Fehér felsőbbrendűség

By | 2021-05-13
Megosztás:

Nézem a Bayer-só múltkori adását Demeterrel, s látom: erősen keverednek az igazságok, a féligazságok, s a marhaságok.

Demetert nem szívesen kritizálom, mert tevékenysége hasznos, de az igazság még fontosabb.

Két dolgot szeretnék kiemelni.

A „jó fehér ember szemben mindenki más alacsonyrendűvel” hozzállás. Ez egy rendkívül káros elmélet. Mint mondtam máskor is, minden rosszat, amit produkált az emberiség – reformáció, felvilágosodás, liberalizmus, ateizmus, az egész modernitás – mind 100 %-ban színfehérek munkája. S ma is látható ez: szinte minden új rombolás mögött az értelmi szerzők fehérek.

Sőt, a tapasztalat az, hogy a természetközelibb, primitívebb nem-fehérek között a hülyeség is jóval ritkább. Még az USA-ban is ez látható: a négerek vallásosabbak a fehéreknél, jobban ellenzik az abortuszt, a homokosságot, stb.

A dolgokat faji alapon nézni abszurdum, ez nem faji kérdés. Nem a fehér fajt kell megvédeni, hanem a normalitást, mely pedig színfüggetlen.

„A Kárpát-medence a nyugati kultúra horgonya” – nos, Isten ments attól, hogy az legyen, s szerencsére nem is az. Eleve miféle gyerekes dolog azt állítani, hogy x évig jó volt a nyugati kultúra, aztán meg megromlott? Tudom, hogy csúnyán hangzik, de a mai nyugati borzalmas kultúra nem az égből hullott alá véletlenül, hanem szerves következménye a korábbi nyugati kultúrának.

Szóval tessék örülni annak, hogy a Kárpát-medence nem része, s sose volt része a nyugati kultúrkörnek. Ahogy Bayer is mondta finoman, az Ady-féle nyugatnyalás elvetendő.

Azért viszont le a kalappal Demeter előtt, hogy az ortodox kereszténységet dicséri. Erre kevés romániai magyar képes, az ottani alaphozzáállás az ortodoxia szidása nemzetiségi alapon.