A felvilágosodás csúcsán – a XIX. században – volt az a nézet: milyen kár, hogy az ókori filozófia „háborúját” annak idején a Platón és az Arisztotelész féle irányzatok nyerték meg, gyakorlatilag teljesen, míg a „progresszív” atomisták buktak.
A kommunisták is ezt mondták a XX. században, az ógörög atomisták voltak a preferált ógörög filozófiai irányzat számukra. Valamiféle naív elődöknek számítottak.
A lényegi állítás: ha az atomizmus – és annak későbbi, „reform” verziója: az epikureizmus – nyertek volna, akkor nem jött volt el a Platón-féle „sötétség” – még annak enyhébb arisztotelészi verziójában sem -, sőt „sötét középkor” se lett volna, hiszen a kereszténység is filozófiájában gyakorlatilag 90 % platonizmus, hanem mindez helyett hatalmas tudományos fejlődés lett volna a józan ész alapján, mentesen a babonáktól és misztikumtól.
A klasszikus atomizmus – i. e. V-IV. sz. – leegyszerűsítve a következőket állította:
- az anyag örök, atomokból áll, ezek jellegzetessége, hogy mozognak,
- nincs semmilyen se külső, se belső rendező erő,
- minden létező tehát véletlen eredménye, viszont a létezők magatartása tudományosan feltárható, mert előre meghatározott szabályokból következik.
Ehhez képest a kései atomizmus – az epikureizmus -, mely az i. e. IV. sz. és az i. sz. II. sz. között létezett ott változtatott, hogy kiiktatta a determinizmust: azt vallotta, hogy a létezők magatartása nem jósolható meg, mert a szabályok csak valószínűségek.
S tény: az epikureizmus, az összes ókori áramlat közül, hasonlít a legjobban arra, amit klasszikus, modern, materialista, tudományos világnézetnek lehet nevezni.
Mégis: már a kereszténység diadala előtt a nem-materialista sztoicizmus legyőzte az epikureizmust. S persze a platonizmus annak megújulása után egyre erősebb lett. A kereszténységnek már nem az atomizmussal kellett küzdenie.
Az atomizmus/epikureizmus ellen az érvek nem is elsősorban etikaiak voltak. A későbbi rossz hír ellenére az epikureusok nem voltak erkölcstelenek.
A kozmológiai alap se volt gond. A korban nem volt ismeretlen az örök anyag és a mindig létezett világ képzete.
A fő gond maga az alap volt, az ontológia. Az atomisták teljesen materialisták akartak lenni, annyira drasztikusan szakítva minden „szellemivel”, hogy minden rendezőelvet is elvetettek.
Az anyag-szellem vita ugyanis megoldható volt több módon:
- egy szellemi alapú eszmével – hogy valamiféle szellemi elv hozza létre az anyagot, a világot: püthagorizmus, elai iskola, de Platón is itt van,
- maga a világ rendelkezik magában egy elvvel: milétosziak, pluralisták, s persze Arisztotelész.
Az atomisták azonban minden rendező elvet el akartak vetni, hogy gyanúja se legyen, hogy ők bármi mást hirdetnének az anyagon kívül.
Ha viszont nincs semmilyen elv, akkor képtelenség magyarázatot adni három látványosan szembeötlő kérdésre:
- egyáltalán miért vannak folyamatok, az anyag miért mozog,
- miért vannak az egyedi dolgok mellett dologfajták is,
- hogyan lehetséges azonos tartalom eltérő forma mellett.
A közérthetőség kedvéért mindegyikre egy-egy példa:
- ha nincs semmilyen rendező elv, se belső, se külső, akkor az atomok miért mozognak – logikus lenne, hogy egy helyben legyenek, s ne csináljanak semmit,
- miért vannak pl. „kutyák”, így általában, miért nem csak egyes állatok vannak, hogyan lehet, hogy egyes állatok részei a „kutya” kategóriának,
- ha minden csak anyag, akkor miért azonos az értelme pl. az „5”, az „öt” és az „V” feliratnak, az „öt” miért létezik anyagfüggetlen fogalomként.
Én annak idején, kamaszkorban, teljesen racionális alapon jutottam el a materializmus elvetéséig. Azaz minden vallási élmény nélkül. S persze családi hatás nélkül: totál ateista családban nőttem fel, s még az egyik nagyszülőm is meggyőződéses ateista volt, tulajdonképpen csak egyetlen valóban hívő nagyszülőm volt (a harmadik amolyan agnosztikus volt, a negyedik meg korán meghalt, nem hatott rám).
Egyszerűen a következetes materializmus nem logikus.
Egyébként a fizika új fordulata – relativitás és kvantum – óta immár egyre inkább úgy tűnik: mégis a püthagóraszi-parmenidészi-platóni vonal áll a legközelebb a tudományos világnézethez.
