Egy igazi senkiföldje

By | 2021-10-01

Olyan senkiföldje több is van a világon, ahol két ország határvitája miatt egy adott terület ideiglenesen senkié. Lásd a ciprusi vagy a koreai demilitaruzált övezetet. De ezek mind 2 ország vitája, másnak nincs itt beleszólása. Egyik fél se mondott le az adott területről, csak a vita felfüggesztése miatt ott egyik se gyakorol szuverenitást, ideiglenesen.

Kicsit más, de hasonló az egyiptomi-szudáni és a szerb-horvát határszakasz egy része, ahol taktikai okokból mindkét fél ugyanazt a terület a másikénak tekinti. De ez is csak 2 ország vitája, oda harmadik fél behatolását a vitázó felek megakadályozzák. Amikor egy cseh mikroállam-építő pár éve ki akarta használni a szerb-horvát vitát, s ott Liberland néven államot kiáltott ki, a horvát hatóság letartóztatta őt, pedig az illető terület a horvát jog szerint nem Horvátország része.

Igazi senkiföldje az Antartktisz is esetleg, de ott is megakadályoznák az antarktiszi egyezmény aláírói szuverenitás gyakorlását. Plusz eleve alkalmatlan a terület államalapításra, állandó lakosság létesítésére.

Egyetlen olyan terület van jelenleg, mely tényleg senkiföldje. Ez a jelenlegi marokkói és mauritániai határ közti terület az Atlanti-óceán partján. A történet alapja a volt spanyol gyarmat, Spanyol Szahara más néven Nyugat-Szahara.

Spanyol Szahara volt az utolsó spanyol gyarmat, Spanyolország 1975-ben mondott le róla, átadva annak északi részét Marokkónak, déli részét pedig Mauritániának. A területen működő önálló szeperatista mozgalom, a Polisario Front ki lett hagyva az egyeszségből. Így a Polisario által tervezett Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság nevű állam ki lett ugyan kiáltva, de sose lett belőle tényleges ország. Ennek az államnak a tényleges székhelye máig Algériában van.

Szóval a Polisario partizánharcot kezdett Marokkó és Mauritánia ellen. Mauritánia ezt meg is unta, lemondott nyugat-szaharai területéről. Marokkó ekkor elfoglalta a marokkói részt is, majd gyakorlatilag legyőzte a Polisariót a terület legnagyobb részén.

Azóta a helyzet az, hogy Marokkó hivatalosan az egész Nyugat-Szaharát saját részének tekinti, de ténylegesen csak a terület nyugati kétharmadát ellenőrzi. A keleti – gyéren lakott – rész a Polisario ellenőrzése alatt áll, a két rész között pedig Marokkó falat épített.

a nagy marokkói fal, a kínai után a leghosszabb a világon – néhol dupla és tripla kivitelezésben, a nyugati/északi oldalon aknamezővel

Ami a nyugat-szaharai eredeti lakosságot illeti, annak nagyobb része elfogadta a marokkói uralmat, a kisebb – Polisariót támogató – rész pedig legnagyobbrészt algériai menekülttáborokban él, valamint pár ezer ember (a maximális becslések szerint 30 ezer) pedig a Nyugat-Szahara Polisario által ellenőrzött keleti részén: elsősorban annak az északi, az algériai határ menti részén. Eleve Nyugat-Szaharát úgy kell elképzelni, hogy az óceán partján van a lakosság nagy része, minden más sivatag, s a sivatagban vannak egyes oázisok. Szóval a Polisario által ellenőrzött nyugat-szaharai terület déli felén összesen 1 darab lakott oázis van Agounit néven, párszáz lakossal, minden más csak katonai ellenőrzőpont.

piros – Nyugat-Szahara marrokkói ellenőrzés alatti területe, zöld – Nyugat-Szahara Polisario ellenőrzése alatti területe, fehér – ütközőzóna és senkiföldje

De a legérdekesebb Nyugat-Szahara délnyugati, tengerparti csücske. Ennek nagy része egy kb. 60 km hosszú félsziget, a Ras Nouadhibou félsziget (spanyol neve a gyarmati időkben Cabo Blanco volt). A gyarmati időkben a félsziget kb. fele-fele arányban fel volt osztva hosszában a spanyolok és a franciák között: a volt francia rész ma Mauritánia része, s nem csak szimplán része, hanem egyik legfontosabb része, itt található Mauritánia második legnagyobb városa több mint 100 ezer lakossal.

