Epikurosz paradoxonja

By | 2022-11-01

Epikurosz ateista érvelése ez:

Röviden magyarul a lényeg:

  • ha létezik Isten és létezik a világban rossz, akkor:
    • vagy Isten nem mindenható,
    • vagy Isten nem mindentudó,
    • vagy Isten nem jó,
  • azaz a vallások istenképe hamis, tehát Isten nincs.

Valójában az i. e. IV. sz. végén létrejött epikureizmust már annak idején megcáfolták. Mégpedig az első cáfolat a szintén az i. e. IV. sz. végén létrejött sztoicizmus találmánya.

Az alapcáfolat: nem igaz, hogy “a világban létezik rossz”, mert csak jó és hiányos jó van. Rossz mint önálló létező nem lehetséges, hiszen a jó Isten nem teremthet rosszat. Miközben a sztoicizmus valójában nem is hit vallásszerű istenségben, a sztoicizmus istene valójában nem egy teremtő Isten, hanem maga a természet belső logikája, mozgatóereje, melyről még abszurdabb feltételezni, hogy rossz lenne.

Ami pedig a rossznak hitt hiányos jót jelenti, annak magyarázata lehet:

  • a rossz látszólagos, azaz valójában egy nagyobb jó része, az ember egyszerűen ezt képtelen felismerni,
  • a rossz látszólagos, mert valójában semleges, azaz lehet jó is és rossz, csak éppen ezt nem ismerjük fel, ismét hiányos tudásunk miatt,
  • a rossz egyszerűen szükségszerű része a jónak.

A kereszténység egyébként a 4 fő hellenista filozófiai irányzatból – cinizmus, epikureizmus, szkepticizmus, sztoicizmus – erkölcsi értelemben a legtöbbet a sztoicizmusból vett át, bár a metafizikai alapokban a kereszténység egy korábbi eszme újjáéledésére alapozott leginkább, a platonizmusra annak újplatonista alakjában.

Az érdekes elem még az epikuroszi paradonban az, hogy azért se lehet rossz, mert:

  • ha a rossz célja az ember szabad akaratának próbára tétele (azaz választási lehetőség a rossz és a jó között), akkor erre semmi szüksége egy mindentudó Istennek, hiszen ő előre tudja ki hogy fog választani, azaz ha ez mégis szükséges, akkor Isten nem mindentudó,
  • de ha mégis kell ez a szabad akarat, akkor semmi se akadályozta meg volna Istent, hogy rossz nélküli világot teremtsen.

Itt a válasz a második kérdésre egyszerű: a rossz nem önálló létező, csak hiányos jó. A hiányos jó oka pedig az, hogy a teremtmények nem rendelkeznek isteni mindentudással. Azaz a hiányos jó nem Isten mindentudásának hiányát bizonyítja, hanem a teremtmények tökéletlenségét, lásd bűnbeesés.

Az első kérdés nehezebb. Erről már írtam: ez az isteni mindentudás és a szabad akarat látszólagos ütközése. A megoldás bonyolultabb, s 2 féle lehet:

  • Isten a világon, téren és időn kívül van (valójában nem is létezik a szó világi értelmében), így a dolgokat kívülről látja, ezért a kérdés nem is szorul további magyarázatra,
  • a másik elmélet viszont további magyarázatot próbál adni, lényege: Isten mindentudása 3 típusú:
    • kötelező tudás: ami így és csak így lehet, Isten így csinálta meg, s ő maga se változtathat rajta, lásd mondjuk: “a háromszögnek három oldala van”, vagy “minden puli egyben kutya”, azaz nem vethető fel tud-e Isten olyan pulit teremteni, mely nem kutya, ez nem érv mindenhatósága ellen, mert Isten eleve így teremtette meg a puli fogalmát,
    • lehetséges tudás: Isten tudja, hogy a szabad akarattal nem rendelkező teremtmények sorsa mi lesz, lásd “X vulkán ki fog törni ekkor és ekkor”, egyszerűen az Isten alkotta természeti törvények miatt, miközben Isten alkothatott volna más törvényeket is,
    • s e kettő között a köztes tudás: Isten teremtményei szabad akaratának gyakorlása, Isten tudja, hogy az adott egyén adott helyzetben mit fog tenni, de a helyzetek száma hatalmas, s maga az egyén dönt nagyrészt a körülményekről is, Isten pedig minden olyan körülményről is tud, mely sose válik valóra, pl. “ha X elmegy síelni Svájcba, s szerdán reggel 7-kor kel és zöld pulóvert vesz fel, akkor müzlit fog reggelizni”, miközben X sose megy Svájcba síelni ténylegesen, de ha menne, akkor se ekkor kelne, sőt nincs zöld pulóvere.

A lényeg: a kereszténység számára Epikurosz paradoxonja nem jelent problémát.