A múlt héten elfelejtettem megemlékezni a nagy Lenin halálának 100. évfordulójáról. 1924. január 21-én halt meg neuroszifiliszben. Élete utolsó 14 hónapjában beszámíthatatlan állapotban volt már, az ebből az időszakból származó fényképei titkosak voltak a szovjet korban, csak a késő gorbacsovi kortól lehetett ezeket ismét látni, ezeken ugyanis Lenin egyértelműen elmeháborodottnak néz ki.
Az én nemzedékemben Lenin volt a szentek szentje. Magyarországon a Kádár-rendszer nem akart hasonlítani a Rákosi-redszerre, így tilos volt Kádár-képek kihelyezése, csak az évenkénti május 1-jei felvonulásokon voltak Kádár-képek, de ott is minimális számban, s csak vitték őket, szigorúan csak néhányat, s sose voltak kirögzítve sehová. Kádár szigorúan tiltotta képeinek használatát a propaganda céljaira, ezzel is erősítve volt a rendszer egyik legitimációs alapja, a „bezzeg ez itt nem Románia!” szöveg. (Örök emlékem: 1988 márciusában Budapest-Szófia útvonalon utaztam vasúton, Bukaresten keresztül. Bár sehol se szálltam le, ez közvetlen járat volt, csak időnként kinéztem az ablakon, de így is kb. 300 darab nagyméretű képet sikerült megcsodálnom Ceaușescu elvtársról. Ugyanez Magyarországon 0 volt, képtelenség volt Kádár-képet látni kitéve bárhová.)
Viszont valakit csak ki kellett tenni Kádár helyett. S ez volt Lenin. Vagy egyedül vagy kettesben Marxszal. De volt ő szoborban is. Különösen vicces volt a papírnehezéknek szolgáló Lenin-miniszobor, ez szinte kötelező tartozék volt irodákban.
Nekem személyes kapcsolatom a Szovjetúnióval 1980-1985 között volt Ez volt az az idő, amikor lassan mindenki megértette: semmi se működik, végül ez a hangulat tette lehetővé 1985-ben az addig másodvonalbeli Gorbacsov hatalomra kerülését.
S mindenki Leninre hivatkozott. Akik szerint nem is volt komoly baj és akik szerint nagy volt a baj, az is a „lenini elvek érvényesülésére” hivatkozott. Még a rendszer ellenségei is sokszor pozitívan szóltak Leninről! Gorbacsov is folyamatosan a lenini elvek fokozottabb alkalmazásáról beszélt.
Annyira benne volt a szovjet emberekben, hogy Lenin az jó, hogy amikor 1989-1990 táján először hangot kaptak a szovjet médiákban Lenin elleni megszólalások, ez felháborodást keltett.
S még ma is van ennek erős nyoma. A mai oroszok kb. 50 %-a szerint Lenin jót akart, csak elrontotta vagy túl korán meghalt, nem tudta befejezni, s csak 25 % értékeli negatív személyiségnek Lenint. Érdekes, hogy Sztálin megítélése jobb, őt 60 % értékeli pozitívan és csak 20 % negatívan, szóval akik szerint Lenin ügye el lett rontva, az nem Sztálint okolja az elrontásért.
Sajátos módon mindez független a szovjet rendszer mai oroszországi népszerűségétől. A szovjet rendszert csak 20 % értékeli pozitívan, míg 50 % negatívan. Mindez már a rejtélyes orosz lélek különcsége, az orosz lélek számára semmi ellentmondás nincs abban, hogy valaki egyszerre antikommunista és kedveli Sztálint.
A szovjet korban is ritka volt a Lenin-ellenes vicc. Az akkori viccekben Lenin inkább ellenpont volt a létező rendszerrel szemben, lásd Lenin feltámad, s nem tetszik neki a szovjet rendszer. Lásd az enyhén antiszemita élű viccet:
Kreml, 1975. Brezsnyev elvtárshoz bemegy a titkára:
– Brezsnyev elvtárs, van egy jó és egy rossz hír.
– Először a jót kérem.
– A mauzólumból jelentették: Lenin feltámadt!
– Ez nagyszerű. De mi a rossz hír?
– Beadta a kivándorlási kérelmet Izraelbe.
(Valójában Lenin csak negyedrészt volt zsidó, az anyai nagyapja vonalán.)
Az én kedvenc Lenin-viccem más, az tökéletesen leírja a későszovjet kor valóságát:
Moszkvai óvodások kimennek sétálni a parkba. Találnak egy sündisznót az egyik bokor alatt.
A tanítónéni megjegyzi:
– Látjátok gyerekek? Ugye felismeritek? Hiszen több dalt is tanultunk már róla!
Az egyik gyerek lehajol a sünihez, közelről ránéz:
– Sosem gondoltam volna, hogy így nézel ki, Vlagyimir Iljics!
Én azzal az értelmezéssel értek egyet, mely negatívnak ítéli a szovjet kort. Az orosz keresztény hívők között nagyon népszerű egy teológiailag nem megalapozott, de tényleg tetszetősen hangzó elmélet, mely szerint ahogy Isten a zsidók bűnei miatt rájuk hozta a babilóniai rabságot, úgy a szovjet időszak is büntetés volt Istentől az orosz nép bűneiért, s elsősorban azért mert az orosz nép nyugati mintákat kezdett követni, majd az I. vh-ban Oroszország a „rossz” oldalra állt.
A babilóniai rabság 597-539, ez szűken számítva 58 év, de a zsidó emlékezetben jellemzően „70 év rabság” a fordulat, a szovjet kor meg, attól függ hogyan számoljuk, 63-75 év, szóval ez is kb. 70 év, így ez még egyezik is időben.
Az oroszok imádják az ilyen misztikus magyarázatokat.
