Milyen a speciális bolgár pípsó? Erről itt. Ez ugyanis a leírt esemény helyszíne.
*
Amikor legutoljára voltam ilyen helyen – ez 1996 -, volt egy 5-6 fős asztaltársaság is. Ez ritkaság, ilyen helyekre egyedülálló férfiak szoktak járni, néha párok, nagyon ritkán nagyobb asztaltársaság. Itt pedig ült 2 nő és 3 férfi, ráadásul 45-55 év kor között, akkor ez nekem öregnek tűnt, én még 30 se voltam.
Az egyik 50 körüli nő elment mellettem, talán vécére, meg is néztem alaposan, leginkább a ruhája miatt, ugyanolyan fekete-fehér cicanadrág féle volt rajta, ami a múzsámnak is volt, csak kicsit más árnyalatban, a múzsámé tisztán fekete-fehér csíkos volt, a nőé inkább sötétszürke-arany tónusú. Övvel viselte, felül virágos hosszúujjú blúz beletűrve a cicanadrágba, a fekete melltartója kicsit látszódott, s felül fehér bőrdzseki. Szép nő volt, bár akkor ez nem az én koroszályom volt, de a nő rendesen meg volt csinálva: tökéletes smink, haja szépen festve és megfogva.
Pár perc múlva megjelent a fő pincérnő, tortát tett a társaság asztalára, megszólalt a sablonzene ilyen alkalmakra. Aztán a pincérnő hangosan szólt: a következő 30 percben magánesemény van, a kabinos ügyfelek kapnak plusz 30 percet.
A színpadon elindult a fényeffektus, bár senki se volt ott a táncosnők közül. Aztán 20 mp múlva megjelent ott az előbb említett 50 év körüli hölgy, azt mondta, ő most felköszönti a párját. Szabályosan táncolni kezdett, a zuhanycsövet amolyan rúdnak használva, ahogy ezt a legtöbb esetben a táncosnők is szokták. Viszont vetkőzés nem kezdődött. 3-4 percig ez zajlott, aztán a nő picit messzebb állt, majd bekapcsolta a zuhanyt. A víz folyni kezdett, ő kinyújtotta mindkét kezét, a víz végigcsurgott karjain, a bőrdzseki váll részéig. Aztán elmosolyodott, a haját tartó diadémát levette magáról, haja kibomlott, majd lépett egyet, s hirtelen beállt a zuhany alá teljes testtel. A víz végigcsurgott fején, felsőtestén, lábain, ő kezeivel simogatta haját enyhén. Apró táncmozdulatokat tett, másfél perc alatt csuromvizes volt teljes ruházata.
Aztán levette a dzsekijét, táncolt, az arcára vigyázott, nyilvánvalóan, hogy a smink ne folyjon szét, így az arcára csak pár másodpercig engedett vizet, éppen csak hogy ne maradjon száraz. Ment a tánc, lassan tovább vetkőzött, levette az övét, aztán a cipőt, a cicanadrágot. Ez utóbbi nehezen ment, bejött segíteni az egyik profi táncosnő. Aztán visszabújt a cipőbe, majd levette a blúzt.
Aztán cipőben, fehérneműben végigsamponozta magát. Pontosabban – ez régi esemény – a sampon még felöltözve magára kente, a fehérneműs szakaszban csak ismételte. Majd lemosta vízzel magát. Végül elzárta a vizet, meghajolt, s távozott. Magyarul: félsztriptíz, a fehérneműjét nem vette le.
Aztán kész, vége lett, hamarosan jött vissza a normál műsor. Pár perccel később megjelent a hölgy száraz ruhában, félig vizes hajjal még.
Azt gondoltam akkor: 25 év múlva remélem az én múzsám is ilyen kecses marad. Ma tudom, ez be is következett.