Tag Archives: liberalizmus

Nosztalgia

Amikor a múlt század 80-as éveinek első felében szovjet gimnáziumba jártam, akkor pont ugyanazt hallottam, mint manapság. Akkor azt mondták nekünk, hogy van a tudományos igazság, a marxizmus-leninizmus, s minden ami mást mond, az valamelyik a kövekezők közül: elmebetegek hallucinációja, hamis bulvárhír, ellenséges idegen propaganda. A mai liberális nagyurak egyelőre még csak a 2. és a 3. pontig… Read More »

A két tengely – kisebb és nagyobb rossz

A politikai álláspontok két tengelye: a gazdaságpolitikai és a kultúrpolitikai. Az előbbi esetében szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, a jobboldal alapesetben liberálist jelent, a baloldal alapesetben szocialistát. Az utóbbi esetében is szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, de itt a jobboldal alapesetben konzervatívot jelentk, míg a baloldal alapesetben liberálist. Lárható, hogy honnan a sok félreértés! Mind a „jobboldal”, mind… Read More »

Nézzünk a Marton-ügy mögé!

Most az ügy elcsendesett, nézzünk az ügy mögé! Tisztán elméletileg, érzelemmentesen vizsgáljuk meg, hogy mi a téma lényege, mi is van valójában az ügy mögött. Kicsit hosszú lesz, egy hatalmas kitérővel, de másképp nem lenne érthető. A férfi és a nő is ember, azaz emberként kell kezelni őket, egyformán minden olyan helyzetben, melyben emberként lépnek fel. De ahol nem… Read More »

#JeSuisMartonLászló!

Se Weinsteint, se Martont nem ismerem. Annyit tudok róluk, hogy láttam leírva a nevüket. Konkrétan mit tettek, nem tudom és nem is érdekel. Ami a lényeg az, ami az ügy mögött van. Nyilnvalőan szervezett kampány zajlik, hollywoodi és budapesti szajhák, valamint fanatikus liberális megmondóemberek ésmegmondóasszonyok részvételével. A homoklobbi szőrös mancsa igencsak kilóg. Mint keselyük a haldoklóra ugrott rá… Read More »

A liberalizmus hamis erkölcse

A mai, modern, agonizáló liberalizmusban gyakorlatilag a hatalmasok folyamatosan elnyomják a dolgozó kisembereket, azok közéleti szereplése egyre nehezebb. Csak kicsit mond mást, mint a amit „kell”, már ki is van rúgva. S mindezt szólásszabadságnak csúfolják. Sokkal nagyobb gond, hogy mindezt magáncégek csinálják, nem az állam! Az állam ellen ugyanis lehet fellebezni, tüntetni, tiltakozni, míg a „munkaadó” – helyesebben: profitlopó… Read More »

A metrón

A múlt hónapban lehetőségem volt pár napon belül utazni a budapesti és a szeredőci metrón. A nyelvi eltéréseket leszámítva és azt, hogy a szeredőci metró szebb (mert újabb) alig tapasztaltam különbséget. Ülnek az emberek, ill. állnak, unott pofával, egyesek igyekeznek szórakoztatni magukat (olvasnak, hallgatnak valamit, babrálnak a telefonjukkal), de mindenkin érezhető a kényszer: nem azért utaznak, mert szeretnének… Read More »

Gyerekhalál

Meghalt egy magyar kisgyerek Kárpátalján. Nem tudom igaz-e a hír, mert egy bulvárlap közölte. Tekintsük igaznak! Mindegy, hogy magyar és mindegy, hogy hol történt. Az eset általános tanulságot hordoz. Rossz jegyet kap egy 9-éves gyerek, erre megöli magát. Ez nyilván elmebetegség. De mi okozza az elmebetegséget? A liberális társadalmi rend, mely állandóan teljesítményt, hatékonyságot, kiválóságot követel, s lenéz… Read More »

A liberálfasiszta diktatúra

A liberalizmus lassan elér félévezredes történetének végére. Most kb. 4 és fél évszázadnál tartunk, az 500. évfordulót már nem fogja megérni ez a rend. A legtöbb agonizáló eszme radikalizálódik halála előtt. A nagy kivétel a kommunizmus volt, mely addig enyhült, míg szét nem esett. A liberális rendszeruraknak eszük ágában sincs ezt a példát követni. Állig felfegyverkezve várják a… Read More »