Latinok

By | 2022-01-23

Aki hallott már eszperantistákat beszélgetni egymással, az nagyon meglepődik: mintha mindenki más nyelvet beszélne, annyira másképp ejtik, mindenki az anyanyelve szerint.

A latin, annak fokozatos “kihalása” után hasonló sorsra jutott. Kialakultak regionális ejtések előbb a későbbi újlatin nyelveknél, majd a latin nyelvet átvevő más népeknél is.

Az olaszos hagyomány az észak-olaszországi vulgáris latinra épül. Az olaszos latin ejtés szinte teljesen azonos a modern olasz nyelv ejtésével, talán az egyetlen eltérés, hogy míg az olaszban “j” betű csak idegen szavakban fordul elő, addig a latinban van “j” – ez kora középkori fejlemény, egyébként nem volt “j” a klasszikus latinban (lásd a Julius név az Ivlivs alakban volt leírva).

А spanyolok ugyanezt alkalmazták, azaz a latint a spanyol ejtés szerint használták, kivéve az “ae”, az “oe” és a magánhangzó előtti “ti” esetét, ezek “e”, “e”, s “szi”.

A magyarok már későn kerültek képbe, így átvették az egyik kialakult hagyományt, a németet.

Manapság a katolikus egyház arra törekszik, szűnjön meg a sokféle ejtés, ezért egyetlen helyesnek immár csak az olaszos ejtést fogadja el. Magyar katolikus papoknál megfigyelhető: az idősebbek még a németes ejtést használják, a fiatalabbak viszont már az olaszost. A külöbség jelentős, lásd a Miatyánk első sora (“Pater noster, qui es in caelis”) a németes verzióban “pater noszter kvi esz in célisz”, míg az olaszosban “pater noszter kui esz in cselisz”.

A latin katolicizmuson kívüli világban a dolognak kisebb jelentősége volt. Ott a latin csak mint a tudományos terminológia nyelve terjedt el. Jellemzően a német ejtés lett átvéve, apró módosításokkal. A bolgár hagyományos ejtés pl. szinte azonos a magyarral (azaz a némettel), azzal az eltéréssel, hogy az “ae” nem é, hanem e, s az “oe” nem ö, hanem e.

Jelenleg egyébként a latin legszélesebb használatban – furcsa módon – Oroszországban van: máig latinul írják az orvosok a recepteket.

Az eddig leírt helyzet volt az egész világon a XIX. sz. végéig. Aztán a XX. sz. elején angol nyelvterületen született meg az igény: miért ne úgy ejtsük a latint, ahogy azt a klasszikus korban (i. e. I. sz, – i. sz. I. sz.) ejtették, ez lett az úgynevezett restituált ejtés. Ennek szabályai egyébként sokkal egyszerűbbek, mint a középkori ejtéseknek, lásd a fenti példát: “pater noszter kui esz in kajlisz”.

Ma már a brit és amerikai iskolákban, ahol van latin mint tárgy, ezt a klasszikus ejtést tanítják. Latin-Amerikában ugyanez a helyzet. Ez természetesen nem helyettesítette a köznapi ejtést, a caesar az továbbra is csak a bölcsész körökben “kajszar”, a hétköznapokban “szizör”. Viszont egyes esetekben kezdett visszahatni a klasszikus ejtés a magas stílusra. Pl. – s ez abszolút személyes tapasztalat – Isaac Newton főművének címét – Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica röviden Principia – ma már a angolnyelvű matematikusok/fizikusok zöme nem az angolos “prinszipia”, hanem a klasszikus “prinkipia” alakban ejti.