Az értelmiségi vágy, különösen a rendszerkritikus értelmiségé: elszakadni az anyagi síktól, függetlenné válni a hétköznapok nyomó terhétől. Mert akkor aztán teljes erővel képes lesz magát adni, nem lesznek korlátok, s ő lesz a nagy megmondó.
A gond az itt, hogy ha valóban sikerül elszakadni a gondoktól, ezzel együtt a nagy megmondó el fogja veszteni kapcsolatát a hétköznapokkal, s mondandója senkit se fog érdekelni.
Esetleg lehet egy szűk kör megmondója, vagy olyan valaki, akit majd a jövőben felfedeznek. Ami persze szintén nem rossz út.
A nagy veszély azonban marad: a teljes elszakadás. Meg a nevetségesség: mint amikor a dúsgazdag elmegy hakléktalant simogatni.
