1985-1991

By | 2021-07-21

Felnőttkorom elérésetől 24 éves koromig Magyarországon kívül éltem. Most erről az időszakról.

A technika maihoz képesti fejletlensége miatt akkor az ember nehezen jutott információhoz. 1985-1986 között szinte csak a rádió, aztán már egyes lapok is. Szófiában akkor még működött a Magyar Kulturális Intézet boltja (intézet ma is van, de bolt már nincs), ahol magyar lapok is voltak.

1985

1985 nagy eseménye Gorbacsov megválasztása volt a Szovjetunió élére. De hazudnék, ha azt mondanám, akkor tudtuk, hogy ez nagy esemény. Valójában csak 1987-ben kezdett érződni, hogy valami változik.

Személyes emlékem 1985 nyaráról, hogy Madridban kommunista aktivisták aláírást gyűjtenek az EU-ba való belépés ellen. Nem igazán értettem, hogy mi is ennek a jelentősége.

Szóval mi abban a tudatban voltunk, hogy a szovjet és a kommunista rendszer ha nem is örökké, de évtizedekig tart még. S aki más rendszert akar, annak egyetlen lehetősége nyugatra vándorolni.

1986

A meglévő rendszerrel való elégedetlenség meg hát a fiatal életkor arra késztetett minket, hogy átessünk az ellenkező végletbe, azaz maximálisan idealizáltuk a nyugatot. Ennek egyik jele, hogy pl. keményen kiálltunk az USA mellett, mikor az bombázta Líbiát 1986-ban.

Nem hittünk Gorbacsovnak se, s mindenben a nyugatnak adtunk igazat. Szóval a folyamatos híreket a szovjet reformokról nem vettük komolyan.

Személyesen persze ez a legfontosabb évünk: márciusban eldöntöttök, nem fog szétválni soha, s októberben össze is házasodtunk.

1987

1987-ben kezdett érződni, hogy valami változás kezdpdik. Le lett váltva a magyar államfő, Losonczi Pál, aki persze semmilyen valós hatalommal nem rendelkezett, de ő már akkor ezen a poszton volt, amikor én megszülettem 1967-ben, szóval maga a változás ténye mutatott valamit. A kormányfő személye is változott – fiataloknak megjegyzés: a kormányfői tisztség a Kádár-rendszerben nem a fő állami tisztség volt, ahogy ma, hanem annál jóval alárendeltebb -, az antiferormista hírében álló Grósz Károly lett az új miniszterelnök.

Grósz talán legnépszerűbb lépése a kiutazási engedély megszüntetése: 1988. január 1-től külön engedély nélkül utazhat minden magyar állampolgár külföldre, maximum 30 napig utazásonként. Korábban csak 5 országba lehetett kiutazási engedély nélkül utazni: NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária.

Egyébként Grósz nem volt antireformer, csak ő kínai típusú reformokat szeretett volna, azaz a gazdaság megnyitását, de a politikai hatalom megtartását.

Nemzetközileg két fontos változás történt Kelet-Európában. A csehszlovák pártvezér leváltásával megindult a kelet-európai vezetés cseréje. S megtörtént az első lépés Jugoszlávia szétesésében: Slobodan Milošević lesz a győztes a szerbiai hatalmi harcokban.

1988

1988-ban már kemény változások indultak. A Szovjetunióban olyan dolgok kezdtek megjelenni, melyek addig soha. Nem, sajtószabadság még messze nem volt, de a tűrt kategória hatalmas méretűre szélesedett. Még megvolt a fő tabu, Lenin és maga a rendszer, de ezen belül gyakorlatilag mindent el lehetett mondani, egyszerűen csak hozzá kellett tenni, hogy az ember “a szovjet rendszer megtisztítását szeretné”, meg “visszaállítani a lenini szellemiséget”, majd elő lehetett állni akár színtiszta antikommunista programmal is ezzel a “vörös farokkal”.

