Elvi politika és reál politika

By | 2022-03-23

Örök kérdés mi a politika feladata: az elvekhez ragaszkodás vagy a gyakorlati, pragmatikus politika.

Henry Kissinger azt mondja Diplomácia című művében, az USA az I. vh. idejéig elvi alapon politizált, majd áttért a pragmatizmusra. De ezt a váltást sose tudta elfogadni az amerikai lélek, máig igyekszik elveket konstruálni az elvtelenséghez. Egyébként maga Kissinger azt vallja, nem lehetséges az elvi politizálás, annak csak elemei lehetnek, mert a politika nem az elvek, hanem a lehetőségek művészete.

Tulajdonképpen nagyon kevés ország meri nyíltan kimondani, hogy az ő politikája elvtelen, azaz teljesen pragmatikus. Az 1859-1865 közti brit miniszterelnök, Lord Palmerston a kevés kivételek közé tartozik, ő nyíltan kimondta “Britanniának nincsenek barátai, csak érdekei“.

A kérdés leginkább akkor látható, amikor egy gyengébb ország politizál: meddig szabad ellenállni az erősebb ország nyomásának.

Leginkább háború alatt: meddig szabad ellenállni az idegen támadásnak, mikortól érdemesebb megoldás a megadás.

A gond itt ugyanaz, mint a jósnő paradoxonja. Egy igazi – azaz nem csaló – jósnő sose képes bizonyítani nem csaló mivoltát. Hiszen 2 út van:

  • megjósol valamit, de ezt az adatot eltitkolja: nyilván itt eleve nincs bizonyítás,
  • megjósol valamit, s ezt közzéteszi: ezzel azonban már hat az események sorozatára, s lehetséges, éppen a közzététel miatt nem következik be a jóslat.

Annak idején esküvői tanúm (az első, polgári esküvőmön) mesélte – akivel egyébként utoljára az esküvőn találkoztam – mesélte: 1980-ban megjósolta az apjának egy jósnő a halálát, mégpedig azt, hogy napra pontosan, 1985. szeptember 9-án fog meghalni. Jót nevettek aztán, de sokan emlékeztek a dátumra. (Könnyű volt megjegyezni: 0909.) Aztán 1985. szeptember 9-én az egyébként teljesen egészséges apja meghalt: elgázolta egy kocsi az utcán, s még helyszínen életét vesztette, pár másodperc alatt halt meg, már csak a halálát állapította meg a mentő. A jóslat valódisága csak azért tudott bizonyítást kapni, mert nem vették komolyan. Ha komolyan vették volna, s pl. aznap az apja ki se lépett volna a lakásából, esetleg életben maradt volna, de ez eseteben a következtetés az lett volna, hogy a jóslat hülyeség volt.

Ugyanez a politikánál: csak utólag dönthető el mit kellett volna tenni. De még ha valaki meg is tudná előre jósolni a jövőt, ennek tudatában se tudna egy politikus vagy hadvezér jobban dönteni. A klasszikus példa Hitler, aki kiválóan ismerte a történelmet és ezen belül a hadtörténelmet. Ez a mély tudás azonban sehogy se segített neki a Szovjetunió elleni hadjáratban.

Hitler ugyanis nem akart Napoleon hibájába esni, azaz meghódítani Moszkvát egy nagy központosított csapással, mert arra számított, ugyanaz lesz, mint 1812-ben: azaz kapni fog egy üres várost, miközben a teljes vezetés kimenekül valahová az Urál mögé, ahonnan folytatja a harcot.

Így Hitler megosztotta erőit, három irányban támadott – északon, délen, s a kettő közt:

  • északon teljes siker lett, már 1941-ben elérte a témadás a célját, a teljes Baltikum meg lett hódítva, Szentpétervár pedig ki lett kapcsolva a szovjet hatalom többi részétől, ez utóbbi a szövetséges finn csapatok segítségével (a németek be akarták vonni a finneket a hadművelet folytatásába, de Finnország erre rendkívül bátran nemet mondott, nem volt hajlandó a Finnországhoz sose tartozott szovjet területre csapatokat küldeni – ez aztán segített a finneknek a háború után, Sztálin ezt gesztusnak értékelte, s emiatt lemondott Finnország szovjet köztársasággá változtatásáról),
  • délen a hadműveletek sokáig nagyon sikereseknek tűntek, míg 1943 elején Sztálingrádnál teljes szovjet csatagyőzelem született, ahonnan már megkezdődött a németek lassú hátrálása,
  • a napoleoni példa miatt a központi irányra kevesebb erő volt összpontosítva, így ott 1942 elején, Moszkva határában, a németek vereséget szenvedtek.
videó: a német-szovjet háború napi felbontásban

Azaz valószínűleg jobb ötlet lett volna mégse tanulni Napoleon példájából. Valószínűleg így se nyerte volna meg a háborút Hitler, megvoltak a szovjet tervek a kormány evakuálására Kazanyba vagy Szamarába. De Hitler hosszabb ideig tudott volna harcolni. Ez inkább Angliát és Amerikát segítette volna később, az eredmény ygyanis a háború végén egy jóval gyengébb Szovjetunió lett volna, mely nem lett volna képes szovjet csatlósállamokat létrehozni Kelet-Európában. S német szempontból is előnyösebb helyzet alakult volna ki: ha vesztett is volna, ez nem az a totális vereség lett volna, ami ténylegesen megvalósult.

Szóval van amikor a több tudást rosszabbítja a helyzetet.