Mit csinál az expat?

By | 2021-05-25

Az “expat” egy modern kifejezés. Legtágabb értelmében mindenki expat, aki hazáját elhagyta. De ez esetben azonos jelentésű lenne a “migráns” szóval, azaz felesleges lenne.

Vegyük hát a szűk értelmét a szónak. Úgy szűkítsük le, hogy nézzük mi ki nem expat! Nos, nem expat:

  • a menekült – ő ugyanis nem jószántából költözött,
  • a diplomata és minden más hivatalos képviselő – ő ugyanis hazájától nem szakad el sehogy, sőt éppenhogy azt képviseli,
  • a bevándorló – ő ugyanis éppenhogy be akar tagozódni új országában.

Az expat tehát az, aki másik országba megy, önszántából és nem az ott való integrálódás céljából. Mik is lehetnek az ilyen emberek, alapvetően a leggyakoribbak a következő csoportok:

  • vendégmunkás – elment valahová, mert ott talált munkát, de végcélja a későbbi hazaköltözés, ennek a csoportnak a legfelső szegmense a multicég magasrangú alkalmazottja, aki kimegy egy másik országbeli részlegbe vezető beosztásba, alsó szegmense pedig a feketemunkás, aki külföldön jobb anyagi feltételet kap, mint hazájában,
  • kváziturista – aki elment egy szegényebb országba tartósan, mert ott többet ér a pénze, mint otthon,
  • diák, tudós – aki tanulni megy máshová,
  • családegyesítő – aki kimegy helyi partneréhez lakni.

Európában az expatok aránya a legkisebb Albániában. Érthető okokból, az életszínvonal a magyar fele, egyszerűen nem érdemes oda menni vendégmunkásnak, márpedig ez a fő expat-ok. A legnagyobb az arányuk pedig Monacóban, ahol a lakosság zöme expat, ott egyenesen többen vannak, mint a helyiek.

Ha valahol az expatok aránya minimális, az azt jelenti: ott rendkívül alacsony az életszínvonal.

Ha valahol az expatok aránya túlteng, akkor ez 2 dolog valamelyikét jelentheti:

  • az illető hely egy identitásmentes, kozmopolita rakás,
  • az illető helyen apartheid működik, egyszerűen a lakosok jogfosztott szolgákat importáltak.