Magyarországon megalakult márciusban az első nyíltan ellenzéki párt, a Fidesz. (Az MDF már 1987-ban megalakult, de óvatosságból még kifejezetten nem pártként, hanem “mozgalomként”.) A Fidesz alapítóit a hatóság először üldözni próbálta, aztán a nyugati nyomás miatt nem lett semmilyen komoly szankció. Májusban megalakult az SZDSZ előszervezete is hivatalosan. Majd megjelentek az újralapított “történelmi pártok” is: ezek közül komolyan későbbi szerepet csak a Kisgazdapárt és a KDNP kapott. A leghatalmasabbat bukó történelmi pártnak az MSZDP bizonyult.

Az MSZMP-ben akkor még 4 csoport volt:

  • az ókádáristák – akik azt hitték, a válság csak ideiglenes, s Gorbacsovot meg nem is kell komolyan venni,
  • Pozsgay és köre – akik valamiféle harmadikutas rendszert akartak, nagyjából Nagy Imre 56-os szellemiséget, lásd semlegesség, s szocialista, de a szovjetektől független berendezkedés,
  • Grósz és köre – akik kínai típusú kibontakozást akartak,
  • Németh, Nyers, Horn és köre – gyakorlatilag a teljes szakértői réteg ide tartozott, s a gazdaságban és pénzügyekben teljhatalmuk volt.

Aztán májusban a 3 utóbbi csoport egyesült az ókádáristák ellen, s minden jelentősebb személy le lett váltva, maga Kádár is. Ugyan Grósz került a helyére, de sose tudta pozícióját meszilárdítani, mindig függött a másik két csoporttól is. Az év végén a kormányfői tisztségtől meg kellett válnia, azt átadta Németh Miklósnak. s ekkor ez már valós hatalmat jelentett, nem szimplán a pártfőtitkár beosztottja volt.

Grósz két lépésével sikeresen leamorizálta magát:

  • augusztusban baráti találkozón vett részt Nicolae Ceaușescu román vezérrel, ami után kijelentette, hogy a romániai magyarok helyzetével valójában nincsenek is igazi problémák,
  • novemberben beszédet tartott a Sportcsarnoknak, ahol fasiszta veszélyről értekezett, meg hogy a Pártnak meg kell védenie mindenáron a rendszert.

Az év végén, november 7-én volt a híres Gorenje-nap: ez volt az utolsó év, amikor Magyarországon még hivatalos ünnep volt november 7., s mivel ez hétfőre esett, a hosszú hétvégét arra használták ki sokan, hogy Ausztriába menjenek vásárolni, a kor slágerterméke pedig a Gorenje-hűtőláda volt. A Gorenje-napon sokkal többen vettek részt, mint amennyien bármilyen politikai gyűlésen, tüntetésen. Ugyanezen a napon a Fidesz kiment a Vörösmarty térre sepregetni, ezzel tiltakozva, hogy november 7. munkaszüneti nap – ez tényleg vicces akció volt.

A legnagyobb tüntetésen – mely szintén nem a magyar belpolitikáról szólt – én magam is részt vettem, ez a romániai falurombolás elleni tüntetés volt 1988. június 27-én. Tényleg nagyon sokan voltunk, s talán az egyetlen alkalom, amikor a későbbi “bal” és “jobb” hívei együtt voltak. A hatalom igyekezett elhallgatni az egészet, a legviccesebb elem az volt, hogy valami bátor szerkesztő az MTV-nél bemondta az eseményt előző este a híradóban, persze trükkösen, kb. így: “a rendőrség felhívja a figyelmet a rendbontások elkerülésére a Hősök terén holnap késő délután kezdődő tüntetés kapcsán”.

Az év nemzetközi eseménye: Gorbacsov kijelenti, a volt csatlósállamok teljesen szabadok. Tegyük hozzá: akkor sokan ezt még csak ünnepélyes szólamnak gondolták, s nem hitték, hogy tényleg ez a szovjet álláspont.

