A mozdulatlan nyelv mítosza

By | 2022-03-14

Az a tévhit közismert, hogy a nyelv változása egyben romlás is, ezért az ideális a nemváltozás. Ennek hamissága könnyen felismerhető abból is, hogy minden nemzedékben ennek az eszmének a hívei mindig az előző vagy az előző előtti nemzedék nyelvét tekintik az ideálisnak, s az azóta történt változásokat meg romlásnak. Sose pl. a 200 évvel korábbi nyelv az ideális.

Van egy ellenkező véglet is, mely szerint nincs nyelvromlás soha, mert minden változás csakis “jó” lehet, hiszen eleve nincs “jó” és “rossz” ebben.

Álláspontom szerint nyelvromlás akkor van, ha:

  • idegen szavak elkezdik ellepni a nyelvet, mégpedig úgy, hogy azok immár nem alkalmazkodnak a célnyelvhez, hanem a célnyelv alkalmazkodik hozzájuk,
  • a nyelv belső fejlődési logikája megtörik: idegen mintára új nyelvtani szerkezetek jelennek meg,
  • a nyelv egyszerűsödik idegen minta alapján,
  • anyanyelvi beszélők egymás közt idegen nyelv használatát preferálják, mert pl. “így egyszerűbb”,
  • anyanyelvi beszélők tömegesen nem tanítják meg a nyelvet saját gyerekeiknek.

A folyamat vége lehet akár nyelvhalál is, ami azt jelenti, a közösség megmarad, de immár más nyelvet kezd használni. Mondjuk a mai Európában két nemzeti nyelv van, mely ezen állapothoz közeledik: a belarusz és az ír. Az íreknál az ír nyelv ma már csak amolyan foklórelem, aktívan a lakosság 99 %-a nem beszéli vagy csak korlátozottan beszéli, s nem tölti be fő feladatát: az írek egymás közti kommunikácóját. A belarusz helyzet valamivel jobb: a belaruszok kb. harmada beszéli magas szinten, de használata korlátozott. De nyelvhalál helyett lehet az eredmény egy új nyelv létrejötte is. Tulajdonképpen így lett az angolszászból normand hatásra angol.

Van azonban egy érdekesebb tévhit is: az idegen nyelvek irányában. Amikor valaki megtanul egy idegen nyelvet, eleve jellemzően az előző nemzedék nyelvét tanulja, hiszen ez szokott lenni a tankönyvekben. Aztán lassan szembesül: a mai anyanyelvi beszélők nem teljesen úgy beszélnek ahogy “kellene”. Ilyenkor szokott jönni a mellbevágó megállapítás: ezek nem beszélik rendesen saját nyelvüket!

Két példa az angolból.

A “be” segédige egyre nagyobb térvesztése múlt időben a “got” segédigével szemben.

S a “shall” segédige eltűnése mint jövő idő. Az amerikai angolban szinte teljesen kihalt, a britben is arra tart.

De íme 2 orosz példa is.

A hagyományos orosz nyelvészet szerint az orosz mássalhangzó fonémák feloszlása:

  • teljes értékű kemény-lágy párok, ez összesen 24 fonéma: б-бь, в-вь, д-дь, з-зь, л-ль, м-мь, н-нь, п-пь, р-рь, с-сь, т-ть, ф-фь;
  • csak kemény mássalhangzók, ez összesen 2 fonéma: ж, ш;
  • csak kemény mássalhangzók, melyeknek azonban van nem teljes értékű lágy párjuk is, ez összesen 4 fonéma: г, к, х, ц;
  • csak lágy mássalhangzók, ez összesen 2 fonéma: й, щ;
  • csak lágy mássalhangzók, melyeknek azonban van nem teljes értékű kemény párjuk is, ez összesen 1 fonéma: ч.

(A teljesség kedvéért, nem teljes értékű mássalhangzók még: дж-джь, дз, zöngés x.)

Mint látható, a kemény-lágy szimmetria megtörik a csak kemény ж, ш és a csak lágy й, щ hangoknál. Az й speciális eset, akár félhangnként is kategorizálható. Viszont mivel a nyelv arra törekszik, legyen logikus egység benne, spontán módon átalakult a щ ejtése: az eredeti “scs” ejtés lassan eltűnt, helyére jött a “lágy s” ejtés. Így ma már van шщ pár is. Mivel ez egy új hang, az írás nem csak щ betűvel jelöli, hanem сч, шч, зщ, сщ, жд alakban is.

S törvényszerűen – mint a щ zöngés párja – megjelent egy “lágy zs” is, így ma már a ж-nek is van párja, ez írásban зж, жж, жд.

Egyébként a keleti szláv nyelvekben maradt meg a sok kemény-lágy ószláv mássalhangzó, a déli és a nyyugati szlávoknál nagyrészt ez eltűnt:

  • a bolgárban és a szlovénben teljesen,
  • a csehben 3 pár maradt, a magyarral azonos módon (azaz d, n, t),
  • a szlovákban és a szerb-horvát-bosnyák-montenegeróiban meg 4: az előbbiben d, l, n, t, az utóbbiban: cs, dzs, l, n.

Egyedül a lengyel a – s a két kis szorb nyelv, de ezeket kihagyom – kivétel, ahol hagyományosan 14 kemény-lágy párt különböztetnek meg, bár a kérdés vitás: egyesek csak 9-t ismernek el. A lengyel írás viszonylag bonyolult: a kemény hangokat vagy nem jelölik vcagy a betű feleti ponttal ̇ jelzik, a lágy hangokat pedig vagy a betű utáni “i” betűvel vagy felette lévő vesszővel ́ (ennél bonyolultabb, de nem részletezném).

A népszerű – még rendszerváltozás előtti – orosz szakos vicc szerint ezt az egész világ elismeri, egyedül a magyarországi orosztanár küzd ellene, aki szerint ez “hibás” ejtés, s “az oroszok nem tudnak oroszul”.

Egy példa: Hruscsov neve. Oroszországban ejtése kb. “hrusjov”, nem “hruscsov”.

itt 01:01-nél kimondásra kerül Hruscsov neve az orosz anyanyelvű narrátor által

A másik orosz példa: amikor egyes főnevek nyelvtani neme változik. Az -е végű orosz főnevek az esetek 99+ %-ában semleges neműek. Történelmi kivétel a hímnemű кофе (kávé) szó, de a XX. sz. során kezdett terjedni semlegesnemű használata is. Ma már mindkét verzió elfogadott, de csak Oroszországban, mert – a vicc szerint – a magyarországi orosztanár küzd mint a dzsungelharcos a semlegesnemű használat ellen.