Persze hogy nincs középosztály

By | 2021-05-30

Persze hogy nincs középosztály. Ill. van, csak nem úgy, ahogy ezt a liberális propaganda állítja. Az újbalos – tényleg újbalos, azaz nem balosnak hazudott liberális – szerző cikke meglepően korrekt a Mércében.

Ehhez fűznék pár gondolatot.

Alapvetően a “középosztály” az a szöveg, melyet minden oldal nyomat a rendszerváltozás óta. Lényege pár abszolút téves elképzelés:

  • létezik tisztességes módon elérhetően olyan állapot, hogy egy társadalom legnagyobb része gondmentesen megél, magas szinten: kb. úgy, ahogy az amerikai filmekben a milliomosi szintet közvetlenül alulról súroló réteg, azaz dolgozni jár az ember (tehát nincs elegendő tőkejövedelme, az legfeljebb csak kiegészítés a családi költségvetésben), de a bére olyan, hogy abból simán fenntart a család egy szép, nagy, jó helyen lévő házat, van 2 gépkocsi, nem gond orvoshoz menni (Amerikában ez jellemzően gond az átlagember számára), ha van is hitele, azt simán törleszti, a ház be van rendezve a legmodernebb módon, a gyerekek mind jó iskolába járnak, mindnek saját szobája van teljesen berendezve, a 16 éves fiúnak már saját kocsija is van, mindenki divatos, a család simán jár kirándulni bárhová, s a hónap végén még marad is pénz, stb.,
  • a fenti állapot a természetes állapot, s ha nem ez van, azért hibás valaki, jellemzően a csúnya kormány,
  • ha a kormány nem csúnya, akkor csak az nem éri el a fenti szintet, aki drogos lumpen, lusta disznó, más destruktív egyén.

Az már csak politikai oldal alapú eltérés, hogy a “baloldal” szerint a középosztálybeli “nyitott”, míg a “jobboldal” szerint “polgár”. Ahogy a szerző írja: “Egyesek inkább a világra nyitott, liberális, illetve városi „középosztályért” lelkesednek, mások a nemzeti, keresztény, konzervatív, illetve polgári „középosztályt” kívánják megerősíteni vagy inkább újrateremteni.“.

De mi is a valóság? Az, hogy a középosztály mérete, aránya minden társadalomban szimpla politikai kérdés: minden attól függ, az illető ország milyen pozíciót tölt ne a nemzetközi pénzügyi-kereskedelmi rendszerben. A magállamokban a középosztály széles, mert egyszerűen ezek az országok a fő nyertesei a világrendszernek, míg a periférián alig van középosztály, mert ezek az országok adják át pénzüket a magállamoknak. Mi – Kelet-Európa – meg a kettő között vagyunk, jóval gazdagabbak vagyunk a perifériánál, de jóval szegényebbek a magállamoktól, így nálunk a középosztály létezik, de nem széles.

A gyakorlatra lefordítva:

  • a periférián kevés pénz marad, a felső osztálynak nem marad pénze, amit át tudna adni másoknak, így középosztály sincs gyakorlatilag, mindenki vagy szupergazdag vagy nyomorog, talán csak a felsőosztály közvetlen környezete képes ezt az áhítitott “közép” státuszt elérni (felső menedzseri réteg),
  • a magállamokban bőségesen van pénz, hisz az egész világ pénze oda áramlik, így a felső osztály bőven tud adni másoknak is, kénytelen is adni a társadalmi béke miatt – akár elég egy jó munkahely és egy jó szakma, s a kisember is simán középosztálybeli lenni (lásd a fenti amerikai filmes példámat),
  • nálunk pedig, a félperiférián, kevés szakma és kevés munkahely adja meg a középosztálybeliséget, de azért ez lehetőség mégis létezik, s nem kell feltétlenül gyárigazgatónak, menedzsernek lenni hozzá – akár egy alacsony rangú, semmilyen vezető szerepet nem betöltő tehetséges programozó is képes eljutni ide.

A lényeg: a “széles középosztály” abszurd cél, mert nem érhető el. Ugyanis be kellene kerülni a magállamok közé a megvalósításához, ami viszont:

  • nem megvalósítható, a magállamok közé bekerülni nagyon nehéz, de kiesni viszont ki lehet onnan,
  • eleve kérdés, erkölcsös-e erre egyáltalán törekedni.

Mindig jobb egy rossz rendszer áldozatának lenni, mint nyertesének. Ráadásul mi Kelet-Európában nem is igazán panaszkodhatunk: áldozatok vagyunk, de ezen belül az elit. Mondjuk ezt úgy képzelhetjük el: a világ 80-85 %-a kint dolgozik az ültetvényeken, verik őket a munkafelügyelők, mi meg házi rabszolgák vagyunk, könnyű munkát végzünk, s sokkal jobb az ellátmányunk is.

Lehet perre arra vágyakozni, hogy fogadjanak be minket magunk közé az urak, dehát ez mindig csak kevesek számára lehet reális cél. Számomra sokkal vonzóbb cél belülről támogatni az ültetvényen robotolókat.

Alapvetően értékrend kérdése, hogy mi “középen” az urakkal vagyunk szolidárisak a kintiek ellen, vagy a kintiekkel az urak ellen.

Egy biztos: az a terv, hogy minden ültetvényes rabszolgából legyen házirabszolga abszurd (ezt jelentené konkrét esetben a “széles középosztály” tervezete), mert akkor ki dolgozna végsősoron?