Ami engem illet, én az SZDSZ-Fidesz vonal feltétlen híve voltam, mindkettőnek tagja is voltam a legkorábbi időktől számítva. Talán csak két kérdés volt, melyben eltért a véleményem az általános SZDSZ-Fidesz fősodortól: a vallás és nemi erkölcs kérdése, azaz én nem voltam ateista, s nem támogatottam se a homokosokat, se az abortuszt. De ezek akkor nem voltak központi kérdések se az SZDSZ-ben, se a Fideszben.

Személyesen fontos év: első fiam megszületett.

1989

Ez volt a nagy változások éve, mindenhol megbukott a rendszer. S ahol hivatalosan nem – Albánia, Szovjetunió -, ott is ekkor kezdődött a bukás végső folyamata.

Magyarországon gyakorlatilag a névleg kommunista hatalom maga mondott le az egész rendszerről. S ez Magyarországon haladt a legelőrébb. Mindenhol máshol még az volt a kérdés, hogy hogyan küzdenek egymással a (poszt)kommunisták és ellenzékiek, addig Magyarországon az év végére már az MDF-SZDSZ viszály lett az igazi kérdés, míg a posztkommunisták marginális tényezővé váltak.

Az első bombát Pozsgay dobta be a nyilvánosságba, amikor kihasználva Grósz külföldi útját, bejelentette a rádióban, hogy 1956 nem volt ellenforradalom. Talán ez ma már nem fogható el, de a Kádár-rendszer alapja az volt, hogy 1956 ellenforradalom volt, szóval ez egy rendkívüli esemény volt.

Aztán nyáron megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások. Ezt nyílt beismerése volt annak a hatalom részéről, hogy immár az MSZMP sem tekinti legitímnek a rendszert. Innentől már világos volt: a kommunista rendszernek vége lesz hamarosan. Személyes élményem: ekkor már normál standokon, nyíltan árultak szamizdatokat a Felszabadulás téren (ma: Ferenciek tere).

Tulajdonképpen a kerekasztal-tárgyalások határozták meg, kiből lesz aztán esélyes politikus. Aki akkor ott jelentős tevékenységet fejtett ki, az ismert ember lett, aki pedig maradt a másodvonalban, az kiesett a politika élvonalából. Ekkor emelkedett ki az MDF és az SZDSZ mint fő pártok, s mellettük kisebb testvéreik, az egyik oldalról a KDNP és Kisgazdapárt, a másikról a Fidesz. A nagy vesztesek a Néppárt és a szocdemek voltak.

Közben megvolt Nagy Imre újratemetése, melynek fő eredménye: Orbán Viktor országosan ismert lett. Személyes elem ebben: egy idős rokonom, aki élete végéig meggyőződéses nyilas és antiszemita volt, szintén elment a temetésre, majd ott teátrális produkciót adott elő: ráborult, majd megcsókolta Nagy koporsóját. Mivel idős ember volt már, senki se avatkozott be, így a hírek arról szóltak, hogy “egy idős résztvevő”. Bezzeg ha tudták volna, mik az idős bácsi politikai nézetei…

Szeptemberben a magyar kormány felmondja az NDK-val a hatáellenőrzési egyezményt. Ez azt jelenti, ezentúl a magyar hatóságok nem ellenőrzik, hogy a magyar határon kilépni akaró NDK-állampolgárok rendelkeznek-e az ehhez szükséges engedélyekkel. Ez volt az első eset, hogy a bolgár vezetés nyíltan kritikával illette Magyarországot.

Az MSZMP utolsó próbálkozása a narratíva kézben tartására a köztársaság kikiáltása volt októberben. Máig képtelen vagyok megérteni, hogyan voltak képesek tömegek ezt bevenni. Eleve abszurd volt, mert a népköztársaság is köztársaság, szóval nem is volt mit kikiáltani.

