Ballib választási útvonal

By | 2021-10-14

Mintha hírzárlat lenne. A ballib előválasztás második fordulójáról sokkal kevesebb a hír, mint az elsőről.

Nehezebb így jósolni, de igyekszem azért.

Ami biztosan látható: a ballib agytröszt nyíltan lázad Soros ellen, képtelen lenyelni a nekik nyugatról kiválasztott MZP-t. MZP ugyanis nem politikai okokból elfogadhatatlan a ballib keménymagnak, hiszen MZP hithű ballib, a baj vele a származása: egyszerűen nem az ő köreikből származik, nem az ő kutyájuk kölyke.

Kicsit olyan ez, mint 30 éve Orbán esete. Hiába volt Orbán 100 %-ban politikailag azonos az agytröszttel, hiába mondta Orbán tök ugyanazt, mint ők, akkor is ő csak amolyan megtűrt vidéki szegény rokon maradt. Nem véletlen, hogy a fanatikus ballib kommentelők egyik fő érve MZP ellen, hogy Orbánra emlékezteti őket.

Pedig az agytröszt viselkedése teljesen abszurd. MZP-nek nincsenek saját emberei, a DK dominálja a térfelet. Még ha ő is lenne a kormányfő, nem lenne semmilyen saját mozgástére. Szóval csak egy jelkép lenne. De úgy tűnik, még ez is elfogadhatatlan számukra.

Szóval a ballib agytröszt mindenképpen nyerne: Dobrevvel és MZP-vel is. Míg az antigyurcsányista ballibek számára Dobrev egyértelmű vereség lenne. Sőt, ha Gyurcsányné nyerne most, talán már most szakadna az egész nagy csapat. Én még azt se zárnám ki, hogy MZP kiszállna az egészből.

Persze nekünk kisembereknek egyeznek érdekeink most a ballib agytrösztével: tavasszal Dobrev könnyebb ellenfél lesz, mint MZP.