A volt spanyol rész viszont a híres senkiföldje. Hivatalosan persze mind Marokkó, mind a Polisario Front sajátjának tekinti, de egyik se gyakorol ott tényleges joghatóságot. A Polisario csak akkor jelenik meg ott, amikor éppen zavarni szeretné Marokkót, a marokkói hatóság meg csak akkor, amikor éppen el szeretné távolítani a zavaró Polisario-egységeket.

A gyakorlatban a senkiföldje északi részén egy forgalmas nemzetközi út halad. Itt “nemhivatalos” marokkói-mauritániai határátkelőhely is működik. A marokkói fal egyetlen áteresztő pontja itt van, Guerguerat településnél. Itt az ember kiléphet Marokkóból (ill. persze beléphet), majd átmegy a semmibe, következik 10-11 km a senkiföldjén, aztán belép Mauritániába. Időnként a Polisario megjelenik a helyszínen és leállítja a forgalmat, amire jönnek a marokkóiak és visszaállítják: de gyakorlatilag ez egy biztonságos útvonal, még rendszeres buszjárat is működik. Ezen a részen állandó lakosság nincs is.

A senkiföldje déli részén, Cabo Blanco nyugati felén viszont laknak emberek, pár ezren. Bár ezt a területet is mind Marokkó, mind a Polisario Front magáének tekinti, egyik sincs ott jelen. Az ott élő párezer ember berber halászok, akik minden állami fennhatóságtól mentesen élnek pont ugyanúgy, ahogy mindigis. Mivel a terület fontos Mauritánia számára – hiszen az ország második legnagyobb városától alig párszáz méterre kezdődik -, a mauritániai rendőrség megfigyelés alatt tartja, nehogy valamiféle rendbontás átmenjen a határon.

íme műholdas képen

A gyakorlatban ez egy nemhivatalos megállapodás eredménye. Mauritánia számára a terület rendkívül fontos, nem csak ez az ország második legnagyobb városa, de legnagyobb kikötője is, így érdekeit veszélyeztetné bármilyen harc a határ másik oldalon. Mivel se Marokkó, se a Polisario Front nem szeretne rossz viszont Mauritániával, így hallgatólagosan megállapodtak: itt csak jelképesen fognak harcolni egymással, azaz sehogy – ezért van egyedül mauritániai hatósági ellenőrzés a területen, az is csak minimális szinten.

mauritániai határátkelőhely a semmi felé La Güerától keletre

A terület déli csücskén található La Güera volt spanyol város, ma már csak romváros. Az emberi tevékenység minimálisra csökkenésének mellékhatása: a tengerparton spontán módon természetvédelmi terület alakult ki, az egyetlen hely a világon, ahol a súlyosan veszélyeztett státuszú mediterrán fókák csoportosan szabadon élnek.

egy emberke levideózta magát az áthaladáskor – engem leginkább az döbbentett meg milyen jó minőségű, kátyumentes az út a marokkói szakaszon

Jelenleg nemzetközi jogilag az a helyzet, hogy az országok 70 %-a “rendezetlen státuszúnak” tekinti Nyugat-Szaharát, azaz nem fogadja el se Marokkó, se a Polisario álláspontját. Valójában ezen országok nagy része nemhivatalosan a marokkói álláspontot tekinti mérvadónak. Magyarország is köztük van. Az országok kb. 30 %-a pedig a Polisario-álláspontot osztja, azaz elismeri államként a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Az egyetlen nagy kivétel az USA, mely hivatalosan is elismeri a marokkói álláspontot, ez Trump elnök lépése volt 2020-ban, állítólag a marokkói király ezt kérte Trumptól, cserébe azért, hogy Marokkó diplomáciai kapcsolatot létesítsen Izraellel.

Érdekes, hogy bár a kommunista rendszer szemszögéből Marokkó ellenségesnek számított, a Szovjetúnió és csatlósai sose ismerték el a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot, ahogy Kína se. A Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot csak egyes kommunista, de a szovjet külpolitikától független vonalat követő országok ismerték el: Afganisztán, Albánia, Dél-Jemen, Észak-Korea, Jugoszlávia, Kambodzsa, Kuba, Laosz, Vietnám.