Hacsak nem történik valami mesterséges bevatkozás, minden nyelv előbb-utóbb érthetetlenné válik saját beszélői számára valamely későbbi időpontban.
Egy mai olasz vagy spanyol anyanyelvű ember nem ért meg semmilyen klasszikus latin szöveget, mert eltelt 2000 év: persze egyes szavakat felismer, s ez alapján sokszor tud találgatni, de az egész sokkal inkább rejtvényfejtés, nem nyelvértés. Más nyelvek esetében az eltérés még nagyobb, egy mai hindi/urdu anyanyelvű kb. 5 %-ot ért szankszkritből, mert az eltelt idő még nagyobb.
Ahol jobb az értési szint, ott ez azért van, mert a nyelv ragaszkodott valamilyen régi mintához. Az átlag orosz megérti kb. 25-30 %-ban az egyházi szlávot, s általában ki tudja tippelni a maradék esetekben is miről van szó, néha persze hibásan. A görögök is nagyjából értik – 40-50 %-ban – a Bibliát. Mert mindkét esetben a vallás hatott oda, hogy a vallási nyelv alapnak számítson. A görög esetében tudatos nyelvújítás is a török uralom után.
Ahol ennél nagyobb az értés, ott ez tudatos beavatkozás eredménye. Az arabok nagy része egyszerűen kétnyelvű: saját anyanyelvüket „nyelvjárásnak” tekintik, s mindenki ismeri rajta kívül a „fuszha” nevű közös arabot is, mely a klasszikus arab modernizált verziója. Csak a teljesen iskolázatlan emberek nem beszélik, de még ők is ismerik hallomásból, passzívan. De mindenki úgy tekinti: a fuszha az „igazi”, „rendes” nyelv. Írásban pl. szinte csak a fuszhát használják. A másik tényező az iszlám vallású araboknál a Korán: azt sose fordítják le modern nyelvjárásokra, eredeti nyelvén olvassák: így még az iskolázatlan, de hívő arabok is ismerik a klasszikus arabot.
Rendkívül érdekes eset a héber. Itt az értés nagyon magas fokú: aki beszéli a modern hébert, az simán olvassa a Bibliát (Ószövetséget), pedig az kb. 2600 éve íródott. Itt azonban van egy hatalmas „trükk”.
A zsidók kb. 2600 éve nyelvet váltottak, áttértek az arámi nyelvre, ez lezárult az I. sz. körül. Az eredmény: a héber csak istentiszteleti nyelv maradt, senki se beszélte normál helyzetben. Majd a zsidók széttelepülése során, mindenhol átvették a helyi nyelvet, annak zsidósított változatát alakítva ki:
- askenázik: jiddis, ami egy német nyelvjárás,
- szefárdik: ladino, mi egy spanyol nyelvjárás,
- mizrahik: judeo-arab, ez pedig mint neve is mutatja, arab.
Amikor a XIX. sz. végén a cionista mozgalom elhatározta – egyébként hatalmas ellenállás között -, hogy újraéleszti a hébert, s az lesz a tervezett zsidó állam nyelve, tulajdonképpen 2000-2500 év lyuk után történt ez. Így nem kellett a közben beállt változásokkal törődni, hiszen a nyelvet senki se beszélte a rabbikon kívül, s ők is csak istentiszteleti célokra.
Persze az istentiszteleti célú hébernek is lett 3 féle ejtése. Az eredetihez a legközelebb persze a mizrahik ejtése maradt, hiszen az arab hangkészlet közel van az eredeti héberéhez. Az eredeti tervek szerint ennek kellett volna lennie a hivatalos ejtésnek. Azonban mivel Izraelt elsősorban askenázik csinálták, akik germán vagy szláv anyanyelvűek voltak, így a mizrahi/arab mássalhangzók megoldhatatlan problémát jelentettek.
Így a gyakorlatban az askenázi ejtés nyert, a jiddis alapján.
Aminek sajátos következménye, hogy lettek felesleges betűk. Hiszen eredetileg különböző hangokat jelölő betűk azonosan lettek ejtve. Viszont az eredeti íráshoz ragaszkodni kellett a hagyomány és a nyelv folytonossága miatt. Így a modern héberben lett több magyar j-ly típusú eset, azaz a kiejtésből nem tudható mikor melyiket kell írni.
A 22 héber betűből lett:
- két nem ejtendő, eredetileg két torokban ejtett zárhang – א és ע -,az egyik előrébb, a másik hátrább, az arabban máig léteznek, a modern héberben viszont nem ejtendők, de tudni kell mikor kell írni őket,
- megszűnt a „w” hangértékű ו, egyesült a „v”-vel, ami ב – itt az arab esetében a fordítottja a helyzet: az arabban csak „w” van, de nincs „v”,
- megszűnt minden, az arabban ma is létező torokban ejtett hang: „k”, „t”, „h”, viszont megmaradt a betűjük – ק és ט és ח -, így nem tudható az ejtés alapján mikor írandó az eredeti betű ás mikor az előrébb ejtett „változatukat” jelölő betű: azaz כ és ת és כ,
- eredetileg volt kétféle „sz” is, ez az arabban is megszűnt, a héberben a betűk maradtak: ס és ש.
Így 5 eset van, amikor a magyar j-ly helyzethez hasonló áll fenn. Az izraeli gyerekeknek tehát sokat kell tanulniuk a helyesírást.
Ezzel szemben az arab esetében a helyzet könnyebb lett: az ábécé betűi kevésnek bizonyultak az eredetihez képest (a héber és az arab ábécé gyökerei azonosak), így nincs ez a helyesírási probléma, sőt 6 új betűt kellett alkotniuk az araboknak. Ezek mindegyike valamely meglévő betűhöz mellékjel hozzáadása: ث és خ és ذ és ﺽ és ظ és غ.
Persze egyes további hangok is erősen megváltoztak. Az én kedvencem az „r” betű izraeli ejtése, ez eredetileg a magyar „r” hanghoz hasonló lehetett, mint a mai arabban. Viszont jiddis hatásra ezt ma teljesen németesen ejtik az izraeliek, torokban görgetett „r” az ejtés:
További probléma, hogy 7 betű esetében létezik írásverzió úgynevezett dagessel – ez egy pont a betűben -, de ennek írása csak a mellékjeles írásban van meg, a normál modern héber írás nem használ mellékjeleket. Itt az olvasás csak a nyelvet tanulók számára gond. A 7 betű esetéből ejtési eltérés mára csak 4 esetben maradt:
- ב = v / בּ = b,
- כ = h / כּ = k,
- פ = f / פּ = p,
- שׁ = s / שׂ = sz.
Fontos szöveg esetében kötelező a mellékjeles írás, a Biblia mindig mellékjeles írással van nyomtatva. Itt a magánhangzók is egyértelműen jelölve vannak további mellékjelekkel. Ez is nagyon egyszerű lett a modern héberben, az ókori héberben volt összesen 19 magánhangzó, ma meg van 5.
Tehát ez a rejtély oka, hogyan tudnak a mai hébert beszélők ókori szövegeket olvasni. Azt mondják, olyan érzés az olvasás, mint egy mai magyarnak XVIII. századi magyar szöveget olvasni: furcsa a hangzású, egyes szavak nem érthetők, a nyelvtan elavult, de alapjában minden elég jól érthető.
A héber betűk gyönyörűek, az arabok még szebbek, persze alkalmatlanok európai nyelvekre, a teljes lista látható itt.
*
Szerkesztőségi üzenet: júniustól úgy néz ki csak napi egy cikk lesz feltéve – idő függvényében persze lehet a szokásos kettő is kivételesen.
