Rendszerváltás Bulgáriában

By | 2015-12-15

Ellentétben Magyarországgal, a bolgár rendszerváltás hozzáköthető egyetlen egy dátumhoz: 1989. november 10-hez.

A hatalom ezt megelőzően szinte teljesen reformmentes volt, s gyakorlatilag ellenzék sem létezett. Ezért a bolgár átmenet egyik sajátossága: a dolgok nagyon gyorsan történtek, egyik napról a másikra. Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, az utolsó pillanatig a sziklaszilárd marxista rendszer működött.

1985-ben a Szovjetúnióban hatalomra kerül Mihail Gorbacsov. Először a kommunista Bulgária történetében Bulgária immár nem a Szovjetúnió első számú szövetségese, s először történik meg, hogy a bolgár vezetés nem ért egyet automatikusan mindennel, ami Moszkvában elhangzik.

Magyarországhoz képest fontos különbség Bulgáriában, hogy a kommunista eszmének mindig komoly támogatottsága volt, már a II. vh. előtt is (pl. volt olyan választás, ahol a kommunista párt a második helyen végzett).

A másik bolgár sajátosság, hogy a bolgár értelmiség fő választóvonala hosszú idő óta az oroszpárti/oroszellenes ellentét volt. (Talán ez a magyar népi/urbánus kérdéshez hasonlítható valamilyen szinten.) Hozzá kell tenni, hogy az oroszpártiság és a kommunistapártiság nem feltétlenül egyezett, sőt komoly réteg létezett, mely éppen azért volt antikommunista, mert oroszpárti volt, azaz a marxizmust egyfajta, az orosz népre nyugatról rákényszerített, idegen eszmének hitte.

Az első bolgár ellenzéki szervezet 1987-ben alakul meg, szigorúan politakamentes, sőt kommunista párttagok is részt vesznek benne (sőt: tagja a párvezetés egyik tagjának a felesége!), de még így is ellenzékinek számít csupán amiatt, hogy az első olyan társadalmi szervezet, mely független a pártállamtól. A szervezet egyetlen célja a környezevédelem, közvetlen oka pedig Rusze város levegője szennyezettsége elleni harc. A hatóság rendőri eszközökkel lép fel a szervezet ellen.

1989 elején megalakul egy hasonló kornyezetvédelmi szervezet Szófiában, mely az akkor éppen Szófiában rendezett nemzetközi környezetvédelmi találkozót használja ki. Az adminisztratív támadások ellenére ez a szervezet fennmarad.

Szintén 1989 elején jön létre az első független bolgár szakszervezet. Kezdetben teljesen értelmiségi szervezet, szinte kizárólag művészek és tudományos kutatók a tagjai. Ez lett később a legsikeresebb volt illegális bolgár szervezet, mára ez a szakszervezet az egyik fő szakszervezet az országban.

Az első nyíltan politikai ellenzéki szervezet 1988 novemberében alakul meg a Szófiai Egyetemen: a szervezet már nevében is Gorbacsov támogatását tűzi ki célul (Klub a Glasznoszty és a Peresztrojka Támogatásáért), ennek oka persze részben taktikai: így a hatóság kevésbé mer fellépni ellenük. Emellett azonban fontos megjegyezni: a klub több fontos személyisége kommunista volt, kizárólag Zsivkovék politikája ellen volt, de nem akarta a rendszert megdönteni. Maga a Klub később legismertté vált személyisége, Zselju Zselev későbbi köztársasági elnök a rendszer megdöntése mellett állt ugyan, de ő is magát marxistának vallotta, s egy “másfajta szocializmust” akart. A Klubban alig akadtak emberek, akik eleve elutasították az egész rendszert alapjaival együtt.

zhzhZselju Zselev

A szervezet nemzetközileg 1989 januárjában válik híressé, amikor a francia köztársasági elnök bulgáriai látogatása során vendégül látja a Klub vezetőségét.

