Pánik

By | 2025-02-21
Megosztás:

Liberális pánik.

A többközpontú világ rémálom a liberális eszme számára.

A liberalizmus ugyanis totalitárius eszme: egyrészt saját maga egyedüli helyességében hisz, másrészt ebből következően saját univerzalitásában. Ha pedig valami általános abszolút igazság, akkor nyilván nincs helye toleranciának. Hiszen ez a tolerancia olyan lenne mint tolerálni, hogy 2+2 az nem 4.

Az USA új vezetése felismerte: nincs elég ereje az országnak és az általa vezetett tábornak saját ideológiáját rákényszeríteni az egész világra. Ennek a helyzetnek pedig 2 megoldása van:

  • a demokrata párti út: tovább nyomni mindent, hátha mégis sikerül, akár világháborút is kockáztatva,
  • a republikánus párti út: tudomásul venni a helyzetet, visszatérni védhető sáncok mögé, tudomásul véve, hogy másoknak is megvan a maguk területe és érdeke.

Az amerikai kisember számára már csak teljesen praktikus okokból is kedvezőbb az utóbbi, hiszen jobban jár, ha saját kormányzata elsősorban a belföldi ügyekkel foglalkozik.