Tag Archives: művészet

Szocreál művészet

Bulgáriában a kommunizmus – ellentétben a magyar verzióval – sose szelídült meg, a legvégéig kőkemény volt, sőt még keményedett is az utolsó éveiben, erről már sokszor írtam. De most ez művészetileg. Amikor valami középületre belül vagy kívül kellett valami dísz, mindig pártos művészet került oda. Pl. valami ilyen röhejes darab: Volt persze rendesen megcsinált szocrealista művészet is, de… Read More »

A legaljasabb művészet

A legaljasabb művészeti mód az állázadás. Először egy amerikai filmben néztem késő kamaszkoromban, a 80-as évek első felében. Ez a Flasdance című film volt. Maga a sztori unalmas, agymosó és demagóg, eleve az emberek vagy a zenéjéért nézték vagy a félsztriptíz számokért a filmben. A főhős jelentkezik a balettiskolába, de “botrányosan” viselkedik, erre a zsűri felfigyel, de ő… Read More »

A művész hozzáállása

A művész az embertömeg felett van. Másképp nem is lehetséges. A három jellemző kimenete ennek az öndestrukció, a kihasználás, a beolvadás. Az öndestruktív művész azt érzi, szakadék van közte és a társadalom között. Ő nagyon fent van, az emberek meg nagyon lent. Megoldás nincs, tehát jön az alkohol, a drog, majd az öngyilkosság. A kihasználó művész ugyanerre a… Read More »

Szobrok

Kellett egy kis művészettörténetet tanulnom a 80-as évek végén. De csak a középkor előtti időszakról. Az ókori görögök művészete a legkorábbi időszakban (az i. e. V. sz. előtt) szinte csak férfiakat ábrázolt, s a lehető leggyakrabban meztelenül, mindent, a nemi szerveket is abszolút részletességgel bemutatva. Ennek oka nem az volt, hogy az emberek akkor homokosak voltak, hanem mélyen… Read More »

Ión

Rövid mű. Mesterségbeli készség vagy ihlet a művészet?  Ión díjat nyert a homéroszi művek szavalásának és értelmezésének versenyén. Szókratész felveti, a szavalási és értelmezési tudása más költők műveire is vonatkozik-e, vagy csak Homérosz műveire. Ión válasza: csak Homéroszra vonatkozik képessége. Szókratész kifejezi kétségét: aki ért egy szobrász műveinek elemzéséhez, az ért más szobrászokéihez is, miért van ez másképp… Read More »