Nagel kutyája

By | 2022-04-02

Thomas Nagel amerikai filozófus 1974-es, Milyen denevérnek lenni? című esszéje óta tudjuk: sose tudható meg egy másik előlény öntudata kívülről. Valójában lehetne Milyen szomszédnak lenni? is, mert egy másik emberi lény öntudata is zárt terület.

Csak szikrák, hirtelen meglátások, megérzések lehetnek. Vannak ilyen pillanatok, amikor szinte tudjuk a másik mit miért tesz, de még ekkor se jutunk el valós tudatáig, azt nem tudjuk átérezni hogyan érzi magát magának.

Saját magunkkal viszont mindez gyerekjáték, ha odafigyelve élünk. Kisgyerek korom óta megjegyzek egyes pillanatokat, s később képes vagyok visszaemlékezni akkori önérzésemre. Különösen kiskorú emlékek esetében könnyű ez, mert minél gyerekebb az ember, annál egyszerűbbek érzései, bár ezek se adhatók át másoknak.

Nagy segítség a leírás, a lerajzolás, vagy bármilyen más művészet. 16 évesen leírtam, hogy “Fénysugaras délután, fehér szék remegő körvonala a teraszon / Magányos légkondicionáló készülék áll ellen az elemeknek a szomszéd ház falán / Kis szél, szellőcske, szélecske rázza a kerítésbokrot, / Fekete falak, hideg van, / Talpammal dörzsölöm térdem“, s annyira tudom, hogy ez mikor és hogyan volt, hogy félek visszaemlékezni teljesen, nehogy visszakerüljek ugyanabba a pillanatba.

Rájöttem: az átérzés a legkönnyebb a háziállattal, mert egyrészt primitív agy, másrészt emberközeli társ. Sok kutyám volt eddig, a mostani egyik kutyámmal ez nagyon sikeresen működik.

Sikerült majdnem megérteni milyen kutyának lenni. Persze csak nagy vonalakban, de azt hiszem, ez is komoly áttörés.

Ami furcsa: korábban lenéztem a kisméretű kutyafajtákat, most pedig kiderült: éppen egy kis fajtájúval sikerült szellemileg közelebb kerülni.