A kereszténységben alapvetően két tévút lehetséges: a racionalitás és a miszticizmus, persze mindkettő eltúlozva.
Hiszen a kereszténységhez kell mind a kettő, racionalitás és miszticizmus is. A korai elképzelés gyorsan el lett vetve, hogy nem kell racionalizmus, minden csak hit kérdése. Hiszen ez egy logikátlan, zavaros vallást csinálna a kereszténységből, ráadásul nem is igazolható sehogy: hiszen miért menne Isten, aki az ész eredője, az ész ellen. Onnantól a kérdés csupán az arány a kettő között.
A nyugati kereszténység és a keleti keresztény egyik eltérése is innen ered: nyugaton mindig több volt a racionalizmus, mint keleten, legalábbis ez volt a fősodor. Különösen az egyes számú nyugati teológus – Aquinói Tamás – óta a racionalizmuson a hangsúly, de ez se jelentette soha a miszticizmus teljes tagadását.
Nem is lehetne tagadni, hiszen van a keresztény eszmében 2 alapvető kérdés – a Szentháromság és Jézus isten-embersége -, ami nem magyarázható meg racionálisan. Itt 2 megoldás van:
- tagadni a Szentháromságot és Jézus isten-emberségét, de ezzel akkor szakítani az egész kereszténységgel: így az ilyen keresztény áramlatokat, pl. az unitarianizmust, a jehovizmust, a mormonizmust, s társait az átlag keresztény nem is tekinti a kereszténység részének,
- elismerni, hogy van ami meghaladja a racionalitást.
Viszont ha bármely elem el van túlozva, akkor az komoly bajt okoz.
A túlzott racionalizmus végsősoron megteremtette a protestantizmust. Mely pedig ez tovább fejlődve sok teljesen idegen, nem keresztény jelenséget is megalapozott. Az ateizmus az egyik ilyen következmény, hiszen az ateizmus nem más, mint a tiszta racionalizmus. De következmény a legtöbb modern eszme is, pl. a polgári eszme, a kapitalizmus, a liberalizmus, a genderológia, s társai.
A keleti keresztények között elterjedt vád a nyugati kereszténység iránt, hogy már a kezdetekben megvolt mindezek csírája nyugaton a racionalitás iránti túlzott vágyban. Én ezt nem gondolom ennyire radikálisan, a nyugati kereszténységnek a legtöbb alakja nem vezetett szükségszerűen a modernitásba.
Viszont a túlzott miszticizmus is baj. Én azt tapasztalom, ez rendre elvezet panteisztikus elméletekhez. Ez már-már keleti – itt: hindu, buddhista, stb. – típusú világlátáshoz vezet, ahol a hívő el akarja „veszíteni” önmagát a mindenségben. Miközben a kereszténység nem erről szól: egyrészt a világ nem azonos Istennel, másrészt a hívő nem vesztheti el önmagát.
A keleti kereszténység – mivel maga is misztikusabb – sikeresen tudott harcolni az eltúlzott miszticizmus ellen. Aki erőszakolta a miszticizmust, az gyorsan kívülre került.
Engem személyesen a túlzott racionalitás sose fenyegetett, bár Istenhez racionálisan jutottam el. Ateista családban nőttem fel, teljesen vallástalan környezetben. A miszticizmus már nagyobb veszély számomra, de alapból szkeptikus vagyok, ez megvéd. Legalábbis remélem.