zhlk

Todor Zsivkov és Andrej Lukanov

Ami a kommunista vezetést illeti, Gorbacsov híveinek táborát Petar Mladenov, a külügyek felelőse és Andrej Lukanov, a külkereskedelem és a pénzügyek felelőse vezette. Velük szemben állt maga Todor Zsivkov és közeli barátai, aki szerint Gorbacsov politikája téves, ugyanis politikai reform helyett gazdasági reformra van szükség. A vezetés zöme semleges volt, ingadozott, nem tudta eldönteni, kihez legyen hű, Zsivkovhoz vagy Gorbacsovhoz. A gorbacsovisták a szófiai szovjet követség és személyesen Gorbacsov segítségét kérik Zsivkov eltávolításához. Mladenov 1989. november 5-én Kínába látogat, de a valódi cél Moszkva, ahol a repülőgépe leszáll műszaki okokból, ekkor kapja meg a Lukanov-Mladenov csoport az engedélyt, hogy fellépjenek Zsivkov ellen. A szovjet támogatás hírére a vezetés legtöbb tagja átáll, köztük a hadsereget felügyelő PB-tag is. Zsivkov oldalán csak két vezetőségi tag marad, az ideológiai ügyekért felelős PB-tag és a belügyekért felelős PB-tag. Ez utóbbi miatt a hadsereget készülségbe helyezik, hogy ha a belügyi erők ellenállnának, fegyveres erővel le tudja őket verni a hadsereg. Erre azonban nem lesz szükség, Zsivkovot értesítik 9-én, hogy másnapra terveztett pártkonferencián le lesz váltva, ő azonban nem mutat ellenállást, elkerülendő a vérontást, hiszen nem látja értelmét a Szovjetúniónak való ellenállásnak.

10111989Todor Zsivkov leváltása, baloldalon Petar Mladenov

1989. november 10-én tehát megtörténik Todor Zsivkov leváltása. Az új vezetés azonban nem rendelkezett semmilyen koherens tervvel, alapvetően valamilyen reformokat akartak, hozzátéve, hogy azért nem akarnak „olyan messze” elmenni, mint Gorbacsov, de azt sem tudták, hogy hová akarnak eljutni. Az események nagyon hamar túlléptek az új vezetésen. Két ék közé szorultak. Egy részről a nép számára Zsivkov bukása az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább úgy mondanám, a dominóeffektus első eleme, mely jelt adott az egész rendszer, mint olyan elutasítására: ha egyszer szabadon lehet már Zsivkov ellen beszélni, akkor miért ne lehetne bármit kritizálni? Biztosan nem olvasták Machiavellit, aki pedig már a XVI. század elején megírta, hogy minden hatalom akkor van a legnagyobb veszélyben, amikor eldönti, hogy most akkor reformokat fog csinálni. Így is lett: egymás után jelentek meg nyilvánosan a legkülönbözőbb vélemények, elgondolások. Így nem lehetett fenntartania a korlátozott demokráciát, amit az új vezetés szeretett volna. Más részről a pártvezetés jelentős része, s különösen az állambiztonsági szervek apparátusa, s a második és harmadik vonalbeli pártnomenklatúra sem akart már kommunizmust, ők már inkább egy olyan kapitalizmust szerettek volna, ahol ők személyesen részei lehetnek az új gazdasági elitnek.

Az első nagy, független tüntetés november 18-án zajlik, Ezen már nyilvánvalóvá válik: a puccsisták elvesztettek minden irányítást az események felett. Innentől kezdve az új vezetés csak sodródik az eseményekkel. December elején már maga a kommunista párt javasolja a többpárti demokrácia bevezetését.

A Klub a Glasznoszty és a Peresztrojka Támogatásáért kezdeményezésére több újonnan megalakuló szervezett (köztük több volt, a 40-es évek végén betiltott párt) decemberben megalakítja a Demokratikus Erők Szövetségét (bolgár rövidítése SZDSZ), ez ekkor egy még ideológiailag teljesen heterogén szervezet, mely szinte mindenkit egyesít, aki valamiért ellenzi a kommunista pártot: tagjai között vannak mindenféle irányzatú emberek, csak a nacionalistákat és a törököket nem engedik be a szövetségbe. A szervezet vezetője Zselju Zselev.

A kommunisták fő személyisége Andrej Lukanov, aki ekkor leginkább saját pártbéli ellenzéke ellen harcol. Az ő javaslata – lengyel mintára – kerekasztal-tárgyalások megszervezése az átmenet alapjairól való megállapodás céljából. A tárgyalások 1990 januárjától májusáig zajlanak, kizárólag politikai és alkotmányos kérdésekről. Lukanovék eközben sikeresen végrtehajtják az állami vagyon nagy részének átjátszását magánkézbe, természetesen az új tulajdonosok a volt kommunista gazdasági nomenklatúra tagjai.

