Bolgár sajtóvisszhangok Orbán bulgáriai látogatásával kapcsolatban:
„Orbán Viktor megmutatta, milyen egy igazi államférfi, akinek tetteit hazája nemzeti érdekei határozzák meg.”
„Orbán példát adott a kisebb EU-tagállamoknak: nem kötelező Brüsszel csicskásának lenni.”
„Orbán már 2011-ben kirúgta az országból a Nemzetközi Valutaalap vérszívóit.”
„Orbán visszaállította az országa feletti szuverenitást.”
„Orbán megkönnyítette kb, 220 ezer eladósodott magyar sorsát, akiket az ország bankjai rettegésben tartottak.”
„Orbán intézkedéseinek következtében Magyarországon ma a legkisebb a munkanélküliség az ezredforduló óta. Orbán 400 ezer munkahelyet teremtett az utóbbi 5 év alatt.”
„Orbán Viktor Petőfi Sándor XIX. századi magyar költő versének egyik sora szerint cselekszik, mely kimondja „esküszünk, eszküszünk, rabok tovább nem leszünk”.”
„Orbán kijelentette, Bulgáriát fel kell venni a Schengen-övezetbe tagnak, kérdés azonban, hogy a bolgárok tagok akarnak-e lenni egy agonizáló szervezetben,”
„Orbán azt mondta: Bulgária szerepe rendkívül fontos az EU-ba irányuló illegális bevándorlás megállításában.”
„Orbán kijelentette. Brüsszel kettős mércét alkalmaz a keleti tagállamok, köztük Bulgária ellen.”
„Bojko Boriszov miniszterelnök kijelentette: a bolgár-magyar államközi tárgyalásokon kiderült, hogy az egyetlen különbség közte és Orbán között az, hogy a magyar miniszterelnök merészebb. Ez többek között abban is kifejeződik, hogy Magyarország gyorsan, a nyugati ellenkezések ellenére megoldotta a menekültkérdést.”
„Bojko Boriszov megjegyezte: a nyugat ma ugyanazt teszi menekültügyben, amit Orbán már tavaly tett, s amiért Magyarország indokolatlan kritikákat kapott Brüsszel részéről.”
„Orbán Viktor: Bulgária világbajnok a csempészés elleni harcban.”
„Orbánnak egy áldozati tányért ajándékoztam a bolgár kánság korából, ő pedig nekem egy eredeti magyar honvédszablyát az 1848-1849-es szabadságharc idejéből – mondta a bolgár kormányfő.”
„Nem véletlen, hogy a két ország zászlaja ugyanazt a három színt tartalmazza, csak másképp vannak sorba rendezve.”
„Magyarországon már az óvodás kisfiúk is tudják, hogy a lányokat nem szabad bántani, míg az iszlám migránsok kulturális háttere más – mondta Orbán.”
„Magyarország az EU tagja, de ezzel együtt közel van Oroszországhoz is – mondta Orbán. Szolidárisak vagyunk az ukránokkal. de nem szabad feladni saját érdekeinket – tette hozzá.”
„Magyarország tavaly harcot kezdett a belügyeibe beavatkozó idegen államok ellen. A magyar kormány diplomáciai udvariaskodás nélkül megjelölte Norvégiát, mely magyarországi liberálisokat finanszíroz, segítve őket a kormány elleni tevékenységükben.”
„A 2014-es magyarországi választások szabadok és demokratikusak voltak, de nem voltak teljesen tisztességesek. Hozzá kell tenni azonban: a magyarok többsége támogatja Orbánt, bár sokak számára ő csak a kisebbik rossz.”
„Orbán gazdaságpolitikájának lényege, hogy belevatkozik az országban lévő külföldi befektetők dolgaiba, Ha azok nem támogatják politikáját, a magyar kormány ellehetetleníti őket.”
