A nemzeti kérdéshez való viszony.
„Nem röhejes dolog pl. a román nacionalizmus? Na, a magyar pont olyan röhejes.”
„A vajdasági magyarok dolgoznak Nyugat-Németországban, s eszükbe se jut a magyarságuk.”
„A XX. század végén határokról vitázgatni röhejes.”
A nemzeti kérdés érdekes dolog volt akkoriban. Ebben ugyanis a technokrácia nem rendelkezett egységes állásponttal.
Egyszerre létezett kozmopolita és hazafias nézet is, azaz két csoport.
A kozmopolita tábor alapvetően azt hangoztatta, hogy az emberek egyetlen célja az anyagi jólét, s minden nemzeti, vallási, más jellegű nézet felülről rájuk ültetett felesleges teher. Aki jól él, annak nincs nemzetisége, a téma cseppet sem érdekli. Aki meg szegény, az belekapaszkodik mindenbe, többek közt nemzeti kérdésekbe is. A tézis: ha jólét van mindenütt, nem lesz az embereknek nemzetisége sem. Hiszen teljesen esetleges, hogy valaki hová született.
S erre még valós adatokat is felhoztak egyébként, lám a vajdasági magyarok örülnek, hogy jobban élnek, mint a magyarországiak, nem is magyarkodnak, az erdélyiek meg azért magyarkodnak, mert szarabbul élnek hozzánk képest is.
Viszont ez a kozmpolita tábor is azt gondolta, hogy az erdélyi magyarokat támogatni kellene, de nem nemzeti alapon, hanem azért, mert ott egy ósdi sztálinista diktatúra van, mely elnyomja őket.
Addig sose jutottak el a technokraták, hogy pl. az erdélyi magyarok románok lennének, ezt alá kell húznom, szóval a rendszerváltozás után liberális nézetekhez képest kifejezetten hazafiak voltak.
A másik csoport, a hazafias technokrácia kritizálta Kádárt, miért nem tesz többet a határontúli magyarokért. Itt még a székely autonómia megszüntetése is orvosolandó problémaként lett említve, sőt még békés határváltozásról is hallottam véleményeket, melyek azoban a nagyhatalmak miatt képtelen ötletek.