Démonok

By | 2022-05-01

Az eredetiben Démonok, a magyar fordításokban Ördögök vagy Ördöngősök a szokott cím – szerintem ez egyébként rossz címfordítás, az eredeti bibliai eredetű, s a magyar Biblia-fordítások is a “démon” szót használják, semmi értelme nem volt ezt átírni. Ez Dosztojevszkij négy főművének egyike.

A mű története érdekes, mert se az 1917 előtti, se az az utáni orosz hatalom nem szerette. A cári cenzúra kivetette belőle a pedofil arisztokrata részt, pedig ez abszolút fontos a mondanivaló szemszögéből. A szovjet hatalom visszatette ezt a részt, hisz az csak erősítette a hivatalos szovjet ideológiát, lám milyen gazemberek ezek az arisztokraták, viszont baj volt a hivatalos forradalmár típusának leírásával. Hiszen bár a szerző nem kommunista forradalmárokról ír – ilyenek alig voltak akkoriban Oroszországban a könyv megírásakor -, hanem nihilista republikánus forradalmárokról, de ezek a hivatalos szovjet eszme szerint pozitív történelmi alakoknak minősültek, akik úgymond “még nem jutottak el a marxizmusig”, de “előkészítették” az igazi, jó, marxista forradalmárok ügyét, s csak a hülye nem vette észre a hatalmas hasonlóságot, plusz még ezek a forradalmárok egy esetben a könyvben szinte előre elmondják milyen lesz a totális vörös terror. A szovjet megoldása a “problémának” az lett, hogy a művet önállóan kiadni tilos volt, csak a szerző összegyűjtött műveiben szerepelhetett. S persze filmet csinálni belőle nem lehetett, az első teljesértékű orosz filmadaptáció már a 90-es években született.

Szóval a művet mindkét hatalom támogatta sajátos módon és eyben problémásnak is látta. A cári hatalom nyilván egyetértett az ortodox keresztény szempontú társadalomkritikával, meg a forradalmárok negatív ábrázolásával, csak a “túlzásokat” ellenezte, lásd a pedofil fiatal arisztokrata részt. A szovjet hatalom meg nyilván egyetértett a társadalomkritikával, csak annak indíttatásával sem, meg baja volt szintén a “túlzásokkal”, azaz a fiatal forradalmárok negatív ábrázolásával.

A sok adaptációból messze a legjobb filmváltozat természetesen a 2014-es orosz minisorozat, Vlagyimir Hotyinyenko orosz-ukrán rendezőtől (ukrán apa, orosz anya). Politikai érdekesség: a rendező jelenleg rajta van az “ukrán árulók” feketelistáján, azaz nem léphet ukrán területre, ennek oka, hogy támogatta a krími népszavazást.

A filmverzió kiválóan összegezi a könyvet, kis változtatásokkal.

Maga a történet persze banális, egy bekezdésben elmondható. Egy orosz kisvárosban megalakul egy titkos forradalmi sejt, tagjai fiatal arisztokraták és pár lecsúszott értelmiségi. Az utóbbiak egyike végül meggondolja magát, ki akar lépni, ezért a sejt vezére megöli őt, nehogy besúgja az egész szervezetet a hatóságnál. Az egész történet arról szól, hogy a helyi rendőrség segítséget kér a központból, ezért megérkezik Pétervárról egy tapasztalt nyomozó, afféle orosz Sherlock Holmes, s ő lassan felgöndöríti az egész történést. Persze a mű valódi lényege az egyes szereplők jellemének bemutatása, elsősorban a sejt tagjaié, azok motivációja.

A forradalmárok között mindenki a társadalom felső rétegéből származik, az egyetlen kivételek pár gyilkos és bandita, akik viszont kizárólag pénzért segítik a “forradalmat”. Az önkéntes forradalmárok 3 csoportra oszlanak tipológiailag:

  • gyakorló elmebetegek – az egyik korábban Amerikába vándorolt ki, ott végleg megzakkant, majd hazatért,
  • cinikus hatalommániások – a sejt vezére, aki végül elmenekül,
  • unatkozó, életunt alakok, akik egyszerűen végre valami érdekeset akarnak cselekedni – a pedofil arisztokrata se igazi pedofil valójában, csak valami érdekes újra vágyott.

Két mellékszereplő – a nyomozó és egy Biblia-árus – mondják ki a lényeget. A nyomozó szerint a forradalmár lelkület lényege “tehetségtelenség és beteg ambíció kombinációja”. A szerzetes elmondja a neki a bűnét elmondó arisztokratának “először saját magának kell megbocsátania”, majd amikor találkozik a nyomozóval, annak nem árul el semmit, a nyomozó ezután távozik és nem vesz semmit az utcai Biblia-árustól “később” megjegyzéssel, mire a Biblia-árus azt mondja halkan “később már késő lesz”.