Tag Archives: nyugat

Van-e alkony?

Egymás után néztem meg 2 videót, melyek – véletlenül – ugyanarról szólnak: Örömteli, hogy immár a fideszes holdudvar se a nyugat részének tekinti az iszlamizációt, hanem az ellenállás részének. Mert van egy hagyományos nyugati-rendszerkritikus nézetvilág, mely a nyugat identitása rombolásának részének kategorizálja az iszlám nyomulást is, azaz ezt is egyfajta globalista nyomulásnak tekinti. Én meg – bár sose… Read More »

A végső balos érv

Alaposan hallgatva Buttánit – Nagyonbuttánit -, egy végső érv bontakozik ki, ami egyébként zseniális, szóval neve ellenére nem annyira buta a srác. Az érv lényege: nem számít mi van, a lényeg, hogy nyugaton az élet jobb, így nincs értelme elmélkedni, egyszerűen ahhoz kell alkalmazkodni, ahol jobb. A dolognak két oldala is van: egy morális és egy praktikus. A… Read More »

Ami miatt utálják a harmadik világban a nyugatot

Tipikus esetet ír le a 444: – a lényeg: bojkott a szaúdiak ellen, mert nem viselkednek a brit szokások szerint. Sokat hallottam Európán kívüliektől ezt: a nyugat kitalál dolgokat, bevezeti őket, majd mindenkit meg akar büntetni, aki még nem tesz ugyanígy. Tulajdonképpen a XIX. századi gyarmatosító politika folytatása, csak most már az „emberi jogokra” hivatkozva.

Euroatlantista pánik

A fanatikus euroatlantista és ultraliberális Széky pánikol, ostorozza az ellenzéket miért nem foglalkozik a globális kérdésekkel, miért csak korrupcióval, egészségüggyel, oktatással foglalkozik, de nem Orbánék geopolitikai lépéseivel. A szerző szerint ugyanis nagyobb a veszély, mint valaha. Ma szerinte a „gonosz tengelye” erősebb, mint valaha, hiszen Kína, Oroszország és a belső ellentéteit lassan felülmúló iszlám alkotja, s Zorbán ehhez… Read More »

A jólét ereje

A 444 fel van háborodva Bayer kijelentésén, hogy a nyugati jólét elhülyülést okoz. Pedig teljesen így van. Én ezt sok évvel ezelőtt elmondtam. Alapvető: minden embert a legkönnyebben cinkossá tétellel lehet megnyerni. A leggazdagabb ember akit valaha személyesen ismertem egy spanyol milliomos volt. Abból lett gazdag, hogy egyrészt csavaros észjárása volt, másrészt kiválóan volt képes kapcsolatokat teremteni. Tulajdonképpen… Read More »

A nyugat 2 alternatívája

Egy kép, mely bemutatja a 2 lehetőséget: Tulajdonképpen tényleg csak ez 2 lehetőség van. Lehet választani.

A nyugat elvesztette a második hidegháborút

Kedvenc ukrán filozófiatörténészem vadonatúj előadása: A félreértések elkerülése végett: ő nem oroszpárti, nem tradicionalista, hanem katolikus, nyugatpárti, modernista, konzervatív-liberális, aki egy lassan eltűnő nyugatot sír vissza. Abszolút nyugatpárti, az újkori nyugati értékrendet tekinti követendőnek, aminek alapjául a nyugati kereszténységet állítja, s éppen azért nyugatkritikus most, mert a nyugatban a nyugati értékrend elárulását látja. Alaptézisei, hogy a nyugati gondolkodás… Read More »

A nyugatmániások pánikolnak

A Soros Magyar Hangjának extra adása szinte alig orbánozott, az idő 90 %-át elvitte a pánikolás, hogy ezek a csúnya iszlamisták meg fogják semmisíteni csodás gyerekkúrós-szivárványos nyugati civilizációnkat. Egyrészt maga a képlet is hamis, ez egy álprobléma. Az iszlám persze ma is erős vallás – nem olyan, mint a kereszténység, mely egy hanyatló, haldokló dolog -, de messze… Read More »