Nagyon hibás cikk a Pesti Srácokban: „Az evangéliumi kereszténység a nyugati világ egyik utolsó bástyája„.
Amit evangéliumi kereszténységnek neveznek, az tulajdonképpen a protestantizmus fejlődésének egyik új szakasza.
A protestantizmus alaplogikája egyszerű: ellentmondás van Krisztus és az Egyház között, így vissza kell térni Krisztushoz.
Az alapváltozat: Luther, Calvin, anabaptizmus. Ezeket szokás a klasszikus protestantizmus 3 fő ágának tekinteni.
Később azonban a protestantizmus körében kialakultak folyamatosan csoportok, melyek arra alapoztak, hogy a klasszikus protestantizmus nem végezte el a munkát, túl sok kompromisszumot tett a hagyomány felé, így immár nem a katolicizmus, hanem a protestantizmus ellen kell protestálni.
Ennek nagyjából 4 szakasza lett:
- 1. – a XVIII. sz. közepe: a baptisták és a metodisták megjelenése,
- 2. – a XIX. sz. eleje): az adventisták, a „Krisztus Egyháza”/„Krisztus Tanítványai”, s a mormonok megjelenése,
- 3. – a XIX. sz. vége, XX. sz. eleje: a pünkösdizmus, a jehovizmus, a nazarénizmus megjelenése,
- 4. – a XX. sz. vége: ez az amit „evangélikus kereszténységnek” vagy „felekezeten kívüli kereszténységnek” szoktak nevezni az USA-ban.
Ami baj a klasszikus protestantizmussal, az fokozottan baj az újprotestánsokkal. Míg a klasszikus protestantizmus még sok mindenben folytatja a meglévő teológiai hagyományt, addig az újabbak szinte egyáltalán nem. Az alaptétel ugyanis az, hogy minden benne van a Bibliában, s ez ki is olvasható onnan egyértelműen, ha az ember tiszta szívvel, igaz hittel fordul a szöveghez. Az a baj ezzel, hogy ez egyrészt körkörös érvelési hiba, másrészt a gyakorlat maga is igazolja: a protestantizmus azért esett részekre, mert mindenki „tiszta szívvel és igaz hittel” más-más „egyértelmű” üzenetet olvasott ki a Bibliából.
Persze tény, hogy az „evangéliumi kereszténység” nagyobb része sok ügyben olyan eszméket vall, melyek tetszenek a szerzőnek. Ezek: a keresztény cionizmus, a kreacionizmus, a konzervatív alapállás etikai kérdésekben, a klasszikus gazdasági liberalizmus támogatása – bár kétlem, hogy pl. a kreacionizmus és a gazdasági liberalizmus is tetszene a szerzőnek, s persze a keresztény cionizmus is baromira gyerekes tanítás.
Az evangéliumi kereszténység az USA-ban hatalmas lobbierővel rendelkezik, gyakorlatilag a Republikánus Párt egyik fő háttere volt Trump megjelenéséig.
Viszont teljesen esetleges, hogy egy adott felekezet éppen mit „olvas ki” a Bibliából. A protestantizmus, s különösen az újprotestantizmus bármit képes kiolvasni a Bibliából és bárminek az ellenkezőjét is. Bár jelenleg többségben vannak a normális üzenetet kiolvasók, vannak ellentétesek is.
Azaz botorság örülni úgy általában az evangéliumi kereszténységnek. S nem bástyája semminek.
Ami meg a nyugati világot illeti, a normalitás a bukását szeretné, nem fennmaradását.