S eközben egészen novemberig, Bulgáriában semmi se történt. Nemhogy enyhülés nem volt, de még durvult is a hatalom. 1989 májusában kezdődött az “újjáéledési folyamat” harmadik, utolsó szakasza. Az “újjáéledés” lényege: a bulgáriai törökök “ráébrednek”, hogy ők valójában bolgárok. A harmadik szakasz azt jelentette: aki mégse ébredt erre rá, azt kitették a bolgár-török határra. Aztán november 10-én megbuktatták Todor Zsivkovot, majd pedig tízszeres gyorsasággal a magyarhoz képest lezajlott a rendszerváltozás.

1990

Erről az évről nem írnék sokat. Közismert minden: a rendszer megváltozott immár hivatalosan is.

A fő viszály immár az MDF és az SZDSZ között volt. Az MDF jóban volt a MSZMP Pozsgay-féle csoportjával, ezt használta ki az SZDSZ, mely ezt úgy állította be, az MDF nem akar igazi rendszerváltozást, hanem meg akar alkudni a régi rendszerrel. Tehát aki határozott, teljes szakítást akar a múlttal, majd nyugati jólétet, az a szavazzon az SZDSZ-re!

Én is pontosan így gondoltam, az SZDSZ és a Fidesz híve voltam, így nem örültem a választási eredménynek. Viszont az őszi taxisblokád volt az első pont, amikor kezdett meginogni politikai preferenciám. Ez volt ugyanis, amikor egyértelműen kiderült: az SZDSZ nem veszi komolyan saját hangoztatott elveit se.

Viszont ekkor a bolgár politikai élet már sokkal érdekesebb volt, mint a magyar. De ez külön téma lenne.

1991

Ez az év, amikor mindenki lassan ráébred: nem lesz nyugati életszínvonal. Bulgáriában ez nagyon gyorsan kiderül, de Magyarországon is – picit lassabban.

Ami szintén kiderül – de egyelőre csak Bulgáriában -, hogy a nyugat nem veszi komolyan a demokráciát, azaz csak akkor fogadja el egy demokratikus választás eredményét, ha az eredmény tetszik neki. Ha pedig az eredmény nem tetszik a nyugatnak, akkor teljesen szabadon és minden nem-demokratikus eszközzel küzd az eredmény megváltoztatásáért.

Még nem voltam kiábrándulva a nyugatból, de már feltétlen híve se voltam.

Nemzetközileg ez az év a kommunizmus hivatalos vége: megszűnik a KGST, a Varsói Szerződés, s a Szovjetunió, Németország meg egyesül.

A magyar belpolitika legfontosabb eseménye az igazságtételi törvényjavaslat, mely szerint nem érvényes az elévülés a kommunista rendszer alatti legsúlyosabb bűncselekményekre. Máig nem teljesen világos számomra miért, de a teljes liberális tábor hatalmas botrányt kelt, végül Göncz Árpád és Sólyom László hathatós segítségével a törvényjavaslat elbukik. Az ügy nagyon érdekes mai szemmel különösen, amikor manpság a liberális szakértők arról értékeznek, hogy egy ballib választási győzelem után az Orbán-korszak törvényeit hatályon kívül lehet helyezni megfelelő felhatalmazás nélkül is. Akkori álláspontom az volt, hogy semleges vagyok, mert egyrészt értettem a liberáis álláspontot a jogbiztonságról, másrészt az ellenoldal is teljesen érvényesen hivatkozott arra, hogy – ahogy ez Nürnbergbnen volt a háború után – a jog nem állhat a valóság felett. Mindenesetre a kormányzat álláspontját koherensnek tartottam. Az ellenzékét viszont nem, hiszen folyamatosan az antifasizmusra hivatkoztak. A liberálisok álláspontja utólag persze hazugnak bizonyult, hiszen amikor ez az ő érdekük volt, akkor simán hivatkoztak ugyanarra, amire a kormányoldal ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán.

a szófiai Dimitrov-mauzóleum, miután ki lett víve a hulla, s megszűnt az épület védelme