A szelektíven marxista álmarxista – az ideális magyar ál-újbalos megmondóember. Jó cikk jelzi ezt az álbaloldali, valójában ultraliberális Mércében.
Amikor valaki ismer egy elméletet, csak nem arra használja, amiről az szól. Igen, a nyugati jóléti kapitalizmus alapja a kizsákmányolás, az a kizsákmányolás, mely máshonnan veszi el az erőforrásokat, így a helyi, magállami alsó rétegek is nyertesek lettek vele.
Amikor éppen segít céljainak, akkor neomarxista, amikor meg nem, akkor hirtelen liberális, álbalos tolvajnyelven „neoliberális”. Hogyan is van ez a furcsaság?
Kiderül: a csúnya Zorbán azért képes hatásosan „hazudni”, mert a rendszer nem világos a többségnek. De mi is nem világos?
S jön a csúsztatás. A máskor iszonyúan elmaradottnak minősített Magyarország most hirtelen, csodás módon a fejlett-kizsákmányoló világ része. Pedig éppen a felhasznált elmélet világosan különbséget tesz magállam és félperiféria között.
Szóval van a csúnya, egységes kizsákmányoló államközösség, melyen belül van a „liberális polgári-imperialista” és a „nemzeti-soviniszta” vonal. Ez utóbbi az lenne, aki nem fogadja el se a nyugati fősodrot, se nem „menekültpárti”. A menekültpárti az, gondolom, valami olyasmi, aki szerint a megoldás, hogy az egész világ költözzön Nyugat-Európába.
Plusz belsőleg inkoherens is az egész cikk, az sehogy se derül ki, hogy a „baloldali-szolidaritási pozíció” (ezek azok, akik egyetértenek a szerzővel) híveinek miért kell teljes mellszéllességben kiállniuk a
„liberális polgári-imperialisták” mellett.
