Raúl Castro sok dologban megreformálta a kubai rendszert. Raúl 2008-ban került hatalomra, 2011-ig még bátyjával, Fidellel együtt vezette az országot, de 2011-től már ő lett az ország ura egyszemélyben.
A politikai reform része: megszüntette az egyszemélyi diktatúrát, helyette ugyanazt a rendszert vezette be, ami Magyarországon is volt Kádár alatt: azaz ez egy 15-20 fős vezetőség kollektív diktatúrája. Ezt sikeresen meg is honosította, már így adta át a hatalmat nyugdíjva vonulásakor. A mostani kubai vezér már csak első az egyenlők között, nagyon gyorsan le lenne váltva, ha szembemenne a vezetőség többségi akaratával.
De az átlag kubai szemszögéből nem ez volt a fontos, sőt ennek semmi jelentősége nem volt, hiszen se most, se korábban nem volt semmiféle beleszólása az egyszerű polgárnak semmibe ami a hatalmat érintette.
Viszont sok olyan intézkedés lett, ami tényleg nagyon megváltoztatta a viszonyokat. A legfontosabbak: a szabad külföldi utazás bevezetése, a kettős valutarendszer lassú lebontása, a magánszektor szélesítése, a valutabirtoklás tilalmának megszüntetése, az otthoni internet-hozzáférés engedélyezése, a mobiltelefonálás olcsóbbá tétele, stb., s a teljesen felháborító apartheid megszüntetése.
Ez utóbbi 2008-ban történt meg. Addig egyszerű kubai nem léphetett be külön engedély nélkül valutás üzletbe, szállodába, turista övezetekbe, sok szórakozóhelyre, sokszor az ország teljes részei zárva voltak az egyszerű emberek előtt.
A dolog egészen abszurd szintekig ment. A havannai magyar kereskedelmi kirendeltségen pl. dolgozott több kubai is, de ezek zöme nem mehetett be mégse valutás üzletbe, annak ellenére, hogy legális fizetést kaptak valutában. A kubai hatóság ugyanis azt mondta: a magyar kirendeltségnek 1 azaz egy engedély jár, nevezze meg a kirendeltség azt az egy kubai embert, aki ezt meg fogja kapni. Szóval egyedül az Enrique nevű sofőr kapott engedélyt, ő járt vásárolni a többi kubainak is tehát.
A magyarokat ez persze nem érintette, ők kaptak vagy fekete színű „diplomata” igazolványt vagy zöld színű „szolgálati” igazolványt a kubai Külügytől, ezekkel be lehetett menni a korlátozott helyekre.
Az egész procedúra olyannyira szigorú volt, hogy amikor lett egy olyan magyar kiküldött, akinek a felesége történetesen kubai volt, az ügyből diplomáciai bonyodalom keletkezett: a feleség ugyanis be akart vásárolni, de nem engedték be a boltba. Végül nagyköveti szinten kellett intézkedni, s a kubai hatóság úgy oldotta meg, hogy a kubai feleséget külföldinek nyilvánították „igazolványilag”, s kapott fekete diplomata igazolványt.
Az én időmben – a 80-as években – Varadero volt a legismertebb ilyen speciális övezet, ez az egyik legrégebbi kubai üdülőhely, egy hosszú félsziget Matanzastól keletre. A félszigetre vezető úton rendőri ellenőrzőpont működött, s a „rossz” (értsd: nem külföldiekre utaló) rendszámú kocsikat megállították.
A kubai rendszámokon ugyanis ez látszik. A diplomata rendszámokon ez nyilvánvaló, de a normál kubai rendszámokon is. Az első betű ugyanis a megyét jelöli (pl. Havanna megye az H), de a második a tulajdonos státuszát. Ha a második betű K, akkor az azt jelenti, az autó külföldi magánszemélyhez tartozik.
Szóval a havannai nem-diplomata státuszú külföldiek rendszáma HK volt. Ezt az elmés kubai-magyar közösség úgy fejtette meg egyébként, hogy „hülye külföldi”.
S tulajdonképpen ha a kubai be is jutott Varaderóba, sokra nem ment, szállodai szobához megint igazolvány kellett, ahogy minden valutás bolthoz is. Bemehetett így strandolni persze, dehát ehhez minek ment volna pont oda: a kubai partvidék tele van jó strandokkal, ehhez nem kell turistaövezetbe menni.
Kubában ezzel semmi gond, szinte az egész partvidék elsőosztályű természetes strand, szenyezettség sincs, hiszen alig működik ipar az országban – tényleg csak a városokban és kikötőkben nem jó strandolni. A baj azzal van, hogy a turistaövezeteken kívül nulla körüli infrastruktúra van. Amikor mi jártunk strandra, ugyanez volt: tehát mindent vinnie kell az embernek magával, ivóvizet is, mert helyben semmit nem lehet megkapni.
Persze most hogy bemehetnek bárhová az egyszerű kubaiak ez elsősorban lelki elégtétel, hiszen így se tudnak hozzáférni a szolgáltatásokhoz, immár nem igazolványhiány, hanem pénzhiány miatt.
