Kutyasétáltatás

By | 2022-11-09

A legjobban a nem-idegenforgalmi videókból ismerhető meg egy idegen hely. Bevallom, az ihletet kubaiaktól kaptam, akik videóznak Kuba-szerte minden olyat, amit a normál turista sose néz meg.

Ma ez a vidék – ahol a kutyákat sétáltatjuk – Szófia központjának külső részéhez tartozik, azaz nem külváros. Budapestiül mondjuk Zugló lenne a párhuzam.

Szófia 24 kerületre oszlik, ez az egyik, a neve Ilinden. Egyébként az egyik legkisebb kerület.

Azonban ez a vidék alig száz éves. Az I. vh. előtt nem volt semmilyen lakosság, kukoricamezők voltak a területen. Aztán a XIX. század végén a belga Solvay cég – ma is létezik, íme a honlapjuk – megveszi a mai Ilinden kerület északnyugati csücskét, s ott felépíti az első szófiai cukorgyárat. Akkor ez Szófia határán kívül volt, pont alkalmas helyen, hiszen a gyár mellett megy el mind a Szerbia felé menő főút, mind az Thesszaloniki felé menő főút.

Maga a gyár beszünteti működését a kommunista időszak alatt, az épületek nagyrészt megsemmisülnek, ami megmaradt, az ma műemlék, jellemzően bozasztó állapotban. Maga a belga Solvay cég egyébként visszajön Bulgáriába a kommunizmus bukása után, de ezt az objektumát nem kéri vissza, túl rossz állapotban van már, hogy meg lehessen menteni gazdaságosan. Ehelyett a Solvay északkelet-Bulgáriában vesz meg egy volt állami cukorgyárat, ez működik ma is.

Viszont a szófiai cukorgyár működése alatt a környéken kialakul egy lakónegyed (neve magyarul “Cukorgyár negyed”, ma is így hívják), ahol először a gyár munkásai bérelnek lakást, majd normál szófiai lakónegyed lesz belőle.

tipikus rom a volt gyár területén

A kommunizmus alatt egész Szófia minden irányból körbeépült panel lakótelepekkel, így ma már Ilinden a városközpont külső része, innen a városhatár kb. 6-7 km-re van. Ilinden és a városhatár közt van éppen a legnagyobb szófiai panel lakótelep, közel 120 ezer fő lakossággal.

Ami érdekes: van itt minden, százéves épületek, ezek az eredetiek, aztán volt egy kora-kommunista panelezés az 50-es években, 4-emeletes panelek, majd a 70-es években pár 8-emeletes panel, de sose volt teljes letarolás, így minden együtt látható. Plusz színes elem az EU-s szigetelési program, melyben egyes házak részt vettek, míg mások nem. Így ma totális káosz az egész kerület, szuper rendes ház, mellette életveszélyes állapotú, de mégis valahogy emberi léptékű az egész. A teljes letarolás elmaradása miatt megmaradtak az eredeti utcák, nem jelent meg az embertelen panelkáosz sártenger. Persze szinte minden közterület elhanyagolt, de Szófiában ez a norma, nagyon-nagyon kevés közterület van normális állapotban.

Mi itt 2009 óta lakunk.