S mellékesen manapság gyerekjáték érettségizni. Nemrég teljesen véletlenül rátaláltam az egyébként hitgyülis fenntartású Bornemisza Péter Gimnázium YT-csatornájára, ahol gyakorlatilag az összes gimnáziumi érettségi tétel fent van videóban. Valóban hatalmas vállalkozás, s bár az M5-ön volt hasonló, itt teljesebb körű: gyakorlatilag ha a diák semmit sem tesz, csak ezeket végignézi figyelmesen, már sikeresen le tud érettségizni. Szinte sajnálom, hogy nem kell érettségiznem!
Belehallgattam persze pár adásba. Jók. Ami a kifogásom az, ami persze nem az ő sajátosságuk, hanem általános magyar jelenség: a spanyol nevek kiejtése.
Persze tudom, ez az én speciális bajom, 18 éves korom előtti életem pontosan felét spanyol nyelvterületen éltem le, sőt kisgyerekként anyanyelvem is volt a spanyol, szóval kiemelten érzékeny vagyok a témára.
A zavaró jelenség: az „sz” hang „z” alakban ejtése. Nyelvészileg mondva: a „sz” zöngésedése.
Persze az ok ismert. A spanyol nevek magyarra a latinon és a németen keresztül jöttek be, ráadásul a latinnak is a középkori olasz és német ejtésében.
Tudni kell: a németben és az olaszban is általános jelenség az „sz” zöngésedése. A németben szinte csak szóvégen és máshol zöngétlen mássalhangzó előtt ejtenek „sz”-t, mindenhol máshol „z” lesz belőle. Az olaszban még inkább így van: szinte minden „sz” ejtése „z”.
A klasszikus latinban „z” hang egyedül görög eredetű szavakban létezett, a görög ζ (eredeti ejtése: zd) és a zöngés mássalhangzó előtti görög σ átadására. Az egyházi latin ejtés Magyarországon német-olasz átvétel, így a zöngés hangok közti „sz”-ból „z” lett sok esetben a szokásos magyaros latin ejtésben is.
Az olasz „z” a vulgáris latin fejlődése során jelent meg. Viszont ez csak az olasz verzióra igaz. A spanyol verzióban a folayamat vége az lett, hogy a vulgáris latin „z” eltűnt, „sz” vagy „th” lett belőle (a „th” csak Spanyolország északi és középső részén, délen nem, s a déliből származó latin-amerikaiban se).
Ma tehát a spanyol ejtében az „sz”-ból kizárólag zöngés mássalhangzó előtt lesz „z” és még ez se kötelező: lehet ilyenkor is „sz” hangot ejteni. Ami biztos: a magánhangzók (ezek mindig zöngések) sose fejtenek kis ilyen hatást.
Azaz – ahogy mellesleg a magyarban is van – két magánhangzó között lehet zöngés és zöngétlen mássalhangzó is, ennek semmi akadálya. Ahogy magyarul nem lesz pl. a Budakeszi ejtésében „budakezi”, hanem marad „budakeszi”, úgy spanyolul pontosan ugyanez a helyzet. Az sz-ből z csinálása súlyos hiba, ez amolyan német-olasz akcentus spanyolul, anyanyelvi beszélő ilyet sose mondana.
Eleve a spanyolban önálló fonémaként nincs is „z” hang. Mint mondtam, egyesek így ejtik az sz-t zöngés mássalhangzó előtt.
Nem végeztem tudományos felmerést, de intenzív személyes tapasztalataim alapján:
- a spanyol anyelvűek 99 %-a zöngés mássalhangzó előtt is sz-t ejt, nem z-t, ha ez a mássalhangzó obsztruens, pl. a „desde” (jelentése: hol/ahol) szót én nagyon-nagyon ritkán hallottam „dezde” alakban, szinte mindenki „deszde” alakban ejti,
- ugyanez a helyzet, ha az illető mássalhangzó szonoráns, de nem orrhang, itt szerintem 100 % nem zöngésít, pl. az „islam” (Iszlám) szót még életemben nem hallottam „izlam” alakban,
- egyedül orrhangok esetében – a spanyolban ezek: m, n, ñ), ezek előtt hallható gyakran a „sz” mint „z” de itt se több az arány 10 %-nál, szóval a „gyakran” az relatíve értendő.
Tanácsom tehát: sose ejtsük az „sz”-t „z”-nek, ez biztosan nem hibás. Míg a „z”-s ejtés vagy fatális hiba vagy rendkívül ritka ejtés spanyolul.
Ami meg teljesen biztos: magánhangzók között sose lesz az „sz”-ből „z”. Szóval semmi „hoze” és „pizarro”, ez „hosze” és „piszarro” (José, Pizarro).
