Kórházban Kubában

By | 2021-05-13

1985. október 27-től november 1-ig kórházban voltam, Havannában. Ez legközelebbi személyes élményem a kubai egészségüggyel.

A kubai rendszer állandóan két vívmányára hivatkozik: az oktatásra és az egészségügyre.

Most elmondom, ezt mit jelent a valóságban. A kommunizmus előtt Kubában az az egészségügyi rendszer működött, ami az USA-ban, azaz magánbiztosítási rendszer, minden piaci alapon, s aki a rendszeren kívül van, azoknak pár jótékonysági – elsősorban egyházi – intézmény rossz minőségű szolgáltatása. Tehát embertelen rendszer, ahogy az a mai USA-ban is van.

A kommunista diktatúra a teljes szektort államosította, egyedül kis orvosi rendelők maradtak meg magánkézben, ahol kizárólag egy ember – maga a tulajdonos orvos – dolgozhatott pénzért, államilag engedélyezett tarifák alapján. Ezek a magánorvosok így gyakorlatilag igen kis szerepet játszottak.

Az államosított szektor 100 %-ban ingyenes lett mindenki számára. Mivel Kubában nem létezik adózás a legtöbb ember számára (csak a magánvállalkozók adóznak), így állampolgársági alapon megy az ingyenesség.

Érthető, hogy mindenki hatalmas eredménynek tekinti ezt.

A kubai egészségügy legnagyobb hiányossága, hogy nincs általános mentőszolgálat, azaz a beteget valahogy el kell vinni a kórházig magánúton.

Minden többi probléma pénzhiányból ered. A kubai korházak jellemző állapota: sok orvos (Fidel Castró mániája volt az orvosképzés), viszont anyaghiány miatt sokszor az orvos nem tud mit tenni a beteggel.

Amikor egyszerű segédeszközök hiányoznak, az még nem gond. Ez Magyarországon is ismert jelenség: a betegnek be kell vinnie magával különféle tárgyakat.

Az igazi probléma a gyógyszerhiány. S részben a műszaki eszközök hiánya.

Szóval Kubában nem azért kell várólistára kerülni, mert nincs elég orvos, hanem mert az orvos éppen nem tud mivel dolgozni.

A jellemző helyzet az, hogy nagyon nagy presztízsértékű műtéteket simán megoldják, ezekre ugyanis megvan minden ami kell, hiszen ez politikai kérdés is: lám, sikeres szívátültetés! Ha valakinek ilyen súlyos problémája van, akkor semmi gond.

Az alapszintű dolgokat is megoldják, hiszen ezekre van eszköz, s ezekhez nem is kell annyira speciális berendezés.

Ami probléma, az a középrész. Nagyjából: ha új szív kell, az nem gond, az se, ha szimpla kéztörést kell rendbe hozni, de ha valakinek tüdőgyulladása van, ami akár bele is halhat a várakozás miatt, míg lesz gyógyszer. Szóval Kubában az orvosi várólista valójában a gyógyszerre várakozás listája.

Jellemző jelenet a kubai orvosnál, hogy az orvos megkérdezi a beteget “van rokonod az USA-ban?”, s ha igent válaszol a beteg, akkor az orvos leírja, mit küldjenek a gyógykezeléshez az USA-ból. (A Kuba elleni amerikai embargó nem vonatkozik magáncélú gyógyszerexportra, szóval mindez csak az USA-ban élő rokon pénzügyi helyzetének függvénye.) S ha nincs rokon, aki tudna küldeni, akkor jön a várólista: ha szerencsés a beteg, akkor nem hal meg a gyógyszer érkezéséig.

Az orvosi eszközöknél a probléma szintén pénzügyi. Egyszerűen nem tartják karban az eszközöket, mert ez drága.

Összességében mégis a kubaiak elégedettek az egészségüggyel, mert az összehasonlítási alap egyes latin-amerikai országok, ahol pénz nélkül semmilyen szolgáltatás nincs, valamint az USA, ahol meg minden hatalmas összegekbe kerül.

A kubai egészségügy fő bevétele a pénzes külföldiek kezelése. El lehet végeztetni egyes bonyolultabb műtéteket Kubában, jellemzően az USA-beli ár harmadáért, negyedéért.

Ami érdekes: a hálapénz szinte ismeretlen, azaz valóban csak hála jele lehet és sokkal inkább tárgyi ajándék, nem pénz, semmiképpen se magyar módra, hogy gyakorlatilag kikényszerített díjról van szó.

Ami pedig a kubai elitet illeti, őket a rendszer fizetős külföldiekként kezeli, persze ingyenesen.

így néz ki ma az a kórház, ahol voltam