Elfogadás?

By | 2022-07-11

A címlapos blogger azt írja:

Aztán a hit és az elfogadás kérdése. (..) Ez a kereszténységábrázolás nagyon finoman történik, nincs benne semmi tolakodó, magamutogató. Csak ott van, körülvesz, mint közös európai kultúránk egyik fontos eleme. Ez nem a magyar – a “pénz már a számlán van” iskarióti vagy a kirekesztő, pökhendi – kereszténység, hanem az elfogadó. Bukhatsz ember, mert a világ nem egyszerű, de ha belátod a hibád (hibád és nem bűnöd), van remény. Ezt a szelíden megbocsátó világlátást érdemes lenne eltanulni, így kétezer év távlatából nekünk, magyaroknak is.

Na ez az a “kereszténység”, amihez képest a nyílt ateizmus is jobb, mert legalább koherens és őszinte. Ez a “modern európai kereszténység” egyébként a kommunizmusban is engedett, sőt támogatott volt: “menjenek csak a templomba marháskodni, nem zavarnak senkit”.

Szóval a “modern európai kereszténységnek” persze semmi köze a kereszténységhez.

Először is az embernek nem hibái vannak, hanem bűnei. Ha ugyanis csak hibái lennének, akkor személyi trénerre lenne szüksége, nem megváltóra.

S természetesen a kereszténység sose volt elfogadó vallás. Épp ellenkezőleg: a kereszténység megjelöli a rosszat, majd harcol ellene, ha kell tűzzel-vassal.

a modern európai ál-Jézus és az igazi: az előbbi mosolyogva szelfizik a bűnnel, a másik korbáccsal a kezében küzd ellene

Ha modern európai keresztényt látunk, a legjobb megoldás alapból és látatlanul lekeverni neki egy pofont: biztosan megérdemli.