Alapvetően 2 pontban rontottam ezt el annak idején.
Egyrészt objektív hibát vétettem, hiszen nem láthattam előre a rendszerváltozást (1985-ben lettem 18 éves). A kései kommunista rendszerben pedig jó választás volt a nyelvszak, hiszen kevesen beszéltek nyelveket. Senki se láthatta előre, hogy a visszaállított kapitalizmusban a nyelv elveszti súlyát, mert lassan általános alapkövetelménnyé válik.
S ott a szubjektív hiba. Azt gondoltam, a személyes élet és a munka világa egymástól külön kezelhető. Kiderült: nem kezelhető így, ez csak keveseknek sikerül, s én se leszek a kevesek között.
Most már nincs teendőm, késő van a változtatásra, egyszerűen csak a következtetéseket kell levonni, de ezek majd másoknak fognak segíteni.
Szerencsére az unalom nem veszélyes tényező nálam, így mindig van cselekvési vágyam. Ez mindenképpen enyhíti a hibás pályaválasztás keserűségét.
