrikában, majd oda át lett telepítve pár tízezer volt rabszolga. Az eredmény egyébként katasztrofális lett: a volt rabszolgák lettek az új ország elitje, s gyakorlatilag rabszolgasorba taszították a helyieket. 1980-ig ők vezették az országot, jelenleg a lakosság 5 %-át teszik ki az USA-származásúak, akik máig külön etnikumnak számítanak. Fajilag is külöböznek az amerikai-libériaiak az őslakosoktól: ugyanis a USA néger lakosságának túlnyomó része eredetileg nem innen, hanem jóval délebbről származik.)

Mi a hivatalos nyelv tényleges helyzete azonban, ez nagyon változó országonként.

Ami a volt francia gyarmatokat illeti:

  • francia anyanyelvű lakosság gyakorlatilag nincs, egy 1 % alatti nagyvárosi elit van csak egyes országokban, mely francia anyanyelvű,
  • idegen nyelvként a lakosság kisebb része beszél franciául, változó szinten – ahol a legerősebb a francia nyelv a térségben, ott is csak a lakosság kb. harmada beszéli.

De mi is az a nyelv, amin a nem azonos nyelvű emberek kommunikálnak országon belül? Melyet vagy beszélnek, vagy legalábbis ezen a nyelven keresztül tolmácsolnak. Íme:

  • francia:
    • Benin – egyszerűen nincs olyan helyi nyelv, mely kiemelkedne számbelileg a többi közül, így a francia – a lakosság kb. harmada beszéli – máig a közvetítő nyelv – aki nem beszéli, az is támogatja, mert máig ez a műveltség egyik jele, az oktatás nyelve minden szinten a francia, így az iskolázottság egyben a francia nyelv ismeretét is jelenti (nyilván nem azonos szinten),
    • Burkina Fasso – a lakosság 20 %-a beszél franciául, a lakosság fele mosszi anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád felső-voltai ágának legnagyobb nyelve), az oktatás nyelve a francia,
    • Elefántcsontpart – a legfranciapártibb ország a térségben, a benini helyzet van itt, még fokozottabban, a közvetítő nyelv a francia, annak több szintjén, a műveltebbek irodalmi franciát beszélnek (a lakosság kb. 5 %-a), sőt a fővárosban van egy kisméretű francia anyanyelvű elit is, az átlagember pedig helyi nyelvjárási verziót beszéli (ezt további 30 %), mely azonban nem tekinthető pidzsinnek, az oktatási nyelv az iskolarendszerben kizárólag a francia, a helyi nyelvek tantárgyak alsó tagozaton,
    • Guinea – térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a francia játszik ilyen szerepet, a lakosság 20 %-a beszéli, a fővárosban van egy minimális elit réteg, mely francia anyanyelvű,
    • Niger – az oktatási rendszerben alsó tagozaton használatosak helyi nyelvek is, a legnagyobb a hausza nyelv (mely afroázsiai nyelv), ez a lakosság felének anyanyelve, de csak az ország déli és középső részén használatos, így a közvetítő nyelv országos szinten a francia, melyet a lakosság 20 %-a beszél,
    • Togo – térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a francia játszik ilyen szerepet (a lakosság 40 %-a beszéli, elsősorban helyi nyelvjárási verzióban), ráadásul a helyi nyelvek írásban egyáltalán nem használatosak;
  • helyi nyelv:
    • Mali – a lakosság 40 %-a bambara anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád mandé ágának legnagyobb nyelve, egyébként az amerikai Gyökerek című sorozatból ismert Kunta Kinte is mandé anyanyelvű, bár nem bambara), s még 50 % beszéli idegen nyelvként, gyakorlatilag csak az ország gyéren lakott, északi, berberek által lakott részén nem beszélik tömegesen, így itt a hivatalos életen kívül a közvetítő nyelv a bambara, nem a francia (melyet a lakosság 15 %-a beszél), ma már az iskolák alsó tagozatában is ezt a nyelvet használják, de a francia hivatalos státuszának megszüntetéséről nincs szó, ez ugyanis ellenérzést okozna a nem bambara anyanyelvű lakosságnál (a helyiek egyébként a “bambara” nevet sértőnek tekintik, európai torznévnek, s ragaszkodnak, hogy a nyelvet európai nyelveken is nevezzék helyi módon, azaz “bamanankan” alakban),
    • Szenegál – a lakosság 40 %-a wolof anyanyelvű (a niger-kongói nyelvcsalád atlanti ágának második legnagyobb nyelve, s még 50 %-a beszéli idegen nyelvként, szerepe olyan szintű, hogy – ez a francia Nyugat-Afrikában egyedülálló -, hogy mára beszivárgott a kormányzati szférába is, ereje akkora, hogy Szenegálban a nem-wolof anyanyelvű lakosság is wolof anyanyelvűvé válik, amint beköltözik a nagyvárosokba, tulajdonképpen itt egy kezdődő európai típusú nemzetállamiság van, a franciát alig 10 % beszéli.

