A kemény munka

By | 2024-01-24
Megosztás:

Biztos mazochizmus, de én rendszeresen olvasom a két fő kubai médiát.

Természetesen Kubában minden nyomtatott média és minden rádió- és tv-csatorna a hatalom kezében áll, egy a hang mindig mindenben, annyi eltérés se engedett, mint Kádár Magyarországon volt lehetséges.

Szóval minden hivatalos kubai média azért jó, mert ami ott van, az a hivatalos álláspont.

A médiamonopóliumon egyébként már rés van, az internet miatt. Nem tudom miért, de a kubai hatalom pár éve nem lép fel erőszakkal olyan kubaiak ellen, akik a neten működnek. Amíg ezek magánszemélyek, amolyan bloggerek, tulajdonképpen csak szoft nyomás van ellenük. Természetesen bejegyezni szervezetként nem lehet semmit, az összes kormányfüggetlen kubai média külföldön van bejegyezve, a kulcsemberek külföldön élnek, bár mindig vannak Kubában élő magánszemélyek, akik bedolgoznak hozzájuk, ezt még eltűri a hatalom.

Hozzá vagyok szokva a demagóg kubai állami marhaságokhoz, de a napokban a vezércikken elnevettem magamat. A címe: „En Cuba se trabaja duro para que nadie quede atrás” („Kubában keményen dolgoznak, hogy senki se maradjon le”).

Annyira abszurd, hogy ezen csak röhögni lehet.

Egyrészt, a latin kultúra nem a kemény munkáról szól. A latin emberen képtelen volt változtatni a liberális munkaetika, s máig a klasszikus módon tekint a munkára. A klasszikus hozzáállás az, hogy a munka teher, s az igazán szabad ember nem kénytelen dolgozni. Nyilván ez ebben a formában nem tartható, de annyi megmaradt belőle, hogy a latin ember nem a munkában valósítja meg magát, hanem szabadidejében. A munka kényszer, onnan jön a pénz, mellyel aztán megvalósítjuk magunkat szabadidőnkben.

Teljesen idegen a latin ember számára a germán-angolszász protestáns mentalitás, hogy éjjel-nappal dolgozunk, szerényen élünk, s boldogok vagyunk, hogy sikereink vannak a munkánkban.

Egyébként érdekes, hogy a marxizmus is kezdetben klasszikus módon állt a munkához, azaz megszüntetendő teherként, csak persze ez később pont az ellenkezőjére fordult, aztán már hősi erény lett a munka.

Továbbá, a karibi térségben az éghajlat olyan, hogy kizárt a kemény munka. Annak idején a rabszolgaság megszüntetése a XIX. sz. végén gazdasági katasztrófát eredményezett Kubában, mert egyszerűen nem lehetett gazdaságosan bérmunkásokkal működtetni a cukor-iparágat: a rosszul fizetett munkás lazsál, ha meg jól fizetjük meg, elviszi a teljes profitot.

Eszembe jutott egy eset, ami apámmal történt a kubai vidéken, azt hiszem 1983-ban. Apám vitt le egy magyar tv-s csapatot egy kubai állami gazdaságba, ez a fő mintagazdaság volt, melyet Fidel Castro bátyja vezetett. Jellemzően ide vittek minden külföldi delegációt, olyasmi volt ez, mint Magyarországon Bábolna, a legmintább mintagazdaság.

A Castro-fivérek hárman voltak, a legidősebb Ramón sose politizált, a Batista elleni felkelésben se vett részt, nem vett részt az ország vezetésében aztán se, ő egyszerűen egy állami gazdaság igazgatója lett, közben tanácsadó a mezőgazdasági miniszter mellett, miután öccsei hatalomra kerültek. Arról volt híres, hogy – ahogy öccsei – ő se értett semmihez, az egyik őrült ötlete pl. nagy tejhozamú kanadai tehenek beszerzése volt a gazdaságába. Aztán amikor kiderült, hogy a mérsékelt időhöz szokott tehenek nem bírják a karibi éghajlatot, Ramón légkondícionálást szereltetett az istállókba, s kiadta: a kanadai teheneket naplemente után kell legeltetni. Ramón nagy állatbarát volt, sikerült megmentenie az állatok életét, viszont pénzügyileg mindez katasztrófa lett: a világ legdrágább tejtermékeit sikerült így előállítani a hatalmas költség miatt.

Szóval ment a magyar tv-csapat Ramón gazdaságába, s amint odaértek, el is kezdtek filmezni. Azt ami volt: ráerősen járkáló munkások, kávézó, cigarettázó dolgozók az árnyékban, munkának nemigen volt jele. Erre előugrik egy ember az irodából és a fut a tv-sek felé dühösen „maguk kik és mit csinálnak?”. Amint kiderül, hogy magyar elvtársak jöttek tudósítani a kubai mezőgazdaság sikereiről, az ember megenyhül, de szól, kér pár percet. Aztán összecsődíti a dolgozókat, majd azok elkezdenek látványosan „dolgozni”: sietős léptekkel mennek ide-oda tárgyakat cipelve.

Apám meséli: olyan volt, mint egy Chaplin-némafilm élőben előadva.

Aztán pár perc múlva kérdezte az ember, elég-e a felvett anyag, mire az igen válasz hallatán, intett az embereknek, vissza lehet ülni az árnyékba.