Nyelvkönnyűség

By | 2023-06-13
Megosztás:

Szakembernek jó, közéleti szereplőnek borzalmas. Megesik ez.

Nádasdy ilyen. Sokat tett a magyar nyelvészetben a Kádár-korban abszolút monopolhelyzetre szert tett preskriptívista iskola hatalmának megtöréséért. Ma már a két irányzat – a preskriptív és a deskriptív – jó egyensúlyban van, s mindkettőben a szélsőségek marginalizáltak.

Röviden. A preskriptívisták a nyelvet valamiféle természetudományos alapon nézik, azaz a nyelvészet megállapítja mik a nyelv szabályai, sőt küzd ezek érvényesítéséért. Azaz van helyes nyelv és van helytelen nyelv, az előbbit védeni kell, az utóbbi ellen kötelező harcolni. A nyelvész pedig valamiféle rendőr: jutalmaz és büntet. Kádár alatt az nagyon ment: Grétsy László bácsi bement havonta a rádióba, s ott dörgedelmes hangon megmondta, hogyan kell magyarul helyesen beszélni. Ezzel szemben a deskriptívisták számára a nyelv társadalomtudományos jelenség, azaz a nyelvet azok beszélői döntik el, s mindig az a helyes, ami egyezik a többségi állásponttal, a nyelvész meg semleges szemlélő csupán.

Mindkét irányzat megszülte a maga radikális verzióját is, ezek szerencsére ma már nem jellemzőek. Ma már mindkét irányzat erősen mérsékelt: a preskriptívisták se hirdetik az állandó nyelvromlás tanát, s a deskriptívisták se hiszik, hogy a nyelvművelés mindenképpen áltudomány.

A reflexek azonban tovább élnek. Nádasdy is elköveti ezt ebben az interjúban. Nagyon érzékeny téma ugyanis az egyes nyelvek közti értékkülönbség, ez ugyanis a rasszizmusra emlékeztet.

Pedig ma már csak elmebetegek hiszik, hogy mondjuk az angol és a cigány nyelv egyenértékűek – nyilvánvaló, hogy az angol értékesebb, hiszen csomó olyan dolog kifejezhető vele, amire a cigány alkalmatlan, s ennek az oka nem az, hogy a cigányok buta népség, az angolok meg felsőbbrendűek, hanem az, hogy nem lett kialakítva pl. megfelelő tudományos szókincs a cigányban, így nem lehet cigányul pl. természettudományos cikket írni.

Innen jön a „nyelvnehézség” kérdése. Az a hibás elképzelés alakult ki, hogy a nehezebb nyelv értékesebb. Emiatt minden nacionalista ragaszkodik ahhoz a tévhithez, hogy az ő nyelve a legnehezebb a világon, minden progresszív meg harcol a nyelvek nehézségének összehasonlítása ellen.

Pedig a megoldás egyszerű: vannak objektív módon is nehezebb és könyebb nyelvek. S nem csak az írásban, ott ez nyilvánvaló, hiszen nyilván sokkal egyszerűbb megtanulni a 44 magyar betűt, melyek mindegyike hangot is jelent, mint a több ezer kínai karaktert, melyek nagy része hangfüggetlen. De maga a beszélt nyelv is ilyen:

  • nem mindegy a fonémák száma, a latin 25 fonémájával nyilván egyszerűbb, mint a szankszkrit 47(49) fonémájával,
  • nem mindegy a nyelvtani kategóriák száma és ezek megvalósulása, nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvtani anyag az angolnak kb. a 10-szerese, azaz nehezebb,
  • nem mindegy a mondattan se, bár ez összefügg az előzővel, kevésbé szempont ezért.

A nehézség nem jelent jobbságot, persze ettől függetlenül az megvan, hogy maga a nyelvi struktúra jelent valamilyen gondolati sémát is. Minden fordító ismeri ezt a jelenséget.

Van azonban egy állítás, melyben én is hittem: minden nyelv végsősoron egyformán nehéz, mert minden kisgyerek anyanyelvi környezetben felnőve egyforma gyorsan szerzi meg saját nyelvén az anyanyelvi szintet. Viszont ennek igazsága ma már vitatott. Kiderült: nem igaz, hogy csak a kisgyerekek agyi képességeitől, környezetük nyelvi gazdagságától, s a felnövekedésük alatti ingerek számától függ az anyanyelv elsajátításának sebessége.

Amerikában vizsgálták. Direkt közel azonos helyzetű gyerekeknél, hogy ki lehessen zárni a többi hatást. Navaho gyerekeket figyeltek meg: az egyik csoportban angol nyelvű családokat, a másikban navaho nyelvűeket. (A navaho a legnagyobb indián nép az USA-ban, 400 ezer fős létszámmal. Ma már alig 1 %-uk csak navaho anyanyelvű, 40 % navaho és angol anyanyelvű, a többség csak angol anyanyelvű.) Megfigyelték: az angolban az anyanyelvi szintet 5 évesen érik el, ahogy az átlag amerikai gyerekek, míg navahóban csak 7 évesen.

Azaz a helyzet: igenis vannak így is nehezebb nyelvek. Az alsó határ 5 év, de a felső 7. A nehezebb nyelveken az anyanyelvi gyerekek csak 7 éves korra érnek el anyanyelvi szinte, míg könnyebb nyelvek esetében már 5 éves korra. A magyar valahol középen lehet, ehhez igazódik a magyar iskolarendszer is a 6 éves korral követelményként az iskola megkezdéséhez.

Kérdés lehet: mi is az az anyanyelvi szint? A válasz: az a beszéd, amit az anyanyelvi közösség egyértelműen sajátnak tekint. Lehet tehát a beszédmód regiszterszinten hibás (lásd: nem a sztendert nyelv használata olyankor, amikor pedig ez az elvárás), de nem lehet olyan, amit a közösség egyértelműen idegennek ítél meg. Magyar példa: ha valaki azt kérdezi egy pohárra mutatva „meg-e szabad inni”, akkor tudjuk, ez egy magyar ember, aki egyszerűen műveletlen regisztert használ, nem ismeri a sztendert nyelv szabályát az „-e” pozíciójáról, de ha azt mondja, hogy „meg-e szabad iszni?”, akkor tudjuk, ez egy külföldi, ahogy – másik példa – a „mit csinálsz?” kérdésre adott „eszek” válasz is csak regiszterszintű eltérés, de nem nyelvi hiba, míg az „eszek az ételt” válasz nyelvi hiba, így csak magyarul nem jól tudó külföldi beszél.