1990 februárjában az utolsó kommunista parlament megválasztja Lukanovot miniszterelnöknek.

sds

az SZDSZ nagy kampányzáró gyűlése 1990-ben

Az első parlamenti választások 1990 júniusában zajlanak, a részvételi arány 91 %. Az időzköben magát Bolgár Szocialista Párttá átnevezett kommunista párt abszolút többséget szerez, elnyerve a mandátumok 54 %-át. második helyen az SZDSZ 36 %-kal, harmadikon a török kisebbségi párt 6 %-kal, utolsó helyen az Agrárpárt 4 %-kal. Ezzel nagyjából ki is alakul a következő évek bolgár politikai képlete: a szociallisták, az SZDSZ és a törökök a három fontos erő (az Agrárpárt már a következő választásokon kiesik a parlamentből). Minden más erő – a választásokon 200 párt vesz részt! – marginalizálódik.

Gyakorlatilag tehát a lakosság a szocialisták és az ellenzék között választ. A választás azonban sokkal több, mint választás a volt kommunista diktatúra támogatásáról és ellenzéséről. A szocialisták a mérsékeltebb erő, az ellenzék a radikálisabb, ez is segíti a szocialistákat. Ezen kívül míg az ellenzék határozottan nyugatpárti, a szocialisták inkább harmadikutasok, ezzel sok embert tudnak magukhoz csábítani. A szocialistákat erősíti még az is, hogy az “oroszkérdésben” semlegesek vagy oroszpártiak, míg az ellenzék egy része hisztérikusan oroszellenes, ami sok oroszpárti és antikommunista ember számára a szocialistákat szimpatikussá teszi. A bolgár nacionalisták is egyértelműen a szocialisták mellé állnak, őket tekintve nemzetibb erőnek, a szerintük túlságosan “nyugatmajmoló” ellenzékhez képest.

Azt hiszem, ezek után érthető, hogy ugyanazok a nyugati befolyásközpontok, mint a Soros Alapítvány és hasonlók, melyek Magyarországon mindig a baloldalt támogatják, Bulgáriában mindig a jobboldal mellett állnak ki.

A választási eredmények így azonban ellentmondanak a szovjet-amerikai megállapodásoknak, melyekkel a volt szovjet befolyási övezet átkerül az USA-hoz. A bolgár szocialisták ugyanis ekkor még a semlegesség mellett állnak ki, s nem támogatják egyértelműen a nyugati értékeket. Így a szófiai amerikai követség és egyéb nyugati szervezetek (első helyen a Soros Alapítvány) finanszírozásával megkezdődik a Szófiai Egyetem elfoglalós diáksztrájkja, valami más utcai akciók. Előkerül egy kompromitáló anyag Petar Mladenov elnökről, így az kénytelen lemondani. 1990 augusztusában a szocialista többségű parlament, Lukanov javaslatára az ellenzék vezetőjét, Zselju Zselevet választja meg új köztársasági elnöknek, hogy ezzel biztosítsa a nyugalmat az országban.

Ősztől a gazdasági helyzet súlyosan romlik. A készülő árliberalizáció miatt az áruk eltűnnek az üzletekből, sosem látott áruhiány jelentkezik, bevezetésre kerül a jegyrendszer az alapvető élelmiszerekre. A kormány bejelenti az ország csődjét a külföldi hitelezők felé. Hatalmas tiltakozási hullám alakul ki, mely miatt a kormány novemberben lemond. (Lukanovot 5 évvel később, 1996-ban, máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolják.)

Közben létrejön az első szakadás az SZDSZ-ben a radikálisok és a mérsékeltek között, a radikálisok népszerű nevű “sötétkékek” (a kék az SZDSZ színe). A közvetlen kiváltó ok: a parlament által megszövegezett új alkotmány támogatása vagy ellenzése.

