Mivel Nemzetközi Bálint Nap van, bulvárcikket írok ma.
A női divat hogyan változott, amióta erről vannak személyes ismereteim is? Bár a 60-as évek második felében születtem, nyilván a 60-as évekről nincsenek emlékem, senkinek sincsenek koherens emlékei a 6 éves kora előtti időkról. Szóval a 70-es évektől a 10-es évekig. Úgy igyekeztem, hogy előbb elképzeltem mit akarok, majd aztán kerestem hozzá képet a neten. Korabeli képet nem mindig találtam 1990 előttről, így ott retróképeket használok. Igyekeztem 25 éves körüli nőket találni, ez a közízlés szerinti szabványmodell életkor.
Aláhúzom: az akkori átlagos nők/lányok öltözködését vettem figyelembe. S nem ünnepi, sem munkába járós divatot néztem, hanem a hétköznapit, annak viszont a felső szegmensét, mondjuk úgy tudnám meghatározni: a nő/lány ezt vette fel, amikor elment vendégségbe közeli barátokhoz, vagy moziba, esetleg találkája volt valakivel, de olyan kapcsolatban, mely már stabil volt, azaz nem volt cél a „kiöltözés”.
Igyekszem megírni akkori érzéseimet is persze, különben nem érne az egész cikk semmit.
Az ember kisgyerekként persze nem a nők ruháját lesi. Én úgy 6-7 éves korom óta érdeklődöm szexuálisan a lányok iránt, persze ez kezdetben csak egyfajta meghatározatlan bizsergés volt. (Jól emlékszem, amikor először tapasztaltam, hogy merevedésem van, nagyon megijedtem, azt hittem, beteg vagyok.) De akkor még nem a ruhákat néztem annyira, inkább csak megcsodáltam a kislányok különbözőségét, s a lányok arcát néztem elsősorban.
Akkoriban a plafonom kb. +8 év volt, azaz a nálam 8-évnél többel idősebb nőket már „néniknek” láttam, így nem is figyeltem rájuk. Ami viszont megmaradt bennem: azok a csúnya extraszéles nadrágok! Emlékszem, egyszer még – valamikor 8-9 évesen – anyámat is megkérdeztem, miért ilyen szélesek a nadrágok, amire azt a mellbevágó választ kaptam „mert ez a divat” – gyorsan ki is ábrándultam a divatból, aki ilyen dolgokat talál ki, plusz annak kezdtem nagyon örülni, hogy nem vagyok lány, így nem kell követnem a divatot.
Valószínűleg a cicanadrágok 10-15 évvel későbbi megjelenésének azért is örültem annyira, mert az extraszéles nadrágok gyökeres ellentétét képezték.
Nem is véletlen, hogy az ellendivat akkor a csőnadrág volt, de nem érdekelt, mert jellemzően rendezetlen, nőietlen külsővel párosult (lásd mocskos hajú, káromkodó csöves lány támasztja a falat az aluljáróban).
Ez a csillogós időszak volt, amit pozitívan értékeltem, ráadásul kamasz is voltam az időszak első felében. Ami nem tetszett: túl meztelenek voltak a nők, én jobban szerettem a sejtetősebb stílust. Tény: ez a harisnyafetisiszták paradicsoma volt, de én sose tartoztam közéjük. Talán elmondható: ez az időszak, amikor az átlagos divat a legjobban megfelelt annak, amit az átlag férfi „szexisnek” mond. Máig ha egy átlag nő „szexis” akar lenni, valahogy ezt a stílust próbálja közelíteni.
Személyes elem: amikor először láttam 1985-ben azt a személyt, aki mára a múzsám lett, ő is így volt öltözve: kicsivel a térd felett végződő virágmintás ruha, meztelen karokkal, meztelen vállakkal, kissarkos cipő (a kezdetben is értékeltem nála, hogy nem hord nagyon magas sarkút), persze tökéletes sminkkel és hajjal, ékszerekkel.
Amikor ez kezdett megjelenni – még a 80-as évek végén voltak az első jelei -, majd terjedni, megdöbbentem: íme, a divat lehet szép is. Tulajdonképpen megvalósították azt, amit mindig is hiányoltam: testet kidomborító ruhák, meztelenség nélkül. A legkülönbözőbb típusú cicanadrágok és szűk normál nadrágok, mindenféle felsővel kombinálva. Máig ezt a stílust kérem számon minden nőn.
Nyaranta a nők bokája is jól látszott, ez külön tetszett, de a láb kiemeltsége télen is jól látszódott.
A jó az, hogy ez a stílus máig rendelkezik követőkkel. Különösen az idősebbeknél, tapasztalatom az, hogy a 40 év feletti nőknél népszerűbb, mint a fiatalabbaknál.
Akkoriban kezdtek visszajönni a 70-es évek, ez egyébként jellemző divatciklus: nagyjából 30 év alatt nőnek fel a kislányok annyira, hogy kisgyerekkori anyjuk divatja már érdekes legyen nekik.
Itt szerencsénk volt: kicsit enyhébben jött vissza a korábbi divat. S ami még fontosabb: nem terjedt el totálisan, párhuzamosan maradtak akik az 1-2 évtizeddel korábbi trendet követték.
Nekem ez slampos, de nem nőietlen legalább. Volt benne egy kis feminizmus is sajnos, de szerencsére nem túl erősen. Máig ez a munkamániás nők kedvenc stílusa egyébként.
Ez nagyon extrém időszak volt. Ma is meghatározó részben. Sose értettem, miért kell extrém magas cipőt hordani, s még lyukat is vágni a nadrágban. Ami vígasztalt: legalább az megmaradt, hogy a szűkebb fazonú nadrágokon vágtak lyukat, nem jöttek vissza a széles nadrágok.
Eddig legszürreálisabb élményem pár éve: jócskán 50 feletti kolléganőm megjelenik a munkahelyen akkora lyukakkal a nadrágjában, mekkorrákat még a fiatalok se csináltak maguknak. Bizonyára így akart fiatalabbnak látszani.
Összegezve: káros, amikor a divat diktátummá válik, s elnyomja az egyéniséget, de mércének mindenképpen jó. Ami biztos: a nőknél az öltözködés és a külső általában az egyéniség fontos része.
Tudatában vagyok, hogy a férfiak között kisebbségben vagyok. A férfiak zöme – velem ellentétben – a fent leírt 80-as évek stílust szereti a legjobban, abban látja a nőket a legszebbnek.
