A nyugat vonzereje

By | 2020-08-26
Megosztás:

Orbán augusztus 20-i ünnepi beszéde alapvetően helyes beszéd. Persze mint gyakorló politikus kénytelen ezt-azt megspórolni, de érzékelteti miről is van szó.

Az Istvánról szóló többnyire nem igaz, de ilyenkor kötelező sablonokon túli részről érdemes írni (azokat rég megcáfoltam), mert az a lényeg.

A fontos megállapítás: minden közösség csak magára számíthat, akkor is ha vannak szövetségesei. Szövetségesek ugyanis akkor érnek valamit, ha képesek önvédelemre. Hiszen a történelem igazolja: nincsenek jogok, csak erő van, hosszú távon azé egy adot terület, melyet képes megszerezni és megvédeni. Erre persze valóban jó példa István.

Még fontosabb: a nyugat lehanyatlóban van, mert immár képtelen uralni és rabolni a világot, hiszen a nyugat gazdagsága kizsákmányolás és rablás eredménye. Ezen belül különösen leáldozott Nyugat-Európának, mely öngyilkos stratégiával akar választ adni a problémákra.

Orbán bátran meg is említi a fő jellemzőit a nyugat öngyilkosságának: a nyitott társadalom, s annak következményei: a lakosságcsere, az ateizmus, s családellenesség.

Vassfüggöny épül újra Európában – a helyesebb név szivárványfüggöny lenne -, s míg a nyugati rész önként készül felmenni a padlásra és felkötni magát, addig a keleti rész életösztöne még megvan, s öngyilkosság helyett a valós problémák elleni harcot választja. S ez Európa egyetlen esélye: hallgat a kelet erkölcsére. Ha nem így lesz, vége a nyugatnak, amiért nem is kár, hiszen ez a mostani nyugat nem érdemel megmentést.

Orbán udvariasan kimondja: a nyugat szart se ér. Valójában csak egy jó nagy atombombát érdemel ez a mai nyugat. Persze, kinyújtjuk kezünket a nyugtanak, hátha megjön az eszük, de ha megint folyamatosan elvetik segítségünket, segítünk nekik egy létrával, hogy gyorsabban felmehessenek a padlásra felkötni magukat.

Ami szivárványosítást illeti, telitalálat a megfogalmazás, ezt szeretném kiemelni. A múlt héten egy homokos srác cikket írt a Határátkelő nevű ultraliberális, nyugatmajmoló blogra, s abban mondott valami fontosat: „Van egy határ, amit nem lehet átlépni. A melegházasság jelkép. Pontosan ennek a határnak a jelképe.” – s ez teljesen így is van. Persze a homoklobbista szerző fordítva gondolja, szerinte a szabadság elképzelhetetlen egyneműek „házassága” nélkül, ez valamiféle próbakő, s igen, valóban próbakő, mégpedig abban az érteleben, higy ahol van „házasság” egyneműek között, az már nem egy normális társadalom, az ilyen társadalmak öngyilkos atomizált közösségek immár, melyek elvesztették a természetes erkölcsi érzéküket.

nyugati demokata és keleti fasiszta