Vajon hogyan lehet az, hogy emberek nem akarják saját nyelvük felemelését állami szintre? A fő ok az, hogy az európai gyarmatosítás megszakította a szerves fejlődést Afrikában, s ennek következményeként a helyiek identitástudata gyakorlatilag premodern maradt, emiatt:

  • vidéken a törzsi identitás a fő tényező, simán megesik, hogy 2 különböző nyelvű törzs baráti viszonyt ápol egymással, míg 2 azonos nyelvű meg ellenséges viszonyban van, a nyelv és az etnikum nem a fő identitásképző elem,
  • a nagyvárosokban már fontosabb a nyelv, de ott se meghatározó, a vallás pl. fontosabb elem,
  • míg Európában alapjognak tűnik, hogy mindenki anyanyelvi oktatást adó iskolába küldhesse a gyerekeit, Afrikában éppen ellentétes a hozzáállás: az átlag szülő azt várja az iskolától, az tanítson meg a gyereknek új nyelvet, s ne azt oktassa neki, amit már úgyis beszél.

A volt brit gyarmatokon – és Libériában – a helyzet annyiban más, hogy az angol népszerűbb nyelv a franciánál. Így itt a hivatalos nyelv ismerete rendszerint magasabb, mint a francia esetében. Íme az egyes országok:

  • Gambia – van egy szűk angol anyenyelvű elit, a lakosság több helyi nyelvet beszél, az ország elhelyezkedése miatt – három oldalról Szenegál határolja, mely egyetlen szomszédja, a Szenegálban beszélt francia és wolofot nagyon sokan beszélik,
  • Ghána – az angol a közvetítő nyelv, van egy angol alapú pidzsin is, a kru, de csak a fővárosban beszélik,
  • Libéria – a lakosság kb. 3 %-a angol anyanyelvű, elsősorban az amerikai-libériaiak leszármazottjai, az általuk beszélt libériai angol – egyedülálló módon Afrikában – nem a brit angolhoz, hanem az amerikaihoz áll közelebb, a lakosság további 70 % beszéli idegen nyelvként a kreyol nevű pidzsint, ez az általános közvetítő nyelv – iskolázottság függvényében változik az angol használata, az iskolázott réteg képes beszélni mind “normál” angolul, mind kreyolul, a legkevésbé iskolázottak csak a kreyolt ismerik, az iskolarendszer célja éppen az, hogy növelje az előbbi ismeretét,
  • Nigéria – 3 fő nagy helyi nyelv van (hausza, igbo, joruba), melyek regionálisan közvetítő szerepet is játszanak, de az országos közvetítő nyelv az angol – a lakosság 75 %-a beszél vagy angolul vagy angol alapú nigériai pidzsinül, ez utóbbi valójában kreol nyelv, a lakosság 15 %-ának egyenesen ez az anyanyelve, ez elsősorban a nagyvárosi lakosságra jellemző – iskolázottság függvényében változik az angol használata, a művelt réteg képes beszélni mind a 3 regiszterben (brit angol, nigériai angol, nigériai pidzsin), a legkevésbé iskolázottak csak a kreolt ismerik, de senki se törekszik a kreolt fejleszteni, azt a beszélők “romlott” angolnak tekintik, anyanyelvi beszélői is pidzsinként viszonyulnak hozzá,
  • Sierra Leone – térségenként léteznek helyi közvetítő nyelvek, de országosan csak a krio játssza ezt a szerepet: a krio angol alapú kreol, ez a lakosság kb. 10 %-ának az anyanyelve, de még 80 % beszéli idegen nyelvként, ahogy Libéria és Nigéria esetében a “normál” angol és a kreol között itt is folyamatos átmenet van iskolázottság és helyzet függvényében: kiemelt helyzetben mindenki igyekszik szabványos angolt használni, míg hétköznapi helyzetben a kreol használatos.

pidzsin az a nyelvállapot, amikor egy adott, nyelvileg heterogén lakosság megtanul, pontosabban kialakít egy közös új nyelvet, mely azonban csak kiegészítő szerepet játszik, senkinek se az anyanyelve. Itt jellemzően ez az európai gyarmatosító nyelvének helyi nyelvekkel kevert, egyszerűsített verziója. A kreol pedig a pidzsin továbbfejlődése, amikor a pidzsin immár sajátjogú nyelvvé válik.

A legsajátosabb a térség 2 volt portugál gyarmata. Míg a franciák egyáltalán nem terjesztették nyelvüket kis helyi hivatalnokok képzésén kívül, az angolok pedig terjesztették ugyan a nyelvet, de nem közösködtek a helyiekkel, addig a portugálok telepeseket küldtek gyarmataikra és aktívan asszimilálni akartak. Ennek következménye: a portugál nyelv szerepe a volt portugál gyarmatokon jóval erősebb, mint az angolé és a franciáé a volt angol/francia gyarmatokon. Íme a helyzet a 2 volt portugál gyarmaton:

  • Bissau-Guinea – a lakosság 20 %-ának anyanyelve a helyi portugál alapú kreol, további 50 % idegen nyelvként beszéli, a szabványos portugál nyelvnek kevés anyanyelvi beszélője van, ismerete az iskolázottságtól függ,
  • Zöld-foki-szk. – itt egyenesen a teljes lakosság kreol anyanyelvű, a helyi portugál alapú kreol neve kriolu vagy kabuverdianu, s lakosság kb. 80 %-a beszél sztendert portugálul is, a két nyelv párhuzamosam használatos, helyzetfüggően.

Ami az életszínvonalat illeti, a térség minden országa mélyszegény, a magyar szint ötöde alatt vannak, a legszegényebb Libéria. Kivételt 2 ország képez: Nigéria a magyar szint ötödén van, míg a térség leggazdagabbja, a Zöld-foki-szk. pedig a magyar szint negyedén.