Gondolom Gulyás évadzáró humoros számnak szánta ezt a beszélgetést, engem egy Monty Python számra emlékeztetett. Párszor úgy tűnt, Gulyás nehezen fogja vissza a röhögési ingerét.
Szóval adott pár szélsőbalos ember, akik szeretnék megismételni kb. Lenint, azért csak „kb.”, mert láthatólag abban sincs egyetértés, hogy akkor Bakunyint kellene követni, Lenint, vagy Lenint ugyan, de annak trockista továbbgondolásában, esetleg valami mást, lásd Rosa Luxemburgot (ti. ő elvetette az anarchizmust, de a leninizmust is, csak időben ölték meg, nem volt ideje sokat beszélni Leninék elen, így aztán a leninisták ki tudták kiáltani saját hősüknek, leplezve az ellentéteket). Amiben egyetértés van: Amerikában kommunista forradalmi hangulat van, s ez majd kiterjed Magyarországra is, ennek elősegítése a „harcosok” feladata. Aztán majd lesz valami, ami egyszerre zöld, közösségi, forradalmi, anarchista és nem-anarchista, szóval nagyszerű lesz. A részletek nem számítanak, de ez nem furcsa: már Marx is azt vallotta, majd lesz valahogy, s minden önmagától rendbe jön (szó szerint „elégtelen és tarthatatlan rendszabályok, melyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon„).
Egy pozitív dolgot azért el kell mondani a srácokról: teljesen őszinték. Pl. elmondják, hogy teljes támogatói táboruk százas nagyságrendű, aktív hívük „pár tucat” van, s még ezek is harcolnak egymás ellen időnként, gyakori emiatt a döntésképtelenség és viszály. Továbbá az „akciócsoport” fő tevékenysége, hogy egymás cikkeit elolvassák, majd megvitatják szobákban ki az igazibb baloldali.
Direkt el is olvastam pluszban az egyik interjúalany aktivista egyik, a műsor által ajánlott cikkét. Jókat lehet rajta nevetni, amolyan bizseregtető, de jóhiszemű butaság lengi be az egészet. A valósággal való kapcsolat kb. nulla szintű, pl. a szerző erős gyári munkásságot hallucinál. De majd lemennek az aktivisták a munkásság közé, s fellobban valami, majd jön a proletárdiktatúra.
Egy pillanatra azért elképzeltem, mi lenne ha a könyvesbolti eladó kinézetű „akciócsoport”-tagok tényleg találkoznának pár valódi munkással. Valószínűleg csak azért nem lenne verés a vége, mert a munkások akkorát röhögnének, hogy nem maradna erejük ütni.
Meg is ismételném, itt is a teljes őszinteség a fő jellemző, ami mégiscsak valami. Pl. az aktivista maga is elismeri, mindannyian középosztálybeliek, egy szál munkás nincs köztük, s se vezetőik, s támogatóik nincsenek.
Egyébként semmi gond mindezzel, legalább addig se drogoznak a srácok, míg „akcióznak”.
Egy pozitívum: a szerző elhatárolódik a liberalizmustól, a ballib eszmeiségtől, bár odáig nem jut el, hogy nem szabadna egy baloldalinak a ballibekkel szövetkeznie, de mindenesetre határvonalat von a kettő közé.