Puzsér Róbert hitvallása

By | 2020-05-27
Megosztás:

Puzsér az a típus, akit akkor is érdemes hallgatni, ha nincs igaza. Most pedig még igaza is van, egyik friss videójában azt mondja: a mohácsi vész idején alakult ki a mai magyar baloldal és jobboldal.

Azt mondja, Szapolyai Orbánnak felel meg, míg Ferdinánd meg Gyurcsánynak. A párhuzam nagyon jó. Megmondod őszintén: az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy ez nem nekem jutott az eszembe. Ráadásul ez olyan párhuzam, mely egyszerre negatív és pozitív is, nézőpont kérdése.

Egyrészt az a nézőpont van, mely feladja az identitást az erősekhez való csatlakozás érdekében, s ezzel jót akar: hiszen egy a közösség tagjai beléphetnek a gazdagok klubjába. Míg a másik azt vallja: fontosabb az identitás, mint a jólét.

Puzsér nagyon sok dolgot helyesen lát, a fő eltérésem vele éppen azonban az alapkérdésekben van. Ő liberálisként elutasítja a mai liberális demokráciát, az az eredeti „jó” liberalizmus valamiféle eltorzulásának hiszi. Úgy áll ő a liberalizmus, mint sok antisztálinista, antileninista kommunista áll a kommunizmushoz, azaz van valami jó, eredeti, marxi eszme, amit aztán Lenin/Sztálin elrontott. Én meg úgy állok a liberalizmushoz, ahogy egy antimarxista áll a kommunizmushoz, aki abban hisz: Lenin/Sztálin egyszerűen hűen megvalósította Marxt.

Továbbá, inkorensnek látom Puzsér világnézetét, amikor valahogy igyekszik összebékíteni a szakralitást a liberalizmussal, ez számomra fából vaskarika kategória. Én sehogy se értem, hogy hogyan lehet egyszerre szeretni Adam Smithet és Hamvas Bélát…

A magyar politikában pedig ő egy olyan valamit akar, ami egyenlő távolságban van a magyar jobboldaltól és a magyar baloldaltól. De ebben sem következetes, hiszen mégis közösséget vállal a baloldallal (lásd előválasztás). Hozzáteszem, azt a törekvést, hogy a jelenlegi magyar baloldalt leváltsa egy Schiffer András típusúval magam is erősen támogatom (ezért is szavaztam korábban az LMP-re), de látható: a magyar társadalom nem igényel ilyen baloldalt. A „Ferdinánd-párt” nem akar igazi baloldalt, hanem „európai” liberalizmust szeretne.

Viszont, érdekes módon, mindennek ellenére, Puzsér értékelése konkrét kérdésekről a legtöbb esetben helyes. Azt mondanám: az esetek 80 %-ában osztom álláspontját. Egyetlen magyar „megmondóember” van, akivel ennél valamivel magasabb arányban szoktam egyetérteni (Bogár László az).