Zenei emlékek

By | 2021-04-12

Nem vagyok a modern zene híve, de a mai zene a modern zene, így nem lehet elzárkózni tőle. Ahogy a politikában, úgy a zenében se vagyok a modernitás híve, dehát a környezetből megragad mindig egy-egy hangsorozat.

Három időszakot tudnék mondani 18 éven aluli életemből: kisgyerekkor, kezdő kamaszkor, későkamasz idő.

Későkamasz koromban, ami a 80-as évek első fele, volt egy amerikai énekesnő, mely alig 3 számmal ugyan, de világhíres volt 2-3 éven keresztül.

azt hiszem, ezzel lett híres, ha jól emlékszem

Aztán mindig az érettségimre fog emlékeztetni a következő dal, mert akkoriban állandóan adták. Akkoriban ráadásul – az internet nemlétezése miatt – egy-egy sztárdal sokkal nagyobb hatást ért el, mint manapság.

Amikor az énekesnő 52 évesen hirtelen meghalt – ráadásul nem mint a sztárok szoktak, drogozásban, hanem “normál” betegségben -, olyan volt, mintha egy rokonom halt volna meg. Különösen megrázó ennek tudatában harmadik slágere:

Amikor kiskamasz voltam, akkor nem volt még videó szinte sehol, a tv-ben se adtak zenét, szinte csak a rádió volt. Általános iskolás koromban minden reggel kocsival vittek iskolába (10 km-re laktunk az iskolától), s az autórádió volt a zeneforrás. Átlag hetente 3-4-szer leadták a következőt:

Erről emlékeim vegyesek. Egyrészt a bugyuta, vidám dallam, másrészt az iskolába járás kellemetlen érzése. Magát az együttest egyébként csak kb. 20 évvel később láttam meg, addig csak a hangjukat ismertem. Már a YouTube megjelenése kellett, hogy megnézzem, hogyan is néznek ki ezek az emberek.

Meglepő, de máig léteznek, s elő is adnak amolyan retróelőadókként:

De jöjjön kisgyerekkori élményem is. Ez ugyanis a semmi hangja a 70-es évek kezdetéről. Erről nyilván nem tudok semmit linkelni, bár pár éve megpróbáltam leutánozni:

ez a “semmi”, de zenei aláfestéssel, ami kissé önellentmondás

Nagyszüleim Rákosszentmihályon laktak, kis családi házban, olyan utcában, mely még aszfaltozva se volt, sőt nem volt víz- és gázvezeték se az utcában. Utcai világítás is alig-alig volt. Akkoriban a forgalom olyan gyér volt, hogy egy autó elhaladása eseményszámba ment. Szóval akkori esti emlékem, hogy fekszem az ágyban, alvásra készülve, tök sötét van, alig van külső zaj, s csak az árnyékok változnak a falakon.

Meg kell mondanom, ez a “zene” a kedvencem, jobb mint a Brotherhood of Men vagy Laura Branigan, máig emlékszem rá, s már akkor tudtam 7-8 évesen, hogy 30 évvel később is emlékezni fogok rá. (Akkor még csak az ezredfordulóig számoltam előre, nem gondoltam, hogy majdnem 50 évvel később is emlékezni fogok rá.)

ma így néz ki az utca (Google Street View szerint)