„Orbán előnye Boriszovval szemben a múltja. Míg Boriszov kommunista párttagként kezdte karrierjét, ráadásul a szürke üzleti szektorban, Orbán múltja vitathatatlanul demokrata. Innen ered Orbán önbizalma, s ezért képes hatásosabban képviselni országa érdekeit, mint a mi miniszterelnökünk.”
„A magyar belpolitika sokban más, mint a miénk. A magyar nacionalisták – a Jobbik – sokkal erősebbek, mint nálunk a nacionalisták. A jövőben nem elképzelhetetlen olyan felállás, hogy a magyarok a mérsékeltebb Fidesz és a radikálisabb Jobbik között kell választaniuk. Emiatt Orbán egyes szélsőségesebb kijelentéseiről sokan nyugaton úgy gondolják, ezek célja csupán a Jobbiktól való szavazatszerzés. Emiatt nagyobb Magyarország mozgástere.”
„Orbán Viktor a saját pártját, a Fideszt alig 15 év alatt pici liberális pártból Európa egyik vezető konzervatív pártjává változtatta.”
„Orbán küzdelmének lényege: a mindenhol Európában hagyományellenes liberalizmus ellen felvenni a harcot.”
„Miután a görög válság szelleme fenyegette az országot, melynek oka a szocialista Gyurcsány volt – aki maga is bevallotta, hogy hazudott reggel, délben és este – a magyarok 2010-ban a parlamenti mandátumok 68 %-át Orbánnak adták, Majd szinte ugyanez megismétlődött 2014-ben.”
„Orbán betartotta választásai ígéreteit, többek között levitte az áram, a gáz, a víz árát. A monopoisták elleni harc az ország dekolonizációs politikájának szerves része.”
„Minden jóslat ellenére, melyek arra vonatkoztak, hogy Orbán nacionalista gazdaságpolitikája el fogja ijeszteni az országból a külföldi tőkét, pontosan az ellenkezője történt: az amerikai, a japán és a német tőkebeáramlás 22 %-kal nőtt.”
„Orbán véget vetett a banki hatalom korának, a bankokat rákényszerítetta a hitelszerződések forintra való átváltására. A pozitív példát jelenleg tanulmányozza az új lengyel kormány is.”
„Magyarország sikeresen diverzifikálta nyugatfüggő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait. A Fidesz-kormány nyitott Kína és India felé. Emellett új lendületet kaptak az Oroszországgal való kapcsolatok is.”
„Orbán, aki 1990-ben kiűzte a szovjet csapatokat az országból, kijelentette már 2009-ben, hogy 1956 témája ma már nem aktuáis, s a mai Oroszországgal a gazdasági kapcsolatokról kell tárgyalni. Ennek eredményeképpen ma sok magyar termék van jelen az orosz piacon, Oroszország pedig részt vesz a paksi atomerőmű kiszélesítlslben 12 millliérd dolláros befektetéssel. Végül az EU is kénytelen volt ebbe belenyugodni.”
„A magyar gazdasági növekedés az egyik legmagasabb az EU-ban.”
„Magyarország helyreállított a történelmi igazságtalanságot: 4 év alatt 600 ezer külföldi magyar kapott állampolgárságot.”
„A magyar kormány egyik fontos prioritása a sport, Az országban szupermodern stadionok épülnek, jelenleg Magyarországon épül a világ legnagyobb vízisport-komplexuma, az ország benyújtotta a 2024-es olimpiára rendezőségi jelentkezését.”
„300 ezer magyar gyermek ingyen étezik jelenleg minden nap az országban, hála a kormány új gyermektámogatási programjának.”
„Reformjaival Orbán természetesen kihívta a brükszeli bürökraták gyűlöletét, ennek ellenére Magyarország sikeresen használja fel az EU-alapokat. Ma már az EU is kénytelen elismerni a magyar csodát.”
„Orbán kimondta: támogatja az EU-t. Azonban – tette hozzá – az EU-tagság kölcsönös érdekeken alapuló szövetség, s nem vazallusi eskü.”