Éhínség

By | 2022-10-18

Bulgáriában nagy tabutéma pozitívumot mondani az oszmán hódoltságról. Nacionalista körökben még az “oszmán hódoltság” kifejezés használata is nemzetellenesnek számít, mert a szerintük helyes szó a “török rabiga”, s bármilyen más kifejezés “relativizálás” és “törökpárti”.

Persze érzelmileg indokolt mindez, végülis majdnem 500 évig semmilyen bolgár államiság nem volt (1393-1878 vagy 1422-1878 között, attól függ, hogy számoljuk). s ez az oszmán-török hódítás eredménye.

Az utóbbi idők pozitív eredménye viszont, hogy a nyilvánosság megengedőbb, s lehet jót is mondani az egyébként nyilvánvalóan negatív török uralomról.

Az egyik meglepő jelenség: míg Nyugat-Európában még a XIX. században is voltak pusztító éhínségek addig az egész oszmán időszakban egy szál éhínség se volt. Nagyon furcsa, mi is lehetett az oka ennek?

Egyrészt, a sajátos oszmán államrend. Teljesen centralizált állam volt, a szultán minden állami és vallási hatalom feje volt, egyedi döntési joggal, ráadásul a kezdetektől a végéig egyetlen család – nem nehéz kitalálni: az Osman-család – kezében volt mindig a szultáni szék. S mindez a tulajdonra is kiterjedt: egyedül az építmények lehettek magánkézben, a föld – a Birodalom miden földje – a szultán tulajdona volt, csak haszonélvezeti jogot lehetett rá szerezni. S ez mindenkire vonatkozott, a legnagyobb földbirtokosra és a legszegényebb kisgazdára is, minkettőjük földje de facto állami volt, nem volt eladható.

A szokásjog alapján a szultán a mindenkori birtokos jogát annak halálakor átadta az örökösnek, s ez minden mezőgazdasági termelő eetében be is volt tartva, a gyakorlatban valamilyen bűncselekményt kellett elkövetni, hogy a meghalt gazda fiai ne kapják meg a haszonélvezetet.

A nagy gazdák ás az egyház esetében volt kivétel. A nagy gazdák jellemzően nyugalmazott sikeres hadvezérek voltak, akik kifejezeten csak élethosszra kaptak földet jutalomként, s ez nem volt örökölhető. Az egyházi birtok meg – nyilván ez elsősorban a muszlim felekezetet jelentette, de kivételesen az ortodox kereszténységnek is voltak kisebb birtokai – nyilván örökös volt, hiszen a jogi személy sose halt meg.

Tehát a bolgár lakosság 95 %-a szabad paraszt volt, nem jobbágy. Persze jogilag a “szultán jobbágya” volt, de ez de facto nem jelentett többet, mint az ország adófizető lakosát. Az átlag bolgár tehát úgy élt, hogy nem volt helyben közvetlen “főnöke” – még bolgár közmondás is van erre “Isten magasan, cár messze”, “cár” alatt a szultán értendő, “messze” alatt meg a főváros. Komstantinápoly (Istanbul).

Már a bolgár terület elfoglalásakor tiszteletben tartotta az új hatalom a birtokviszonyokat. A török hódítás előtti tulajdonosok automatikusan megkapták saját földjük haszonélvezetét, ha helyben maradtak és hűséget fogadtak az új nagyúrnak. A gazdag rétegből nem kevesen az iszlám vallást is felvették, ezzel biztosítandó helyüket az új elitben – ez is amolyan szégyenfolt, melyet nem szokás bevallani, a kommunista történelemtanítás meg ügyesen felhasználta ezt “lám, az osztályellenség hazaáruló volt már akkor” alapon.

Szóval a paraszt gyakotlatilag szabad ember volt, maga döntött mit csináljon a földjén, nem volt helyi “zsarnok”. Csak az évente 1-2 alkalommal előkerülő állami adóhivatalnoktól kellett félni, aki megjelent beszedni a szultán jussát.

A kor primitív nyilvántartásai pedig pontatlanok voltak. A adóhivatalnok leginkább saccolással döntötte el kinek mennyit kellene fizetnie, mennyi az adóalap, ami után x % fizetendő.

A % meg központilag volt megállapítva, ügyelve, nehogy olyan magas legyen, mely lerontja az adóalapot. Ugyanis az oszmán államban csak a nem-muszlimok adóztak, azaz rájuk volt alapozva a költségvetés.

S innen a második ok. A ravasz balkáni ember gyorsan megtanulta hogyan kell alkalmazkodni. A fő módszer, mely máig része a bolgár nemzetmentalitásnak: mindig mutasd magad szegényebbnek, mint amilyen vagy!

Tehát a többlet bevételt sose szabad elkölteni, hanem el kell rejteni. A házat pl. csak akkor kell felújítani, ha nagyon szükséges, csak úgy szépítgetni értelmetlen magatartás. Mert a végén jön az adóhivatalnok, ránéz a szép házra, majd hirtelen dupla annyi adót kell fizetni, mint a ravaszabb szomszédnak, aki inkább elrejtette a pénzt a pincében.

S mi a mellékhatás? Az, hogy minden családban mindig volt tartalék. Ha másra nem, hát kenyérre telt. Ha semmi se volt, akkor is tudtak legalább lisztet venni és kenyeret sütni.

Szóval hiába jött az éhínség, a régióban senki se halt bele, mert hát üres kenyérrel meg lehet előzni a meghalást. Nem egészséges táplálkozás, de a haláltól megvéd. S ha még van egy kis olívaolaj, nem is rossz.