Nemrég volt a srebernicai mészárlás hőzöngő évfordulója.
Pedig hát NATO-nyelven fogalmazva, a legyilkolt bosnyákok egy tipikus járulékos kár. Megesik az ilyesmi, a NATO Irakban, Szíriában, Libiában eddig kb. 2 millió áldozatot hagyott halott állapotban a demokrácia terjesztésének szent küldetésével. Mi ehhez képest az a kb. 8 ezer bosnyák? Mi ez a kettős mérce?
Nyilván a srebrenicaihoz hasonló túlkapásokra senki se büszke, de attól még büszkék lehetünk magára a háborúra. Hisz mi is történt? Le lett verve a boszniai Al-Kaida, meg lett gátolva az akkor már erősen dühöngő bosnyák iszlamizmus.
A bosnyák iszlamisták elleni háború nélkül ma lenne egy agresszív, kisebbségeit elnyomó muszlim Bosznia a Balkánon. Ezt pedig HELYES volt megállítani, mind szerb, mind horvát részről. Vegyük észre: ebben az egymás ellen is ádáz harcot vívó szerbek és horvátok is egyetértettek.
A balkáni keresztény népek nem tűrik az iszlám marhaságokat, erre tanítja őket a történelem. Ezeknek a bosnyákoknak az ükapái még keresztény vért reggeliztek, ebédeltek és vacsoráztak, s olyan harciasak voltak a török uralom idején, hogy nemritkán a reguláris török erőknek kellett őket megfékezniük.
Szóval a harc helyes volt, a harcokban pedig megesik a túlkapás.
Ma Bosznia – hála Istennek – csak egy szar kis bábállam ENSZ-gyámság alatt, ahol a bosnyákoknak kuss van. Így nincs is gond velük, mert ha esetleg ki is dugják mocskos fejüket az agyagból, ott van a másik két államalkotó nemzet, a szerbek és a horvátok, akik visszaverik őket oda, ahol a helyük van: a pöcegödörbe.
A 90-es évek boszniai háborúja ugyanaz volt, mint napjainkban a szíriai háború. A nyugat iszlamistákat cukkolt és fegyverzett fel, stratégiai érdekekből. Most Szíriában orosz bevatakozásra volt szüksége a rend megterentéségez, 20 éve Boszniában még ezt sikerült a helyi lakosságnak önerőből lerendeznie.
Egyébként meg, ha nem provokálta ki volna a nyugat az egész boszniai háborút, ma élne minden sajnálatos módon áldozatul esett bosnyák. Ez van. Tessék Blairnél és Clintonnál reklamálni…