A szenegáli focista ügyén keresztül ismét felvetődött a munkavállalói alávetettség kérdése. S még Schiffer se jut el a probléma gyökeréig, pedig cikke egyébként jó. Schiffer szempontja – a polgári jog és a profithoz való jog ütközése – érvényes szempont, de ez csak a kérdés egyik oldala.
Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ütközik itt két jogelv. Nyilvánvaló az is, hogy ütközés esetén két jog egyike se lehet teljes, hiszen kompromisszum szükséges köztük.
A mukáltató nem követelheti meg, hogy dolgozója feladja teljes személyiségét, ennek neve ugyanis rabszolgaság, amit a modern polgári jog még önkéntesség esetében is tilt: nem vehetek meg más embert, akkor se, ha az önként és teljes öntudatában el akarja adni magát, az ilyen szerződés semmis.
Viszont nyilván a dolgozó se élheti ki korlátlanul polgári jogait. S nem csak nyilvánvaló esetekben, amikor ez közvetlenül sérti a munkáltató érdekeit. Másfél évig az Epson Ügyfélszolgálat alkalmazottja voltam – eléggé visszás lett volna, ha ez időben arról posztolok a FB-on szabadidőmben, hogy a HP és a Canon termékei sokkal jobbak, mint az Epsoné. Nyilván a cég joggal elvárta tőlem, hogy még munkaidőn kívül se terjesszem esetleges negatív véleményemet a cég termékeiről.
De lássunk egy nem közvetlen esetet. A dolgozó nem sért semmilyen közvetlen munkáltatói érdeket, hanem egyszerűen csak van egy olyan szokása, véleménye, hite, mely a közvélemény szerint negatív. Pl. egy extrém példa: azt hirdeti, hogy a pedofília a világ legtermészetesebb dolga, ezért dekriminizálni kell a szexet kiskorúak és felnőttek, mondjuk a beleegyezési korhatárt le kell venni 6 éves korra. Mindez nem ütközik semmilyen jogszabályba, azaz a jog szemszögéből az illető semmi negatívat nem követ el. Viszont mai általános közvélekedés, hogy a pedofília rossz dolog, így bármilyen propagálása is erkölcsileg elítélendő.
Előbb-utóbb felvetődik a cég felé: miért tűr meg ilyen embereket? A cég pedig elvárja: a dolgozója ne hirdessen nyíltan ilyen nézeteket, mert ezzel rombolja a cég hírnevét.
Mi itt tehát a meghatározó elem? A társadalom mindenkori íratlan elvárása, a közvélekedés arról mi jó és mi rossz.
Mi a teendő? Nem megengedni, hogy a közvélekedés olyan legyen, mely megába foglal számunkra elfogadthatatlan elemeket.
Az utólagos harc, hogy „de igen, lehessen Gueye homofób!” már kései reakció, tüneti kezelés. A valódi harvnak ott kell lennie, hogy „miért lenne probléma homofóbnak lenni?”.
A mai konzervatív tábor vesztésre áll, s ennek oka önhibája, hiszen nem mer nyíltan beszélni, nem meri magát felvállalni, hanem pl. „igen, a homofóbia rossz és elítékendő, de ez nem homofóbia” típusú reakciókat hangoztat, ami már az ellenfél igazának elismerése. Az egyenes válasz közben: a homofóbia egy teljesen becsületes, koherens, tiszteletreméltó álláspont, ezért semmi ok megkövetelni a közerkölcs nevében a tőle való tartózkodást, s még kevésbé elítélését.