Új, de facto koalíciós kormány alakul, egy független közgazdász professzor vezetésével. A kormányban részt vesznek a szocialisták, az SZDSZ, s az Agrárpárt jelöltjei. Az új kormány 1991 márciusára stabilizálja a pénzügyi helyzetet, februárban felszabadítják az ÖSSZES árat (egyik napról a másikra) és bevezetik a bolgár leva konvertibilitását (szintén egyik napról a másikra). Mindennek az ára a 300 %-os infláció, ami gyakorlatilag elveszi az átlagemberek megtakarításait. A bolgár leva árfolyama 1991 közepére stabilizálódik 1 USA dollár = 15 bolgár leva szint körül, a korábbi 28 levás szintről.

1991 novemberében van a következő parlamenti választás. Ezen a SZDSZ első helyet ér el, a mandátumok 46 %-ával, második helyen 45 %-kal a szocialisták vannak. Az SZDSZ a török párttal alapít koalíciós kormányt, a kormány az USA-val igyekszik kiépíteni közeli kapcsolatokat. A kormány megvalósítja a reprivatizációt, azaz az összes volt tulajdonos vagy azok örökösei visszakapják az államosított tulajdont, ez azonban a mezőgazdaságban totális kataszrófához vezet: a mezőgazdasági földek nagy része parlagon marad, mivel a visszállított új tulajdonosoknak egyszerűen nem éri meg a földek mezőgazdasági hasznosítása, közben pedig a volt állami vállalatok és termelőszövetkezetek vagyonát egyszerűen elkótyavetyélik.

Közben az első közvetlen elnökválasztáson 1992 elején Zselju Zselev nyer,

1992 végén a SZDSZ szétesik kormánypártiakra és kormányellenesekre, valamint Zselev elnök híveire és ellenfeleire. Zselev elnök és hívei az SZDSZ-ben megbuktatják a kormányt, a török párt segítségét is igénybe véve.

Az új “szakértői” kormány alatt a bűnözés erősen növekszik, megjelennek a jellemzően volt sportolók által létrehozott maffia csoportok, majd következik a piramisjátékok időszaka, melyek a lakosságtól milliárdokat csalnak ki. A kormány a nyugati nyomás ellenére igyekszik megtartani a nagy állami cégeket. Tucatnyával alakulnak közben a magánbankok, legnagyobb részük tőke nélkül, gyakorlatilag piramisjátékként működve.

1994 végén a kormány lemond, újra választások zajlanak, ezen a szocialisták 53 %-os abszolút többséget szereznek. Ez az utolsó szocialista kormány, mely megpróbálja megvalósítani a semleges Bulgária programját, azaz ellenzi a NATO-csatlakozást, továbbá igyekszik megtartani belföldi kézben a gazdaságot, ellenezve az óriáscégek kiárusítását nyugati befektetőknek filléres áron. Mindez természetesen nem járhatott sikerrel. a válasz a totális támadás mind belföldről, mind külföldről. 1996 közepén több nyugati bank támadást intéz a bolgár leva ellen, aminek következtében a bolgár pénznem összeroppan. Az addigi stabil dolláronkénti 50-60 leva közti árfolyam hetente, majd naponta zuhanni kezd, 1997 elejére elérve a 3000 levás szintet. Az infláció eléri a 700 %-ot az 1996-os évre.

50000

a legnagyobb címletű bolgár bankjegy 1997 elején, akkori értéke kb. 17 USA-dollár

A kormány lemond, a szocialista párt pedig ekkor megváltoztatja addigi politikáját. Fél évvel később a szocialisták már NATO- és EU-pártiak, így a nyugat számára is elfogadott erővé válnak. 1997 februárja és májusa között szakértői kormány irányítja az országot, de facto ez az SZDSZ kormánya.

1997а parlament blokádja az ellenzék által 1997 elején

1996 decemberében az SZDSZ megnyeri az elnökválasztást, a második fordulóban 60 %-ot szerezve. 1997 áprilisában a parlamenti választásokon szintén az SZDSZ nyer, 57 %-os mandátumarányt szerezve.

Ezzel befejeződött az átmenet Bulgáriában, A következő időszak már az egyértelműen kapitalista Bulgária periódusa.

Zselju Zselev volt köztársasági elnök idén halt meg. Egy tavalyi interjújában mondta: “ha tudtam volna, mi lesz az egész vége, erősen meggondoltam volna, hogy csináljak-e bármit is”.

sds1990

sds1990a

az SZDSZ kampányának arca 1990-ben, majd ugyanő 20 évvel később, már a szocialista párt támogatójaként