A bolgár nemzeti emlékezet leginkább ellentétesen megítélt alakja a XIX. századból egy Sztefan Sztambolov nevű ember volt. Már korában így volt, ma is így van.
Az egyik tábor számára hatalmas nemzeti hős és országépítő, sikeres politikus, a másik tábor számára áruló és diktátor.
A bolgár kultúrharc kicsit hasonló a magyar népi-urbánus ügyhöz, csak éppen Bulgáriában ez egyetlen kérdésre szűkül le: oroszpárti vagy oroszellenes. Sztambolov az oroszellenes tábor nagy nemzeti hőse máig.
1854-ben született, még a török uralom alatt, Veliko Tarnovóban. Korai élete tipikus az akkori bolgár felkelők között: elhagyja az országot, előbb Oroszországban, majd Romániában él, nem szerez semmilyen szakmát, 18 éves korára már Bukarestben élő „hivatásos felkelő”. Az 1875-ös Sztara Zagora-i felkelés fő szervezője, a felkelés katasztrófába torkollik: a felkelők egy része meg se jelenik a helyszínen, a többieket a török hatóságok gyorsan likvidálják, majd egy sor büntető intézkedés következik a civil lakosság ellen.
A nagy 1876-os felkelés – a bolgár történelemben mint „Áprilisi felkelés” ismert – Sztambolov az 5 felkelő körzet egyikének a vezetője. Ez is kudarchoz vezet, az 5 körzetből csak egyben zajlik komolyan harc. Sztambolov körzetében is gyorsan elbukik a felkelés. Összességében alig 10 ezer ember csatlakozik a felkeléshez az egész ország területén, a felkelést a török állam pár hét alatt leveri, részben a hadsereg, részben muszlim önkéntesek segítségével.
Sztambolov mindkét felkelésben részt vesz személyesen, tehát nem csak Romániában ülve irányít, de a bukás után sikeresen elmenekül, ismét Romániába. Onnan csak a következő évben tér vissza, már az 1877-1878-as orosz-török háború alatt, immár civilként, tudósítóként tevékenykedik az orosz hadseregben.
A felszabadulás után politikai pályára lép. Mivel akkor a 30 éves kor volt a minimális életkor a bolgár parlamenti képviselőséghez, s Sztambolov meg csak 25 éves az első választás idején 1879-ben, csinál magának új születési anyakönyvi kivonatot, mely szerint már elmúlt 30 éves.
Nevezetes mondása, amikor a parlementben egyik ellenfele megjegyzi, hogy ő nem is lehetne képviselő: „na és ki tudja jobban, mikor születtem, maga vagy a választók, akik rám szavaztak?„. Egész életére jellemző ez a „kreatív” hozzáállás a törvényekhez.
Politikai álláspontja az évek során drasztikusan változik. Lelkes oroszpártiból lassan radikális oroszellenes lesz.
1886-ban megalapítja a Nemzeti Liberális Pártot, ez a fő oroszellenes párt, mely egészen az I. világháborúig az egyik fő bolgár politikai párt.
1885-ban Sztambolov – 31 évesen – már a bolgár parlament elnöke, s az ország egyik vezető politikusa. Országos hírneve ekkor kezdődik: kulcsszerepet játszik Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülésében 1885-ben.
A Bulgária felszabadítását követő 1878. júliusi berlini kongresszus döntése szerint az oroszok által felszabadított területnek csak egy kisebb részén alakulhatott meg a bolgár állam, a nagyobb rész visszakerült Törökországhoz, s ennek egy kisebb része autonómiát kap Kelet-Rumélia néven.
1885-ben a bolgár vezetés képes kihasználva a nemzetközileg kedvező helyzetet, felkelés tör ki Kelet-Ruméliában, mely kimondja a terület csatlakozását Bulgáriához. Törökország nem reagál katonai erővel, csak Szerbia támad – osztrák-magyar politikai támogatással -, a szerb támadást viszont Bulgária képes visszaverni. Alig egy év után a kész tényt elismeri a nemzetközi közösség is. Maga Törökország is elfogadja az új helyzetet 1886-ban, cserébe apró határkiigazításért (Kelet-Rumélia két kis határmenti részét átcsatolják Törökországhoz).
