Európában az indo-európai nyelvcsalád terjedésének jellemzője, hogy a később jöttek legyőzték a korábbiakat.
Az általános feltételezés szerint az indo-európai őshaza a Fekete- és a Kaszpi-tenger közti térség, innen terjedt a nyelv északnyugatra és délkeletre, ahonnan lettek a nyelvcsalád európai és ázsiai ágai. Kb. 2000 év alatt az indo-európai meghódította egész Európát, 3 térség kivételével:
- Baszkföld (baszk nyelv),
- az Észak-Kaukázus, ahol megmaradtak az észak-kaukázusi nyelvek (lásd abház, avar, csecsen, cserkesz, ingus, stb.),
- Kelet-Skandinávia és a mai európai Oroszország északkeleti része (finnugor nyelvek).
Mindenhol máshol lezajlott az őslakosság asszimilációja, először nyelvileg, majd etnikailag is. Érdekes pl. Kréta-sziget esete: a krétai őslakosság még sokáig nevezte magát „igazi krétainak”, bár már az i. e. XIV. századtól görög uralom volt, s az eredeti krétai nyelv is lassan kihalt, utolsó nyomai az i. e. III. sz. , de csak a római uralom idején, az i. e. I. századtól szűnt meg végleg ez a sajátos önmeghatározás.
Európa indo-európai inváziója azonban hullámokban zajlott. S a legelső ágak később kihaltak vagy marginalizálódtak. Az egykor hatalmas anatóliai ág mára eltűnt. A szintén hatalmas trák-illír ág egykor az egész Balkánt lefedte, sőt Kelet-Európa más részeiben is jelen volt, ma egyetlen maradványa az albán nyelv. Az egykor nagy balti ágból 2 kis nyelv maradt: a lett és a litván. A kelta ág – mely egykor egész Nyugat-Európát dominálta – kihalása napjainkban fejeződik be.
A később lett germán, itáliai és szláv ág szinte mindent legyőzött.
A kelta azért érdekes, mert a folyamat napjainkban zajlik.
Egyrészt létezik 2 kihalt kelta nyelv, melyet megpróbálnak újraéleszteni: a cornwalli és a manxi. A cornwalli esetében 150 éve, a manxi esetében 50 éve halt meg az utolsó anyanyelvi beszélő, ma már csak olyanok vannak, akik angol anyanyelvűek, de valamennyire értenek cornwalli/manxi nyelven, ez azonban az illető kulturához tartozó emberek 2-3 %-a csak és számuk csökken.
Amióta divat lett az ősi kultúrák védelme, persze vannak már aktivisták, akik a nyelv visszaállításán dolgoznak, a nyelvet tanítják több iskolában is, de ez jellemzően nem több, mint Magyarországon a néptánc szakkör: a lelkes táncosok persze beöltöznek népviseletbe, de aztán a fellépés után átöltöznek „normál” módra, itt is ez van: lelkes aktivisták összejönnek, beszélnek a kihalt nyelven, dalokat énekelnek, felolvasnak verseket, majd hazamennek és beszélnek angolul.
Bár közismert Franciaország egységesítő, kisebbségellenes politikája, ott a helyzet kicsit jobb. Bár ma már nincs ember, aki csak breton anyanyelvű lenne, mindenki kétnyelvű, de vannak máig falvak Bretanniában, ahol máig beszélnek emberek bretonul, viszont szinte csak idősek, a nyelv ismerete a korral fordítottan arányosan csökken. Ma még Bretannia lakosságának 5 %-a beszél bretonul, de – ha minden úgy megy, ahogy az előbb említett 2 nyelvnél -, akkor ez 0 lesz 100 éven belül.
Ezzel teljesen azonos a skót nyelv helyzete. Mindenki vagy csak angolul tud vagy angol-skót kétnyelvű, ez utóbbi nagyjából a lakosság 2 %-a. Egyedül a Hebrida-szigeteken (Észak-Skóciában) vannak még falvak, ahol a lakosság nagyrésze beszél skótul.
Saját élményem erről egyik multis munkahelyemről. Ahogy ez szokás, a munka kezdetén felkészítő csapat érkezett hozzánk, s éppen Skóciából jöttek. Kommunikálni velük nehéz volt, a csapat legtöbb tagja csakis az angol skót nyelvjárását beszélte, ami az egyik legnehezebb angol nyelvjárás, az észak-amerikai néger angollal vetekszik. Úgy általában a harmadát értettem annak, amit mondtak, de a nálam angolul jobban tudók se többet, mint a felét. Az egyik emberrel sikerült közelebbi kapcsolatba kerülni: kiderült róla, ő nagy skót nacionalista, szóval gyorsan teszteltem is vele a helyzetet. A srác őszinte volt, elmondta, a lakosság 1 %-a tud valamit skótul értelmezhető szinten, azaz képes rendesen kommunikálni, mindenki más vagy semmit se tud vagy pár szót, itt önkritikusan megemlítette saját magát is, elmondta, ő tanulta a nyelvet, kb. 100 szót ismer, pl. a számokat 1-10 között, büszkén el is számolt nekem skótul. Majd azzal fejezte be „nem leszünk soha angolok, skótok vagyunk, de angolul vagyunk skótok”.
Az ír helyzete a skótéhoz hasonló, picit jobb. Egyrészt kötelező tárgy az iskolákban és kötelezően kétnyelvű feliratok vannak a hivatalos intézményekben, államilag finanszírozzák az ír nyelv terjesztését, másrészt vannak az ország nyugati részén falvak, ahol a lakosság fele beszél ma is beszél írül. Egynyelvű ír persze ma már ott se létezik, s a nyelvhasználat erősen folklorizált. De itt a kihalás üteme lassabb. A nemzeti büszkeség azonban itt se segít: az angolnyelvűség nem számít problémának az ír nacionalizmus számára.
Érdekes módon, a legéletképesebb kelta nyelv a velszi, pedig Wales a legtöbb ideje van angol uralom alatt. Ennek okaként azt szokták mondani, hogy kevés volt a lakosság keveredése, a nagyvárosokon kívül sok faluban megmaradt az eredeti lakosság. A többi kelta néphez képest hatalmas számadat: a velsziek 20 %-a tud velsziül, persze a nagy többség kettős angol-velszi anyanyelvű, de még akadnak idősebb egynyelvűek is. A fontos itt: a falvakban a gyerekeket is megtanítják a nyelvre, azaz a nyelv átadása lezajlik.
Szóval ha minden marad ahogy eddig, 100 év múlva az egyetlen élő, bár erősen marginális, kelta nyelv a velszi lesz.