Ez az akció azonban Oroszország jóváhagyása nélkül zajlik, ami miatt az orosz cár árulásnak tekinti: már elve voltak konfliktusok Oroszország és Bulgária között ekkor, de ez a nem egyeztetett külpolitikai lépés végképp elrontja a viszonyt. Sajátos módon azonban éppen ez segít a Bulgária és Kelet-Rumélia egyesülésének nemzetközi elismerésében: mivel Oroszország elégedetlen, így Ausztria-Magyarország és Anglia inkább beletörődik az egészbe, meggyőződve, hogy ez nem „titkos orosz lépés”, tehát csak jelképesen tiltakoznak a nemzetközi jog megsértése miatt.
Oroszország sikeresen puccsot szervez a bolgár uralkodó ellen. 1886. augusztus 9-én – a bolgár szokás szerint „augusztus 9-i puccs”, minden bolgár puccsot így neveznek „hónap és nap” néven – oroszpárti katonatisztek elfoglalják a bolgár fejedelem palotáját, a fejedelmet kényszerítik, mondjon le, majd az egyik Duna-parti bolgár kikötőbe szállítják, ahol felteszik egy Oroszországba menő hajóra (akkor a Duna-torkolat északi része orosz terület volt).
Sztambolov azonban augusztus 11-én ellenpuccsot szervez, s augusztus 15-re az első puccs vezetői megadják magukat. Közben I. Alekszandar bolgár fejedelem engedélyt kap az orosz cártól Oroszország elhagyására, Lembergbe távozik, majd onnan augusztus 17-én visszatér Bulgáriába, semmisnek nyilvánítva lemondását. I. Alekszandar ezután megpróbál kiegyezni az oroszokkal, de ez sikertelen, így – Sztambolov véleménye ellenére – augusztus 26-án megint lemond, ekkor már véglegesen, s Bécsbe távozik, ahol 1893-ban bekövetkezett haláláig él.
Sztambolov innentől nemzeti hős az oroszellenesek számára, s hálátlan áruló a másik tábor szempontjából.
Az uralkodó távozása után ő lesz az uralkodót helyettesítő kormányzó, majd pedig 1887-től, amikor megválasztásra kerül az új bolgár fejedelem, miniszterelnök lesz. Sztambolov egészen 1894-ig marad hatalmon, s ez idő alatt szinte diktátori hatalmat épít ki.
Gazdasági téren kifejezetten sikeres, de nagyon sok ellenséget szerez magának. Az oroszpártiak ellenszenve mellett megutáltatja magát másokkal is, amikor törökpárti külpolitikát kezd, a külföldön maradt bolgár területek megszerzését török segítséggel képzeli el, még odáig is eljut, hogy bolgár-török államszövetséget javasol.
Oroszellenessége drasztikussá válik, a végén már az 1877-1878-as orosz-török háborút is „orosz hódító akciónak” mondja – ez ma is egyik kedvenc elmélete a nyugatos bolgár értelmiség legkeményebb részének. S persze ez a legsúlyosabb sértés minden oroszpárti számára, de még a mérsékelt oroszellenesek is gyalázatosnak tekintik az ilyen vélekedéseket.
Az új bolgár fejedelem, I. Ferdinand is az ellensége lesz, bár őt éppen Sztambolov választotta ki, mert a fejedelem ceremoniális szerepre van visszaszorítva, pedig az alkotmány jelentős hatalmat biztosít számára. Innen van Sztambolov másik híres mondása „ha Bulgária és a bolgár alkotmány között kell választani, akkor én az előbbit választom„.
1894-ben végül I. Ferdinand lemondatja Sztambolovot, tisztán magánéleti botrányok miatt. Nem nehéz: Sztambolov korrupció terén tiszta ember, de egyrészt fanatikus szerencsejátékos, másrészt zavaros nőügyei vannak, szeretői között vezető politikusok feleségei is megtalálhatók.
1895-ben macedóniai felkelők leszúrják Szófia központjában – testőrét a merénylők beszervezik előtte -, 3 nappal később belehal sebeibe. A fegyver direkt egy klasszikus török kard, ezzel jelképezve, hogy Sztambolov a „törökök embere”. A merénylők vezetőjét szimpatizánsok átsegítik a bolgár-török határon, így csak távollétében tudják elítélni.
Később persze Sztambolov érdemeit azok is elismerik, akik nem szimpatizálnak politikai nézeteivel: gazdaságfejlesztése miatt (többek között ő fejezi be a Bécs-Budapest-Belgrád-Isztanbul vasútvonal hiányzó bulgáriai szakaszát), s Kelet-Rumélia csatolása nemzetközi elismerésében játszott szerepe kapcsán.
A nemzeti béke érdekében a többi bolgár bankjegy – 5, 10, 50, 100 – egyikén – a 100-leváson – egy oroszpárti népszerű író található, így biztosítva van az egyensúly.
